Szatmári monitor – 2013. május 6.
Szerző: Hábel György, Budapest, 2013.

Petőfi szobor Kiskőrösön

Engedtessék meg nekem, hogy anyai ágon erdélyi rokonságom ismeretei révén Petőfi segesvári sorsáról írjak. Nagybátyámnak, Simonfy Ákos erdőmérnöknek az édesapja Bem József hadtestének tábori főorvosa volt. Bem tábornok rábízta Petőfit.
1990-ben hazalátogattam felvidéki szülőföldemre, és ennek során, a vonaton a velem szemben ülő magyar férfi látva, hogy budapesti gyorsvonattal érkeztem, megszólított, és beszélgetni kezdett velem a Petőfi Sándor sorsáról hallott rádióhírek alapján.
Elkeseredetten mondta, nem érti, miért kutatjuk Petőfi hamvait Szibériában, amikor köztudott, hogy a segesvári csatában hősi halált halt, és a többi honvéddel együtt tömegsírban nyugszik. Tudtam, hogy Ferenc József édesanyja, Zsófia főhercegnő, aki „az egyetlen férfi” volt a császári családban, nagyon erélyesen irányította a politikát. Petőfi Sándorra nemcsak azért haragudott, mert magyar forradalmár volt, hanem híres: „Akasszátok fel a királyokat!” c. verse miatt is különösen! Ezért kiadatta a parancsot a császári hadsereg vezetésének, hogy Petőfit élve vagy halva, de kerítsék elő. A segesvári csatavesztés után Heydte ezredes, összekötő császári tiszt, lóháton végig kutatta a csatateret, de Petőfi holttestét nem találta, csak egy fekete körszakállas, fekete nadrágos civilhalottat. Tehát semmilyen bizonyíték nincs, hogy Petőfi Sándor Segesvárnál hősi halált halt volna.
Megkérdeztem a földimet, hogy Petőfit azért szereti-e, mert hősi halált halt, vagy inkább azokért a csodálatos verseiért, amelyek a magyar irodalom fejlődésére olyan nagy hatással voltak. Azt válaszolta: „Is-is. Nagy kiábrándulás lenne, és megrázná az egész magyar társadalmat, hogyha bebizonyosodna, hogy Petőfi nem hősi halált halt, hiszen még az Egy gondolat bánt engemet (Ágyban, párnák közt halni meg!) című versében kérte, szinte megjósolta hősi halálát. Az a szép ebben, hogy ez így is következett be. Még itt, Szlovákiában is úgy tanultam az iskolában, hogy a magyar forradalom lánglelkű költője a segesvári csatában halt hősi halált.” Megkérdeztem tőle, hogy miért csak Petőfi Sándor hősi halála oly fontos neki, miért nem siratja azt a sokezer férfit, akik önkéntesen vonultak be a honvédség csapataiba, és haltak hősi halált hazájukért. Ezeket nem méltatja olyan lelkesen, mint Petőfi Sándort? Nagyon szeretem Petőfi verseit, és nagyra becsülöm költőnket, de nem azért, mert Segesváron hősi halált halt volna! Mindnyájan meghalunk egyszer, tehát ebből a szempontból a halál másodlagos ügy. Az a lényeg, hogy jót hagyunk-e hátra utódainknak! Petőfi Sándor rövid élete ellenére, sok szép versével ajándékozta meg a magyar nemzetet! Ezért szeretjük és becsüljük őt és nem a „hősi haláláért”!
Petőfi sírjának felkutatása egy ukrán újságírótól indult el, Munkácsról. Egy barátjánál látta Petőfi szibériai sorsáról szóló kivágott újságcikkekből összeállított albumát. Erről cikke jelent meg a Bajkál-tó melletti orosz újságban. Így derült rá fény az ottaniak kutatása után, hogy a barguzini száműzött rabok temetőjében, a zsidó temető kerítésén kívül kell keresni Petőfi csontjait. A kutatás elindítása Pécsi István egri újságíró cikkeinek az eredménye és rendkívüli nagy teljesítménye Kéri Edit ny. színművésznőnek, akinek ez hervadhatatlan érdeme, mert hatalmas szakirodalmi kutatást végzett, és csak ezután kezdett hozzá az expedíció pénzügyi hátterének előteremtéséhez is. Ennek során kitartó, fáradhatatlan levelezést folytatott. Soros György és Spéter Erzsébet is visszautasította, Rubik Ernő nem válaszolt a kérésére, hogy a kutatást anyagilag támogassák. Hiába volt sok pénzük, a Petőfi-kutatásra nem voltak hajlandók áldozni.
Id. Béres József Kisvárdáról azzal válaszolt, hogy boldogan támogatná ezt az expedíciót, de bármennyire is szeretné, nincs miből. (Kisvárda és Záhony között is végeztem vasúttervezési mérnöki munkát. Ennek során meglátogattam id. Béres Józsefet, mert a kutatási munkája már akkor közismert volt. Elpanaszolta nekem, hogy nemrég a rendőrség a kutató laboratóriumát összetörte. Szerintem ezért nem volt lehetősége a Petőfi-kutatás anyagi támogatására.). Kéri Edit kutató és szervező munkájának eredménye, hogy végül Morvai Ferenc nagyrédei vállalkozó megadta a szükséges anyagi támogatást. A kutatóexpedíció 1989. július 13-án 23 főből állt, akik között egy orosz, két amerikai és Budapestről dr. Kiszely István nemzetközileg elismert antropológus volt a szakértő, valamint Varga Béla régész, a vajai Vay Ádám Múzeum igazgatója. Az utolsó hónapban jelentkezett a szekszárdi régész, Szabó Géza, akiről tudni kell, hogy a Tolna Megyei Munkásőrség parancsnokának a fia. A repülőtéren mutatkozott be Kardos Lajos, aki önként jelentkezett amatőr-rádióadó-vevővel. Elektromérnök, a Közlekedési és Postaügyi Minisztériumban a Hírközlési Főosztályon főtanácsos volt, és a Horn-kormányban államtitkár lett. Az expedíció olyan különleges körülmények között dolgozott, hogy egy izgalmas krimi csak gyerekmese ahhoz képest, amit Barguzinban, Ulan-Udeben, Moszkvában és Budapesten a nemzeti érzelmű magyarok vívtak az MSZMP-vel, a magyar titkosszolgálattal, a Magyar Tudományos Akadémiával és a KGB-vel. Fekete Sándor író és más magyar elvtársak megkérték a szovjet KGB-t, hogy figyelje a barguzini kutatást. Mindezek ellenére az isteni Gondviselés segítségével a későbbiek során a nemzeti érzelmű küldöttek megmentették Petőfi Sándor csontjait az összezúzástól, vagy a titkos helyre történő „visszatemetéstől”. Petőfi Sándor sírjának feltárásáért szervezett előkészítő munkát Kéri Edit a történelemtudományi okiratok beszerzésével, a régi események iratainak felkutatásával és a Népszava kultúrrovatában tízrészes sorozatával indította meg. Az akkori kultúrrovatvezető Kiss Dénes költő volt. Az ő közreműködése jelentős tovagyűrűző hatást váltott ki, mert Kéri Edit cikkéből fontos részeket a moszkvai szakszervezeti társlap, a Trud is átvett, és ezt a Moszkvában élő Jurij Vinokur is olvasta, aki zsidó származású volt, Barguzinban született. Azonnal megkereste levélben a Népszavát, és az expedíció előkészítése során a négytagú csapattal, áprilisban együtt utazott Barguzinba. Ugyanis Vinokur bácsi elmesélte, hogy a nagyapjával gyakran ellátogattak a barguzini zsidó temetőbe, és a nagyapa hívta fel az unokája figyelmét arra, hogy a zsidó temető kerítésén kívül egy száműzött magyar, Alexandr Petrovics sírja van. Amikor az expedíció júliusban már teljes létszámmal megjelent Barguzinban, hozzáláttak Petőfi sírjának feltárásához. Kéri Edit megállt Petőfi feltételezett sírja felett, ahol áprilisban leszúrt egy botot oda, ahol Vinokur bácsi mutatta, és figyelte, hogy a kutatócsoport miért keresi jóval arrébb Petőfi sírját. Ekkor kezdte gyanítani, hogy a máshol történő sírkeresés, amit Kardos Lajos és Szabó Géza irányítottak, tudatos elterelő akció volt! Kéri Edit botja mellett egy másik sírásó csoport végezte az ásást, és a bottól másfél méterre találták meg a keresett csontvázat. A Petőfi Sándornak vélt csontokat 1989. július 17-én emelték ki a száműzött rabok temetőjében, és ez majdnem teljesen egyezett a Vinokur bácsi által megmutatott sírhellyel.
Dr. Kiszely István antropológusunk bizonyította be egyértelműen, hogy a koponya és a csontok méretei egyeznek az ismert testi jegyekkel és adatokkal, tehát ez Petőfi Sándoré. Petőfi Sándor C-vitamin hiányban, skorbutban halt meg, amelyre a koponyája vizsgálata során, a szájpadlásából derült erre fény. Kéri Edit rádiós úton azonnal örömhírt akart közölni Budapesttel. Kardos Lajos rádiós munkatársuk elszabotálta a hír továbbítását, arra hivatkozott, hogy a készüléke elromlott. Ez volt a második gyanú, hogy az expedícióba be vannak építve a titkosszolgálat emberei. A második napon Kéri Edit – mert megunta rádiósuk műszerének hirtelen elromlását – zsebpénzével és egy orosz szótárral, titokban elgyalogolt a helyi burját postára és feladott egy száz szavas hírt Budapestre, a Népszavának. A magyar szöveget is cirill betűkkel kellett leírnia. Egy évig tanult oroszul is a Színművészeti Akadémián, tehát a szovjet posta nyomtatványán a szöveget le tudta írni. Moszkvában a szovjet főpostán a külföldre menő táviratokat átírják latin betűkkel, de a szöveget angol fonetika szerint továbbították. Budapesten a Népszava szerkesztőségében egy bizottság tudta csak kisilabizálni az angol jellegű írásból a magyar szöveget, de ha Kéri Edittől érkezik egy hír, akkor már sejtették, hogy miről lesz szó. Nagy jelentőségű volt az a hír: fekete, őszes hajtincs is van! („Petőfi: Hajam őszbe vegyül már…”). A Népszava két nap múlva megjelentette Kéri Edit hírét és ezt a szovjet Tass is leközölte. Ezt Kardos Lajos is megtudta, és csak ekkor volt hajlandó ő is leadni a barguzini hírt. A Népszava cikke alaposan felkavarta a magyar társadalmat Petőfi megtalálása ellen és mellette. A harmadik gyanúra Szabó Géza szekszárdi régész adott okot, amikor a sírban talált Petőfi hajat elrejtette, és azt hazudta, hogy ez nem Petőfi haja, hanem egy fa hajszálgyökere.
A csontokat azonban nem lehetett Magyarországra hazahozni. A KGB utasítására egy ládába csomagolva be kellett vinni a Burját Autonóm Terület fővárosába, a 300 km távolságban fekvő Ulan-Udeba, és ott a KGB által ellenőrzött terembe zárták be. Innen került Moszkvába, ahol a Kremlben őrizték. Budapestről az MSZMP és a Magyar Tudományos Akadémia félév múlva a csontok vizsgálatára Bizottságot küldött ki Moszkvába. Ez a Bizottság állapította meg, hogy ezek nem Petőfié, hanem egy nőnek a csontjai, tehát vissza kell temetni Barguzinba. Ekkor az isteni gondviselés megint besegített, mert a Burját Autonóm Terület miniszterelnök-helyettese, Nyikolaj Krucskov kioktatta az expedíció két magyar vezetőjét, Morvai Ferencet és dr. Kiszely Istvánt, hogy hogyan kell kijátszani a KGB-t. Krucskov megmagyarázta, hogy a ládájukat rakják teli olyan súllyal, ami egy emberi csontváz súlyának megfelel, Petőfi csontvázát pedig pakolják be egy női bőröndbe, amelyet Morvai és felesége vigyenek el az USA-ba induló repülőgéppel. Így is történt. Krucskov megmagyarázta még, hogy dr. Kiszely István és Nehéz Mihály az expedíció tolmácsa, várjanak arra a megadott időpontra, amikor az a szovjet repülőgép, amelyen Morvaiék utaznak, elhagyja az Unió határát, tehát már külföldön lesz. A KGB a moszkvai szállodában a megadott időpont előtt már félórával megjelent, ahol Nehéz Mihály orosz tolmácsuk és dr. Kiszely István várakoztak. Félórán keresztül magyarázták a KGB tiszteknek, hogy miért nem tudják kinyitni a ládát, mert nem találják a kulcsot… Amikor a repülőgép a Szovjetunió határát a feltételezett időpontban elhagyta, akkor nyitották fel a ládát. Amikor a KGB tisztek meglátták, hogy ebben nem csontok vannak, hanem műanyag flakonok, éktelen káromkodásba kezdtek, de akkor a nyugatra indult repülőgép már rég túl volt a határon. Szerencsére dr. Kiszely István és Nehéz Mihály kimagyarázták magukat, és ezért nem tartóztatták le őket. Morvai Ferenc és felesége a repülőgéppel, Petőfi csontjaival szerencsésen megérkeztek az USA-ba. A csontváz 1991-től 2001-ig volt az USA-ban. Ott is veszélybe került! Budapest utolérte Petőfi csontjait és az amerikai magyar liberálisok közül volt olyan, aki egy apró csontot beküldött az amerikai laboratóriumba, ahol megállapították, hogy női csont, de hozzá írták az amerikai szakemberek, hogy a személye ismeretlen. Ők ugyanis szakemberek voltak, a liberális úr azonban nem tudta, hogy az antropológusok szakmai szabályai szerint a következőket kell a vizsgálati jegyzőkönyvbe beírni: a csontok megtalálásának helye, város, falu, temető, sír sorszáma, a megtalálás dátuma és minden egyes csont sorszámozása! A liberális úr egy női csontszilánkot küldött be vizsgálatra a laboratóriumba azzal, hogy ez Petőfi csontjaiból való. Tehát ez tudatos szélhámoskodás volt, amely Amerikában is utolérte Petőfi csontvázát. E miatt dr. Kiszely István és Morvai Ferenc 2001-ben elrepültek az USA-ba és Petőfit visszahozták Európába. Amszterdamig együtt jöttek, majd dr. Kiszely István egy nyugat-európai városba repült tovább, és szállt le, ahol a csontokat a mai napig is egy eldugott helyen, páncélszekrényben őrzik. Dr. Kiszely István 2012-ben, tragikus balesetben meghalt. Az „anti-barguzinosok” ne higgyék, hogy Petőfi csontjai ezek után nem kerülhetnek elő! Abban reménykedünk, hogy egyszer Budapesten is normális állapotok lesznek, és el tudjuk a családi sírba temetni ünnepélyesen és tisztességesen Petőfi Sándor csontjait. Már kezdetben is „besegített” az MSZMP, a magyar titkosrendőrség és a szovjet KGB, akik mind igyekeztek különböző módszerekkel hátramozdítani a feltáró munkát. Még Petőfi orosz ükunokáival való kapcsolatot is megszakították, akiket Tyivanyenko burjátiai kutató segítségével Nehéz Mihály, az expedíció orosz tolmácsa (Szverdloszkban az egyetemen tanult) talált meg, és levelezett, telefonon beszélgetett velük. Édesapjuk Ivan Kuznyecov, Barguzinban született, és tudták, hogy Anna Kuznyecovának (Petőfi élettársának) a dédunokája. Dédapja 1852-ben született, ismeretlen száműzöttől származik, ezért csak az anyja nevén Alexandr Kuznyecovnak. anyakönyvezhették. A rokonok az expedíció híre után, 1989 nyarán jelentkeztek a Bajkál c. folyóiratnál azzal, hogy: „Mi vagyunk Petőfi leszármazottai!” Kéri Edit 1990-ben három hónap alatt megírta könyvét: „Petőfi Barguzinban”. Budapesten az Eötvös Kiadónál jelent meg, 3000 példányban. Ebből ezer példányt az erdélyiek vittek Erdélybe, ezer példány Magyarországon került értékesítésre. Ebből négyszáz példányt eljuttatott Kéri Edit a májusban győztes Antall kormánynak és az Országgyűlésbe minden egyes képviselőnek. A maradék ezer példányt pedig „valakik” bezúzatták…
A Főváros vezetése megengedte, hogy Petőfi családjának a Fiumei-Kerepesi úti nemzeti köztemetőben fekvő szülei, öccse, felesége és fia közös sírjából, az édesanyja csontjaiból néhány grammot kivéve, a DNS-vizsgálattal tudományosan is bizonyítható legyen, hogy Barguzinban Petőfi Sándor csontjait találták meg. A fővárosi határozatot azonban a felsőbb hatóság megsemmisítette. Az MTA-nak 23 éve tartó kemény és konok ellenállása mindennél jobban bizonyítja, hogy van mitől félniük! Elszomorító, hogy a magyar történelem igazi arcának megismerésével szemben ilyen furcsán viselkedik a magyar állam. Nem volt különb a Magyar Tudományos Akadémia akkori vezetése sem, élén Dr. Kosáry Domokos elnökkel és Dr. Szentágothay Jánossal, akik nemcsak Petőfi hajtincséből nem engedtek egyetlen szálat sem a DNS-vizsgálathoz kiadni, hanem azt hangoztatták, hogy Moszkvában, sőt az USA-ban is megvizsgáltatták Petőfi csontjait, és az egyértelmű, hogy női csontokról van szó. Jól emlékszem még a Hadtörténeti Intézetben a 2001 áprilisában rendezett konferencián arra a jelenetre, amikor Kosáry Domokos ordítozott Kéri Edittel. Ismerve a hátteret, nagyon elszomorított ez a magyarok közötti kegyetlen harc (Ekkor eszembe jutott, Arany Jánosnak az MTA egykori főtitkárának kétsoros szellemes gúnyolódása a Magyar Tudományos Akadémiáról…). Elég tájékozott vagyok a magyar történelemben. Petőfi Vág-völgyi evangélikus vallású horvát apától és szlovák anyától született, mégis nagy magyar lett, mert iskoláit magyar protestáns líceumokban (Sárospatak, Selmecbánya, Pápa) végezte, és kiváló tanárai tanították meg a magyar helyesírásra és a szép magyar beszédre, versekre, és jelentős hatással volt rá a kiskunsági magyar környezete. (A horvátok a török elől menekülve kerültek a Felvidékre a XV-XVI. században, ezért van olyan sok horvát családnevű a szlovákok között! Azért beszélünk Petőfi esetében horvát apáról, mert ha szerb lenne, akkor ortodox keresztény vallású lenne. Egyébként hangsúlyoznom kell, hogy az édesapa, Petrovics bácsi jobban beszélt magyarul, mint horvát anyanyelvén!).
Ezt a korszakot, amelyben az emberiség ma él, nem az atomrobbantással, nem az űrhajózással, nem a Holdra jutással kell jellemezni, hanem az információs forradalom korszakával! Az emberiség mostani, rohamos fejlődésének minden ága tulajdonképpen a rendszerelmélettel érvényesülő tudományos munkák eredményének és a nagy találmá-nyoknak köszönhető!
Meglepő számomra, hogy a technika- és a gazdasági élet területén milyen óriásit alkotott az emberiség, ugyanakkor a történelemtudomány területén még mindig hagyományos módon gondolkodunk, és tanítunk. Erre jellemző példa, hogy 160 éve a magyar történészek és történelem tanárok a magyar ifjúságot még mindig Petőfi segesvári haláláról tanítják, és így igyekeznek Petőfit a piedesztálra emelni. Petőfi a március idusán elhangzott versével lelkesítette a forradalmat, de a pozsonyi országgyűlés rendjei, félve a második francia forradalom végigseprésétől, a nyakukat féltve szavazták meg azonnal a jobbágyfelszabadítást! Ez volt az igazi mozgatóerő a forradalomban, és ha a Habsburg császári család nem olyan ostoba, hogy Jelačićot, a horvát bánt, ellenünk küldi, és honvédelmünk érdekében Pákozdnál a győztes ütközetünkkel megállíthattuk, akkor nem került volna sor a császári család és a Magyarország közötti fegyveres konfliktusra. 1848 és 1849 vezetett a Habsburg császári család katasztrófájához, és hét évtized múlva egy aggastyán császár el merte indítani az I. Világháborút és ez, utóda mellékfogásai folytán a Birodalom teljes összeomlásához vezetett. A mai történészeink közül sokan nem mernek arról beszélni, hogy az 1945. február 12-ig tartó budavári védelem megmentette Nyugat-Európát a bolsevizmustól, és ezért nem ismerkedhettek meg a vörös szocialista forradalommal. Ezért van annyi baloldali politikai erő az Európai Unióban ma is, akik hogyha megpróbálunk nemzetünk érdekei szerint cselekedni, akkor az összes mocskot és támadást a fejünkhöz vágják. Senki se meri a mai fiatalokat felvilágosítani arról, hogy a szovjet vödörből egy rafinált, pénzéhes csöbörbe estünk! Senki se meri tanítani, hogy 1989-ben a Máltai Csúcson nem a rabnépek felszabadítása volt a legfontosabb, hanem hogy a Szovjetunió hajlandó-e öt évtized után végre megkezdeni annak az óriási amerikai segélynek a hitelét törleszteni, amely megmentette a Szovjetuniót a teljes, akkori összeomlástól. (Ha 1944-ben a Szovjetunió összeomlik, akkor Hitler győz, de mert az összeomlása csak 1990-ben következett be, ezért az USA győzött, lehengerelve a szövetségeseit is!) A Máltai Csúcs alkujának „köszönhetjük”, hogy Gorbacsov ugyan kivonta a tankjait, de helyette megérkeztek hazánkba az extraprofitéhes bankok, és nemzeti vagyonunkból kifosztva, pucérra vetkőztették hazánkat itteni ügynökeik segítségével. Ezekről kellene felvilágosítani az ifjú nemzedékeinket, nehogy évtizedek múlva is úgy gondolkozzanak, mint ma a Máltai Csúcs eredményeként nyakunkon maradt bolsevisták vannak hatással társadalmunkra! A rendszerelmélet szerint azt kell vizsgálni a történelemtanításban is, hogy a döntéshozó milyen emberi és anyagi erőforrások birtokában és tudatában, és milyen információk alapján döntött a lehetséges különböző változatok között!
Visszatérve Segesvárra, nagybátyámtól az alábbiakat ismertem meg. Amikor a debreceni Forradalmi Kormány hadügyminiszterével Petőfi Sándor őrnagy összeszólalkozott, és tiszti rangjáról lemondott, Bem József hívására Erdélybe ment. 1849. június 21-én búcsúzott el feleségétől és fiától Tordán, és Székelyudvarhelyre ment. Bem József lengyel létére jól tudta, hogy Petőfi Sándor egyénisége és költészete milyen fontos a magyar nemzet számára, ezért visszaadva őrnagyi rangját, rábízta nagybátyám édesapjára, aki a Bem hadtestnek a tábori főorvosa volt, dr. Simonfy Sámuel honvéd főorvosra, és kérte, hogy Petőfit ne engedje a tűzvonalba. Bárhogy is végződik az ütközet, Petőfinek életben kell maradnia a magyar nemzet javára! Rokonom és Petőfi Sándor Segesvár felé haladva, Székelykeresztúron a kastélyban töltötték a csata előtti utolsó éjszakájukat. Másnap, július 31-én Segesvár mellett sorakozott fel a két hadsereg (Bem és a cári oroszok). A csata délelőtt Segesvárnál kezdődött és délután Fehéregyházánál fejeződött be. Dr. Simonfy Sámuel felállította a tábori segélyhelyet a sebesültek ellátására. E közben Petőfi Sándor civil, vajszínű nyári ruhában a székely honvédek közé ment, és onnan mondta el lelkesítő szavait, biztatva a székelyeket a hősies helytállásra. Tehát Petőfi nem fegyveresen ment harcolni, hanem lelkesíteni akarta a honvédeket.
Dr. Simonfy Sámuel mindaddig szemmel tudta tartani Petőfit, ameddig az első sebesültek ellátásával nem kellett foglalkoznia. Csak annyit látott utolsó odafigyelésével, hogy Fehéregyházán orosz egyenruhás lovas katonák (kozákok) kerítették be Petőfit. Hogy leszúrták-e, vagy foglyul ejtették, azt már nem tudta figyelemmel kísérni, mert sok sebesültet hoztak a kötözőhelyre. (A későbbi évek kutatása során derült ki, hogy Petőfi egy kukoricásba menekülve, sebesülten feküdt, de nem halt meg. Egy barátja bevitte a faluba, és onnan vitték a segesvári kötözőhelyre. Valószínűleg onnan vitték ki Szibériába.). A csatát Bem József tábornok azért vesztette el, mert Segesvár szász város volt, és az erdélyi szászok városi autonómia-jogaikat féltve a magyar forradalom győzelmétől, a császár pártjára álltak. Nekik „köszönhető” Avram Iancu szabadcsapatainak kegyetlen magyar mészárlása, amelynek során édesanyám családja is érintve volt. Dédapám nagyenyedi házát is felgyújtották, de szerencsére emberéletben nem esett kár. Segesvártól északra folyik a Nagy-Küküllő a Maros felé tartva. A szászok segítségével a várfal takarását kihasználva tudták az orosz csapatok a magyar honvédeket meglepetésszerűen bekeríteni.
Még ma is arra hivatkoznak történészeink, hogy az orosz cár a lengyel felkeléstől való félelmében sietett a Habsburgokat megsegíteni, de a hadifoglyok elhurcolásáról nem volt szó. Ezzel szemben az igazság az, hogy I. Miklós orosz cár kétségtelenül Magyarországon a magyar honvédséget irányító lengyel tisztek miatt, és az ezután bekövetkező lengyel felkeléstől való félelmében könnyen állt rá Bécs megsegítésére. A bécsi megállapodásban (1849. május 14.), dokumentumban rögzítették, hogy az oroszok által elfogott magyar honvédeket Szibériába és egészen Kamcsatkáig elvihetik, hogy jó messzire kerüljenek. Akkor a németek még gót betűvel írtak. A bécsi levéltárból az Országos Levéltárunk lefilmezve megkapta ezt a dokumentumot, de céljuk érdekében letagadták, elhallgatták. Kéri Edit is kikérte levélben ezt a dokumentumot a bécsi levéltárból, és azt magyarra lefordította, mert még ő is tanulta a német gótbetűs írást! Ezt a Magyar Nemzet 2002. augusztus 31-i számában le is közölte, 153 év után először! Addig egyetlen történészünk sem fordította le magyarra!
A cári hadseregnek ki volt adva a parancs, hogy a harcok során minél több magyart ejtsenek fogságba, mert Szibéria benépesítésére szükség volt rájuk is. Ezért nagy a valószínűsége annak, hogy a segesvári csatában Petőfit sem ölték meg, hanem elvitték. Székelyudvarhelyi édesanyám bátyja Amberboy Árpád zászlós az I. világháborúban, 1915-ben, Galíciában, Przemyślvárának feladásakor esett orosz fogságba, és Szibériából csak 1921-ben került haza. Még ő is találkozott olyan 85-90 éves aggastyánokkal, akik az 1849-es magyar szabadságharc hadifoglyaiként kerültek Szibériába.
Az erdélyi szászok nem azonosak a felső-szászországi szászokkal (fővárosuk Drezda), akik II. Endre királyunk behívására vándoroltak be a Szepességbe. Az erdélyiek viszont a Rajna mellől, Elzász- Lotharingiából érkeztek Erdélybe, és az ún. szász-törvény mindkét népcsoportra ugyanúgy vonatkozott, ezért a magyarok mindkettőt röviden csak szászoknak nevezték. Az erdélyiek elszászok! Városi polgárokként autonóm jogokkal rendelkeztek, és ezeket féltékenyen őrizték. Ezért voltak a Habsburgok hívei, és Buda visszavétele (1686) után az Erdélyi fejedelemséget I. Lipót császár nem adta vissza a Magyar Koronának, hanem Habsburg fejedelemségként irányították Nagyszeben fővárossal. Erdély csak az 1867-es Kiegyezéssel került vissza a Magyar Királysághoz. A tárgyilagosság kedvéért meg kell említsem, hogy a partiumi románok közül is sokan harcoltak a magyar honvédségben, tehát nem minden román fordult velünk szembe, hanem főleg az erdélyiek.
Szerintem Petőfi nem halt meg Segesváron! Az oroszok a segesvári szászok segítségének köszönhetik, hogy legyőzhették a magyar honvédséget. (Az erdélyi elszászokat is utolérte Isten büntetése, mert 1945 után részben szovjet fogságba estek és a GULAG-ra kerültek, a maradék pedig kénytelen volt Nyugat-Németországba kivándorolni. Kevesen maradtak, és főleg az öregek, akik ragaszkodnak a szülőföldhöz. Nyolc évszázad után gyönyörű városaikat és vagyonukat a románoknak kellett hátrahagyják. Így fejezi be egy népcsoport a sorsát, ha a magyar nemzettel szembeszáll.). Az életben maradt honvédekkel Bem tábornok Nagyszebenbe vonult vissza.
Miért olyan nagy baj Petőfi Sándor fogságba esése a magyar önérzet szempontjából? Miért baj, hogy Petőfinek Szibériában gyermeke született és orosz leszármazottjai vannak? Ő is ember, méghozzá fiatalember volt, és neki is voltak olyan tettei, amelyektől még nem kell hőst csinálni belőle (Kossuth és Petőfi között rossz volt a viszony. Kassa szabad királyi város meghívta Petőfit, hogy sok szép verséből szavaljon. Amikor Petőfi meglátta, hogy nem díszkapuval fogadják, megfordult és soha többé nem látogatott Kassára. Tehát öntelt ember volt. Még Jókai is túlzottan önérzetesnek tartotta). Ha horvát apától és szlovák anyától született, akkor a szláv nyelvekkel könnyen be tudott illeszkedni az orosz nyelvbe. Miért ne írt volna orosz nyelven is verseket? Csodálkozom, hogy ilyesmin rágódnak. Képzeljék el, hogy milyen lehet egy ilyen élet Szibéria közepén, rabként, távol a hazától! Mindenki élni szeretne! A két világháború borzalmai, és a többszázezer magyar fogoly, és a fogságban elpusztult embereink haláluk előtti lelkivilágába próbáljuk magunkat beleképzelni, hiszen vannak még közöttünk a II. Világháború foglyai közül életben maradottak, akik tanúi ezeknek a tragikus eseményeknek.
Az Orosz Birodalom és Szibéria olyan iszonyatos távolságokkal, de kicsi népsűrűséggel rendelkezik és hideg klímájú, nemcsak az akkori vasúti és autó nélküli állapotokat kell megértsük, de még ma is sokáig tart egy utazás ott. Ha nem lennénk túlzottan büszkék hőseinkre és a történelmi eseményeinkre, és ha a realitás talaján vizsgálnánk sorsunkat mozgató történelmi erők hatásait, akkor el kell fogadjuk, hogy a mai DNS-vizsgálati lehetőségek bizonyíthatják, hogy a Megamorv-Petőfi Bizottság antropológusa, dr. Kiszely István találta meg Barguzinban Petőfi csontjait. Ha nem, akkor lezárulhat a negyedszázad óta tartó kegyetlen magyar-magyar vita.
Én a Megamorv-Petőfi Bizottság sikerének szurkolok, és ha a vizsgálat során bebizonyosodik, hogy a barguzini csontok Petőfi Sándoré, akkor Magyarország köztársasági elnöke jutalmazza Kossuth-díjjal Kéri Editet, dr. Kiszely Istvánt és adjon magas állami kitüntetést a Burját Autonóm Terület miniszterelnök-helyettesének, Nyikolaj Krucskovnak, mert ők hárman voltak a kulcsemberek a Petőfi-kutatás sikerében. Dr. Kiszely István elhunyta miatt, posztumusz ezt a díjat, özvegyének, Hankó Ildikónak adják át, mert férje sikerében nem csak feleségként, hanem antropológusként is jelentős szerepe volt.
Morvai Ferenc nagy anyagi áldozatvállalását is el kell ismerni, a magyar állam ezt térítse meg kamatostul, és kapjon mellé megérdemelt állami kitüntetést! Mindez a magyar irodalmi élet és a Magyar Tudományos Akadémia feladata lett volna – hiszen a cár és a császár megegyezéséről, és a bajkáli, 1916-os hadifogoly öreg magyarokkal való találkozásokról ők is tudtak – mégsem izgatta őket Petőfi segesvári eltűnése! Köszönet az expedíció kutató tagjainak, az ásatás szakembereinek és mecénásuknak, Morvai Ferencnek.
Csata Ernő: U.I.
Az MTA, ha több mint 170 év alatt nem volt képes kideríteni az igazságot és a DNS vizsgálatokat elvégezni, akkor soha nem lesz erre képes, sem alkalmas. A magyar állam kötelessége lenne pontot tenni ennek az ügynek a végére, felkérve olyan nemzetközi tudósokat, akik erre képzettek és alkalmasak, hiszen már a 6000 éves egyiptomi piramisok mélyén lévő múmiákról DNS vizsgálat alapján mindent kiderítettek, még a rokonságokat is, akkor hogy hogy nem lehet egy 170 éves csontvázról semmit kideríteni.

Beküldte: Csata Ernő