A vízió

Ülünk a kávéházban a férjuram újságot olvas, közben a hosszú szoknya alól kivillanó bokámra vet egy súlyosan elmarasztaló pillantást. Azonnal tudom mit kell csinálni. Egy mosoly a jutalom. Megérkezik a főúr. Nagyságos asszonyom? A szokásos gyenge kávé jöhet? Természetesen tejszínhab nélkül. Bólintok, de ő is tudja, ez egy színjáték, imádom a tejszínhabot. Az úrnak pedig egy erős feketét, minden belevalóval. A bólintás után nyugtázza: akkor meg is vagyunk kérem, azonnal hozom.

A porceláncsésze és a kis ezüst kanálka olyan a csipketerítőn, mint egy csendélet. Csak nézem, nincs szívem megbontani az asztal tökéletességét.

Meg különben is utálom a gyenge kávét.

1. Demeter Maria:
   2023. február 9. 09:35

   Kedves, hangulatos kis írás…Dehát miért nem maradt el az utolsó mondat ?

2. Iván gizella:
   2023. február 9. 16:14

   Kicsit vissza akartam magam rángatni a jelenbe a múlt századból. S igazság szerint ez egy három részes kis szösszenet, ami időben ugrál a jelen felé.

3. Gergely Tamás:
   2023. február 9. 16:17

   Ugrál nemsokára a jelen felé