Surogat de cafea / Pótkávé

Nálunk nem árultak gázzal töltött luftballont,
így aztán mit tehettünk volna, szájjal fújtuk fel
a piros, kék, zöld, fehér vagy sárga léggömböket,
amelyek ernyedt állapotban hasonlítottak
a gumióvszerhez, ezt csak késõbb tudtam meg,
el-elpattantak a földtõl, de a tüdõnket megjárt
szén-dioxid nem emelte magasba õket,
a léggömb sem szabadult a gravitációtól mifelénk,
mint ahogy elvermelt jéggel mûködõ
jégszekrényünk sem volt gyermekkoromban,
csak másoktól hallottam, hogy sok helyen
ilyen is van, a hegyek közt megfelelt a pince,
aztán megjelentek a frizsiderek,
a mûméz is pontosan olyan édes volt egyébként,
mint a méhektõl módszeresen elrabolt virágméz,
és mûlábat is gyakran lehetett látni akkoriban,
hiszen nem voltunk még messze a háborútól,
persze én most igazság szerint csak kerülgetem
a témát, ugyanis nem a luftballonról, nem a jégrõl,
nem is a mézrõl, hanem a kávéról szeretnék írni,
vagyis a kávéházak szerepérõl az életünkben,
erre kaptam felkérést, ahogy mondani szokás,
csakhogy nekem nem nagyon vannak ilyen emlékeim,
nem tudom, miért vagyok ilyen bevállalós,
mi ez az állandó szereplési kényszer,
most is inkább a pótkávé sötétbarna, érdes,
nyersen illatozó korongjaira emlékszem,
talán a Franckot vagy az Enrilót csomagolták így,
cikória, cukorrépa, árpa, se repülés, se szívdobogás,
se álmatlanság, csupán a tejeskávé egyre
távolodó, felejthetetlenül puha íze,
pedig nem dobbant meg a szívünk tõle,
nem maradtunk ébren, amikor
forradalmat kellett volna kirobbantani,
nem írtunk verset mûmárvány asztalokon,
csak pótverseket, amelyek mindig másról szóltak,
csak pótforradalmat csináltunk mégis
igazi vérrel, igazi reményekkel, igazi halállal,
csak emlékezünk egy igazi forradalomra
igazi könnyel, igazi koszorúkkal, igazi pirosló arccal
az Ispán-kútnál, az igazi Fehéregyháza közelében,
ahova még a léggömb is folyton visszahull,
majd ülünk sokáig a Pilvax pótkávéházban,
nem jön Petõfi, nem jön Jókai.

Kocais Francisko fordítása

****

Pe la noi nu se vindeau baloane umflate cu gaz,
aşa că nu aveam de ales, am umflat cu gura
baloanele roşii, albastre, verzi, albe sau galbene
care în stare flască semănau cu prezervativele,
dar asta am aflat mult mai târziu,
se săltau uşor de la pământ, dar dioxidul de carbon
din plămânii noştri nu le ridica în văzduh,
pe la noi nici baloanele nu scăpau de gravitaţie,
tot aşa cum n-am avut, în copilărie, nici dulap
frigorific care funcţiona cu gheaţă îngropată,
am auzit de la alţii că în multe locuri există
şi aşa ceva, dar între munţi era potrivită pivniţa,
apoi au apărut între timp frigiderele,
mierea artificială era la fel de dulce, de altfel,
ca mierea polifloră prădată constant de la albine,
bineînţeles că eu acum nu fac decât să dau ocol
temei, deoarece nu vreau să scriu despre baloane,
despre gheaţă ori despre miere, ci despre cafea,
adică despre rolul cafenelelor în viaţa noastră,
;ista am fost rugat de redacţia revistei
i lujene Korunk, numai că eu nu prea
.im astfel de amintiri, nici nu ştiu de ce
mi înham la aşa ceva, ce înseamnă
-n i .isiă îndârjire neostoită de a participa,
.u uni îmi amintesc mai degrabă de discuril
cu arome crude, aspre, ale surogatului brun,

poate Franck sau Enrilo se împachetau astfel,
cicoare, sfeclă de zahăr, orz, nu tu ameţeli, aritmii,
Insomnii, doar gustul tot mai îndepărtat,
neuitat de mângâios al cafelei cu lapte,
și cu toate că nu ne-a alertat inima,
n-amrn fost treji când ar fi trebuit
să declanşăm revoluţia, n-am scris poezii
la mese de marmură artificială, doar surogate
de poezii, care vorbeau despre orice altceva,
an făcut doar un surogat de revoluţie cu sânge
veritabil totuşi, cu speranţe reale, cu moarte adevărată,
doar ne amintim de o revoluţie adevărată,
cu lacrimi adevărate, coroane adevărate, feţe cu adevărat
îmbujorate la fântâna Işpan, în apropiere de Albeşti,
unde şi baloanele recad tot timpul, apoi aşteptăm
timp îndelungat într-un simulacru de cafenea Pilvax,
nu vine Petőfi, nu vine nici Jókai.

Forrás: Markó Béla: O propozitie despre libertate. Poezii 2018-2022. Ed. Curtea Veche