– Mi a baj? Nálatok talán megállt az idő?

– Nálam pár perc múlva este fél hét és még csak nem is borotválkoztam… Amit különben szívből utálok… Sajnálom a rá pazarolt időt, mert vagy a borotva nem vág úgy, ahogyan szeretném, vagy a szakáll túl erős.

– Az európai időt mondjam-e? Vagy a csendesóceánit is? Apropos, érdekel-e ez egyáltalán valakit?

És mi legyen a nyári-téli időszámítással? Már nagyon a begyemben vannak!

Így tudom, a pontos idő felől érdeklődni kockázatos dolog, mert megeshet, nem kapunk választ, mivel ez a fajta duma egyesek szeriint a leszólítás egyik formája.

Petőfitől ki kérdezte meg, hogy olyan pontosan tudta:

„Itt az idő, most vagy soha!”

Talán megsúgta neki valaki.

Telefonom órájára nézek: Reggeli 5 óra 27 p. 12 mp. Körülöttem szürke minden, mintha szappanos lében úszna a világ. Visszafekszem. Még nem jött el a felkelés ideje. Megjött viszont a mai újság. A kaputelefonon felszóló poostás bebocsátást kért a lépcsőházba.

Egyik újság olyan, mint a másik. Belelapozok.

Ahogy sejtettem. Minden a régi. Semmi sem változott. A világháború nem tört ki, még mi is élünk, a készen állóhalotti búcsúztatók még nem aktuálisak,  az órára várnak, hogy szóhoz juthassanak. 

Megfőtt a kávé, s már annyira hűlt, hogy szürcsölni lehet. Fogjunk neki!

Körülöttem minden olyan, mint tegnap, csak az Idő lett dermesztőbb odakint. Tél jön. Beburkolózunk a csillagos éjszakába. 

– Ja, és ne felejtsem el ideírni, amiért felkeltem:

Az idő itt marad velem,

az idő mélyén félelem,

hogy elfogyott az élelem

és elfutott az élletem.