1.
Magamról írok, míg vagyok,
ha nem leszek, elhallgatok.
Ha a szívem nem dobog,
tudom, azért a Föld forog.

Magamról írok jobb híján,
amíg még fog a ceruzám.
Erdő zúg, fújnak a szelek,
akkor is, ha már nem leszek.Az idő eltelt. Vitt, s hozott,
és megannyi nyomot hagyott
a testemen, a lelkemen.
Öreg vagyok a telkemen.

Széthullnak könyvek, verssorok.
Porrá válók, ha meghalok.
Hogyha a mennybe feljutok:
port törülnek az angyalok!

2.
Hát költ a költő, költöget,
míg sorsa jobbra szenderül,
s nem izgatja, olvassák-e
franciául vagy németül.

Nem érdekli van-e kánon,
s ki van alul vagy legfelül:
tudja, mindenkit elfelednek
idővel, menthetetlenül.

Könyvét ha kiadják, örül,
mint gyermek a cukorkának,
és dedikálja fűnek-fának,
azoknak, kik előtte állnak.

Tudja, a cérna elszakad,
mi összeköti a kötetét,
s az íveket majd a vihar
tépett lapokként szórja szét.

Forrás: Galba ideje. Versek. Pro-Print, Csíkszereda, 2022