Csak állt ott, és engem nézett. Pirosban volt és kékben. Fejét félrebillentette, mintha biccentett volna. Sőt, mintha egy halk köszönést, vagy inkább morgásfélét is hallottam volna. Igen. Biztosan hallottam. Minden nap ugyanazon a helyen állt az ablak rácsai mögött. Mit akarsz, fiú? Gondoltam magamban. De nem akartam megszólítani. Ha ő nem lép, akkor én sem.

 Bár megvallom, nagyon tetszett. Pedig ahogy elnéztem, jóval fiatalabb volt nálam. Mégis élveztem az incselkedését. Így ment ez három napon át, s amikor utam újra az ablaka előtt vitt el, mindig egy kis biccentéssel üdvözölt. De ma megálltam előtte.  Szeretek tiszta vizet önteni a pohárba.

Na mi lesz? Mit akarsz mondani? A fiú pedig táncolni kezdett. Roppant izgalmas volt, fejét jobbra balra ingatta, tollait felborzolta és  minden egyes színes pihe az égnek állt. Csucsu, az arapapagáj, tizenhat évének minden báját beleadta ebbe a táncba. Engem akart meghódítani.

Bevallom, sikerült.