Eugen Jebeleanu: Egy gondolat… (PETŐFI)

És íme itt vagyunk… * Egymással románok, magyarok… * Vagyunk s együttesen * és várjuk, mondjon valaki valamit… * másfél évszázad óta valamit, amit mondottak már, vagy nem mondtak soha… * Helyes – de mily nehéz… * Vagy könnyű lenne tán kimondani, *el- s kimondani, hogy ez a lelkünkbe temetett ember is csak kisdedként született. * Falusi szegény mészáros az apa, * derék férfiú, aki a nem lelkiismeretekkel kufárkodott, a a tulajdon magáéval legkevésbé, a hanem kereskedett hússzeletekkel, a hússal, amiből hogy éljünk, mindannyian falunk… * Élet… * De ma és itt annak az életéről beszélgetünk egymással, * aki most fél évszázada látott napvilágot, * aki arra tanított, hogy az életet miképpen is éljük, * hogyan s mint csatázzunk, hogy létezni értelme legyen, * és hogyan végezzük. * Hrúz Mária * és Petrovics István fia… * tökéletesen * Petőfi Sándor * magyar * tetőtől talpig * és büszke rá, hogy az, magyar. * Megcsömörölten * mindenektől, amelyek szétdarabolják, * ami ember … * Azaz hát szét a megalázó koronák, * amikbe mesterek keze a plántála nem virágot * de a munkába görnyedtek verejtékének gyémántszemeit * a nélkülözök nyögését * és a balsorsú népek végtelen tűrését — hallatlan delejező ragyogás… * Még a bölcsőből sudárlott föl * az a villogón rezgő, * az a nádszál penge, az a remegés * kit meg nem hajlíthatott a hatalom * semminő… * Ember, akár az ember * Még legényke korában eljegyezettje a csókolhatatlan orcájú teremtménynek, * kivel jegyben járt örök életű Balcescunk is. * Egy teremtmény, akit csalni nem lehet, aki nem csalt meg soha senkit. * Egy teremtmény, aki jegygyűrűjét ármány bilincsre ha váltja, * hűlt hamuvá hull szét tüstént… * Az ember szeretője ő volt, * Res Publica, * neve még Liberté. * Nem hazudott neki sohasem, * Előítélet sem fedhette árnyékkal szerelmüket, * S mert az az ember — valójában — Brutus és Cassius utódjául született, a annak tudta magát. * Hatalmasan, * Büszke volt, * érezte, mint reszkettek éjjeledő hajában * Marat és Robespierre * drága vérének kincstárából * halhatatlan csöppek * örökre elcsurgott rubinijai… * Büszke ám, de dühös, * mivelhogy csupán * büszkeséggel a végtelenségig nem elégszik a Forradalom, * Petőfi gondolata, * a nemzeteknek, mindnek, joga az egyenlőség, a „Világszabadság” * íme Petőfi credójának foglalata, * Szeretete és dühe a nővérei, * Hogy költőnek született, * embernek tehát, * büszke erre volt Petőfi, * embernek, aki szenved, álmodik, győz mindenkiért — és dühöng * mindenkire, aki sérti a Forradalom becsületét. * Az előítéleteket eltaszította. * Szerette az embert, * ha ember valóban. * S hogy védhesse az emberséget, gyámolítani melyet muszáj* de leggyakoribban ki sem gondol vele, hacsak nem a költők, * a nádszál testű ifjú * viharok őszavarából villám-pennát ragadott ki, * elrejtette, * s nem kabátja ujjába, a nem kesztyűbe, a tintásüvegébe sem, * de kardja hüvelyébe. * Minden e villám-tollal írott sor versében * igazság orákuluma, * Egyetlen betűje sem járt a hazugság sarujában, * díszköntöst egyetlen költeményére sem öltött, * használni önösen személyének. * Ilyképpen pedig mindenféle cudarságtól megszabadultan, * minden fajta franc-francoktól, * amik nélkül legtöbben élni se tudnak, és látván, hogy nemcsak honában, * de a nagyvilágban is vacognak még fagyban, s éhen pusztulnak felei, – * bele vetette magát, frissen, mint sugára a hajnali napnak, * a harcba, mely végső, * Meztélláb, mint az éppen megszületett, * Mint az igazság nyílvesszeje egyenest a neki * sisakok, lovak, vas és sötétség tömkelegének. * És az ő istene, a Brutus, Robespierre, Balcescu istene, * a meg nem nevezett istenség, kihez immár három esztendeje fohászkodott, * meghallgatta, * Mert ott, a harc mezején még egyszer fölhangzott fohásza, * úgy, ahogy ma is szól békétlen szívünkben, * a gondolat meggyötörtjeitől és megváltottaitól * meghallgattatva, * mindörökké… az Egy gondolat bánt engemet… a Ma chinuie un gind … (És itt Petőfi költeménye következik a román költő lázasan szép fordításban. — a fordító megjegyzése)

Fordította: M. J.

Megjelent A Hét IV. évfolyama 3. számában, 1973. január 19-én.

Forrás: ujhet.com

2023. január 23.

Szóljon hozzá!