Dinók Zoltán: Zsolt végre jól érzi magát…

 

Zsoltnak sok gondja volt. Negyven éves, meglett férfi volt. Sok poklot átélt életében. Amire nem szolgált rá… A postán dolgozott. Munka után mindig írt… Nem járt sehová szórakozni. Barátja is alig akadt. Neki a szórakozás maga az írás volt. A saját életéből merítette a témákat. Mária ezt észrevette. Ő aztán semmit nem értett az irodalomhoz. De Zsolt nem is várta el… Kora miatt egy kicsit krízisben volt. Sok minden átértékelődött benne. Mert tudta, hogy az írás nem minden… A postán dolgozik ugyan, de mégsincs önálló élete. Tehát saját lakása. Szerette volna, ha több ideje maradna az írásra. Szerette volna, ha egy nap 25 órából állt volna… Nyolc órát dolgozott a postán. Eléggé ki is fárasztotta. Még csoda, hogy maradt energiája írni…

Egyszer az egyik novelláját bevitte a főnökének. Hadd olvassa el… Miklósnak hívták a főnököt. Szerette Zsoltot. A postán egyedül ő volt ilyen értelmiségi fiatalember… A bent dolgozó lányok is szerették és tisztelték. Tehát felnéztek rá. Zsolt az egyik lányba még szerelmes is volt… De eredménytelenül… Nem volt a lány esete… Tehát Miklós elolvasta a novellát. Tetszett neki.

– Gratulálok, Zsolt… – mondta.

– Író leszek! – mondta Zsolt büszkén.

– Nagyon örülök neki.

– Sok téma jár a fejemben.

– Igazán tiszteletet érzek irántad! – mondta Miklós.

Zsolt még zavarba is jött.

– Anyád jól van? – kérdezte a főnök.

– Persze. Minden rendben van otthon…

– Az a lényeg… – s ment tovább a dolgára…

Egyszer Zsolt, mikor ment haza, az anyja, Mária a földön fetrengett… Azonnal hívta a mentőket… Szívrohama volt. De hamarosan jobban lett. Zsolt a munka után mindig ment a kórházba érte… Most hagyta az írást… Ahogy a dolog híre ment a postán, mindenki szánta Zsoltot… Szegény ő, az anyjával együtt… Kettesben… Mária már nyugdíjat kapott. És a főnök egy napon megemelte Zsolt fizetését. Nemcsak az anyja miatt. Mindenki tudta, hogy Zsolt élete nem könnyű, nem leányálom… De minél jobban buzdították az írásra… Zsolt novellái egy idő után egyre jobbak lettek… Zsoltnak csak érettségije volt, egyeteme nem… E mailben sok író „barátja” volt. A valóságban azonban egy sem…

Mikor anyja hazatért a kórházból, már jobban odafigyelt Zsolt rá… Tudta, hogy magányos… Segítségre szorul… Hetvenegy éves volt. Nem nagyon volt neki sem barátnője… Nagyon szerette a fiát… Büszke volt írói sikereire. Zsolt a világirodalom főbb alakjait tudta ugyan, meg a magyar irodalmat is jobban a kelleténél, de bizonyos dolgokban hiányosságai voltak… Ezt a szerkesztők felmérték… Érthető is, hiszen csak középfokú végzettsége volt… Sok nyelvi hibája volt. Mindig úgy javították ki neki. De a lényeg, hogy elfogadhatót írt. Anyja gyógyszereket szedett. Nem is keveset. Zsolt egy alkalommal, amikor beleélte magát az írásba, anyja így szólt hozzá:

– Milyen témát feszegetsz?

– Az életemet.

– Ezt hogy érted?

– A postás életről írok.

– Rólam nem?

– De. Belevegyítelek téged is…

– De azért ne égess le.

– Csak az igazat, a tényeket írom.

– Jól van.

Majd Zsolt be is fejezte a novellát. Büszke volt magára. Több lapnak elküldte. De nem fogadták el… Zsolt nem értette, miért… Az igazság az volt, hogy Zsolt személyes magánéletére nem voltak kíváncsiak… És ezt meg is írták neki… Zsolt éppen annak örült volna, ha ez a novellája jelenik meg. Hiszen itt a szívét öntötte ki. Hamar hozzá szokott a kudarchoz… Írásainak csak tizedét, ha közölték…

Egy időben aztán felhagyott az írással… Egy hétvégén elment munkatársaival a diszkóba… Nagyon jól érezte magát. És erről írt is egy novellát… „Zsolt végre jól érzi magát”. címmel… És meg is jelent… A főnöke mikor olvasta, még el is érzékenyült… Szegény Zsolt, nem leányálom az élete… – mondta magában. – majd ment a dolgára.

2023. január 21.

Szóljon hozzá!