Mondják: a világ összes könyve nem ér annyit, mint baráttal a kávé-ivás. Ma reggel baráti hang. Fehér Illés műfordító kérdezte, ehhez a virtuális kávéhoz: – Van-e valami jegyzeted a kávéról, netán egy elbeszélésedben?

     – Van – mondtam, a billentyűzet melletti munkanapokra is és az éjjel tágra nyitott szemekre is. Íme, Pest szívében félreteszem egy pillanatra a megszokott kávét, idézetet keresek, közben vigyázok, a billentyűzetre a kávé ne csöpögjön. Mert ha igen (már előfordult), a billentyűk pattognak és kávé-illatot terjesztenek. Illés, tessék, az adott témára töredék bejrúti jegyzetemből a borbélyműhelyről, ahol a keleti borotválkozás szertartását kávé-ivással tetőzik:

 

     „– Gyere a borbélyműhelybe. Utána könnyebben múlik a nap – mondja Faruk. Ahogy meglátta az üveg másik oldaláról a kíváncsi tekinteteket, az éterolaj illatú, ködös műhely előtt csodalámpásként jelent meg. Réz-ibrikből egy-egy pohárvizet öntött nekünk, majd kávéscsészékbe kávét kardamom adalékkal.

     – Tudom, a külföldiek ezt a fűszert nem szeretik, túl fanyar, de csak szokásról van szó: nap mint nap idd az ilyen módon elkészített kávét, és megérzed igazi ízét. Régi fűszer, a babiloni kertekből ered, ízesíti a kávét is és a mesét is.

     Faruk a mesével nem siet, hagyja, hogy teljen az idő, mintha hangszert hangolna össze, kezét mozgatja, hangját köszörüli.”

 

     Egyesek szerint az első mondat gondolata Balzactól ered, mások szerint régi levantei mondás. Bárhogyan is legyen, a pesti kávéház előtti zöld táblán ez a mondat áll. Szerintem az idézet Balzactól, a nagy írótól ered, aki, ha hinni lehet a legendának, naponta akár ötven csésze kávét is elfogyasztott. És bizonyára élő, valós emberekkel is barátkozott, a beszélgetéseket meg, mint az italt, regényekbe öntötték. Az író honnan veheti a regényhősöket, ha nem az illatos, mámorító életből?

 

Budapest, 2022. 02. 17.

 

*Nikola Popović (Sarajevo, 3. jul 1979. – ) ideiglenesen Budapesten élő szerb író.

Fordította Fehér Illés

 

Pusztai Irina grafikája

 

Kažu: sve knjige sveta ne vrede kao kafa sa prijateljem. Jutros, prijateljski glas. Prevodilac Ileš Feher pita, za ovaj virtuelni kafe: – Imaš li kakav zapis o kafi, ima li ti je u pričama?

     – Ima – velim, i za radne dane kraj tastature, i za noći širokih zenica. I evo, odlažem načas dobri espreso u srcu Pešte, tražim citat i pazim da se sveža kafa ne prospe po tastaturi. A i ako kapne (desilo se već), biće dirke slova krckave, uz to imati mirisni kafeni trag. Izvoli, Ileš, na zadatu temu, pasaž iz mojih bejrutskih zapisa, o berbernicama, gde ritual orijentalnog brijanja prati ispijanje kafe:

 

     „– Uđi na brijanje. Posle dan prođe lakše – kazao je Faruk kada je, primetivši s druge strane stakla znatiželjni pogled, izašao iz radnje zamagljene od eteričnih ulja kao što dobri duh izranja iz čarobne lampe. Iz bakrenog ibrika nasuo nam je po čašu vode, potom u fildžane kafu sa dodatkom kardamoma.

 – Znam da stranci ne vole baš taj začin, suviše je opor, ali radi se samo o navici: pij kafu spremljenu tako, i dan za danom, osetićeš pravi ukus. To je stari začin, potiče iz vavilonskih vrtova, daje aromu i kafi i priči.

Faruk ne žuri sa pričom, pušta da prođe izvesno vreme pre nego što ona počne, kao što se štima instrument, razgibava ruka i glas.”

 

     Neki vele da je ona rečenica s početka misao Balzakova, drugi da je to stara izreka levantska. Kako god, tako je zapisano kredom na zelenoj tabli ispred peštanskog kafea. Pristaje mi citat uz Balzaka, pisca velike forme, koji je ispijao dnevno, ako je verovati književnoj legendi, čak i pedeset šoljica. A sigurno i prijateljevao sa ljudima, živim i stvarnim, a razgovori se kao napitak pretakali u romane. Odakle bi pisac tolike likove izvukao, ako ne iz života, mirisnog, opijajućeg?

 

Budimpešta, 17. 02. 2022.

 

 

1. Fehér Illés:
   2023. február 18. 09:33

   Köszönöm a megtisztelő figyelmet a szerző nevében is.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ