Ebben a szárnyaló, trappoló,
néha lánctalpakon vágtató világban
jó lenne megjelölni,
mint körülperzselt felségterületet,
a saját, kenyéren-vizen,
miatyánknyi félelmeken
függő jelenléted –
aztán úgy írni bele álmatlan éjszakák
együltödben vajúdott dallamát,
anyasírást, örökölt parasztigazat
és véresen kiköpött fogakat,
hogy az univerzum bármely pontján
olvasható legyen.

Mit számít, ha csak egy halvány
szívritmus-görbe sikeredik belőle?
Nem volt, nem lesz soha,
pulzusára dobbanó hasonmása.