Írásban haladni korszakról korszakra
2023. január 20.,
Harminc alatt ritka a jó prózaíró, idő, tudás, tapasztalat kell a kitűnő prózához. Ritka, aki igazán újat ad az olvasó kezébe, még ritkább, aki tüzet gyújt lelkében, elméjében, mert valójában már mindent megírtak – fogalmaztak. Tompa Andrea pontosan ennek a már-már közhelyszámba menő kijelentésnek a ragyogó alakja, aki mindössze négy regényével, viszonylag késői indulása ellenére egyszerűen megváltoztatta a magyar irodalmat.


A szerző 1971-ben született Kolozsváron, 1990-ben költözött Budapestre. Első regénye 2010-ben, 39 éves korában jelent meg, ám az elmúlt idő ugyancsak jót tett az írónak – A hóhér háza. Történetek az aranykorból (Kalligram Kiadó) rendkívüli módon idézi fel a romániai diktatúra nyolcvanas éveit, mutatja be egy felnövő lány történetét. Mi tagadás, nem könnyű olvasmány, ugyancsak hosszú mondatok nehezítik olvasását – ám ez a módszer történetek hömpölygését igyekszik érzékeltetni. A regény nagy érdemei közé tartozik, hogy az ugyancsak érzékletesen bemutatott kommunizmussal egyfajta éhséget elégít ki, hiszen az elmúlt évtizedig az irodalom területén meglehetősen kevés alkotás jelent meg, melyek teljes valójukban mutatják be az akkori világot, melynek áldásos hatásait mind a mai napig érezzük. A könyv sikerét jelzi, hogy mára több kiadást is megért.

Igazi robbanást az 2013-ban megjelent Fejtől s lábtól. Kettő orvos Erdélyben (Kalligram Kiadó) már-már monumentális regény okozott. Reményi József Tamás kritikus rendkívül érzékletesen ír a műről: „Az új regény egy magányos férfi és egy magányos leány különös kettősét rajzolja meg száz évvel előbb. Felváltva beszélnek hozzánk: a Brassó közeli aljegyző fia és az enyedi zsidó kereskedő lánya, Kolozsvár olvasztótégelyében. Igen, lehetne e könyv romantikus példázat, de nem az. Hőseink első találkozásának emlékét kiradírozza az összeomlás, az új időszámításban mellékesen, véletlenszerűen sodródnak megint, mintegy először, egymás mellé. Az igazi nagy, szenvedélyes találkozás a tudásra és hasznos működésre szomjas lelkeké Kolozsvárral, a polgári Erdély kultúrájával, szellemi potenciáljával, a fejlődés igézetével. (…) Egy szinte ismeretlen nyelven megszólaló regényt olvasunk, amelynek szerzője nem az almáriumban kutatja a családi múltat, hanem korabeli hírlapokban, színlapokban, tudományos értekezésekben, sebészek esetleírásaiban, fürdőorvosok tervezeteiben”. Mára már hat kiadást ért meg a mű, a magyar irodalom egyik alapvető már-már (kellemesen) kötelező-olvasni regénye lett.

Következik a „ráadás”, az Omerta. Hallgatások könyve (Jelenkor Kiadó, 2017). Míg A hóhér háza 1980 körül, a Fejtől… 1910–1920 körül szólaltat embert, korszakot, érzésvilágot, addig a lassan hömpölygő mű, mely négy karakter történetét meséli el (szerzetesnő, rózsanemesítő, kolozsvári fiatal lány, széki asszony), az 1950-es éveket eleveníti meg énközpontú szemszögből. A karakterek mintegy elbeszélnek egymás mellett, szorongásaikkal, félelmeikkel, egzisztenciájukkal pontosan bemutatnak egy olyan korszakot, melyben az értékek, ítéletek totálisan kimozdultak, kivetkőztek magukból. Ez is monumentális mű (628 oldal!), melyben létezni, elnyújtózni könnyű, de ugyanakkor megosztó is: itt-ott akár túl soknak is nevezhető az ismétlés, bár ha belegondolunk, mi más is töltheti be például a rózsanemesítő életét, mit az ismétlés, a szépség ismétlése. Tegyük még ehhez hozzá az omerta szó jelentését: hallgatási fogadalom a maffiában. Ez egyaránt a karakterek traumáinak és az akkori politikai rendszernek az omertája, melyben az egyén aligha számít, miként valójában maga az egyén világnézete sem, hanem csupán a hatalom, a kényszer, az erőszak.

Tartva az átlagosan hároméves ütemet, 2020-ban újabb regénnyel jelentkezik a szerző. A Haza (Jelenkor Kiadó, 2020) műről Visy Beatrix kritikus a következőket fogalmazza: „Valójában az utaztató regénynek és az esszéregénynek sajátos változatát hozta létre a szerző. Az esszészerűség jól illik a folyamatos közelítéshez, lezáratlansághoz, ahhoz, hogy végül is nincsenek válaszok. Az esszé eredeti jelentése, a próbálkozás, a közelítés, a körüljárás, nagyon passzol ide.” Nyilván nem lehet elmenni amellett, hogy a Haza az a regény, melybe (talán) a szerző alaposan beledolgozta életét. A főhős író(nő), aki idegen országból készül haza a harmincéves osztálytalálkozóra, ráadásul a 2010-es évek végén járunk, vagyis eléggé egymásra találnak a regény történései és a szerző élete. Figyelmet kell fordítani a témaváltásra is, az eddigi művek történelmi kontextusától meglehetősen elválik a szerző, igaz, a hazakeresés és annak emberi értékei itt is megmaradtak.

Tompa Andrea eddigi munkásságát számos díjjal ismerték el, a fontosabbak: Békés Pál-díj (2013), Déry Tibor-díj (2014), Márai Sándor-díj (2015), Natalia Gorbaniewska-díj (Lengyelország, 2017), Libri irodalmi díj (2017), Merítés-díj (2021).

Háromszéken Kovásznán január 24-én a Városi Művelődési Házban, Sepsiszentgyörgyön január 26-án a Bod Péter Megyei Könyvtárban, Kézdivásárhelyen január 27-én a Vigadó Művelődési házban találkozhatnak vele az érdeklődők.

Miklóssi Szabó István