Hány óra, Jóna Dávid*?
Jól vagyok, s ezt a túlélők nyugalmával és tárgyilagosságával írom. Régen, ahogy beültem az autóba, akkor az autóval együtt indítottam a rádiót, a zenét, de ma már inkább csendben szeretek lenni. Nincsenek missziós, megváltós, kihívásokat kereső gondolataim, nincsenek nagy ívű ambícióim, helyette konfliktuskerülés van, elfogadás, kiegyezésre törekvő együttműködés. Amint több van mögötted, mint előtted, ez természetes. Ráadásul a Covid is rám térdelt anno, szóval az idővel átértékelődtek a dolgaim.
Az emberek viszont panaszkodnak, ez most divatos, trendi, szokássá vált, hiányokat sorolnak, méltatlanságokat, politikai lózungokkal magyarázzák, hogy sorsuk miért olyan, amilyen. Az állításaikban akár igazuk is lehet, mégis olyan toxikus, önbeteljesítő az a kollektív stressz, szorongás, ami jellemző lett ránk. Annyira, hogy az elkeseredés következései szerint el kell hagyni az országot, a hazát, a családot, a nyelvet, a kultúrát, tehát gyökerestül kell kitépődni egy komfortosabb és igazságosabb élet reményében, mert itt nem lehet élni. Szerintem meg lehet! Az én kertem, az én váram az a mikroklíma, ahol működöm. Ez az, amit szabadon formálhatok. Hiszem azt, hogy életünk minősége nagymértékben a kapcsolataink minőségétől függ!
Sokan hangosan szidják a főnököt, a másikat, a bolti eladót, a pizzafutárt, a burkolót, a rendőrt, a kalauzt, az érzéketlen kormányt, Brüsszelt, Moszkvát, mikor kit. Ezeknek az embereknek az identitásukat az adja, hogy kit gyűlölnek. A mirelit demagógiát készen kapják, ami az önfelmentésük éhségét csillapítja.
Személy szerint én jól vagyok, mert szeretem az országot, mert minden nap drukkolok a magyar színekben versenyzőknek, alkotóknak, mert szeretem a kultúránkat, szeretem a gondolkodásunkat, humorunkat, szeretem azt, akik vagyunk. Szeretem a magyar filmeket, a magyar irodalmat, mert a történeteik ezer szállal kapcsolódnak hozzám, mert érdekelnek a kortársak meglátásai. Mert a nyelv és kultúra nem csupán a fogalmak, hanem megélt és megélhető identitásom.
* Jóna Dávid (Budapest, 1968. szeptember 9. –) magyar költő, lapszerkesztő, médiatanár. A zsámbéki Főiskola egykori tanára, stúdióvezetője; az Art’húr kulturális művészeti lap alapítója (1994), főszerkesztője, a Facebookon az Art’húr Irodalmi Kávéház vezetője.
Pusztai Péter rajza