Tóth István
BALASSI

Legtöbb vártornyon fenn dölyfölt a félhold.
Nemzete már csak egy parányi nép volt,
s mint megpocsékolt, széjjelűzött nyájat,
aklok várták, a megrongált végvárak,
ahová gyújtó rémületet vittek,
de haláluk így mégis emberibb lett.
Mert mint a rab, ha szorítják a testét,
olyat jajdult a kétségbeesett nép,
hogy jajdulását mindig újrahallod;
nemcsak szóval, de szellemével vallott!
Ezért Balassi szemünk előtt lépdel,
gyűlésbe menvén sok bátor legénnyel,
hogy minden társa rémült öklelő lett,
nagy, kemény álma egekbe törő hegy.
S hogy ledőlt testük – sok vért lövellő seb,
dalával sarjaszt balzsamos mezőket.
Árva hazája lehetett szegény is;
egy újuló ég országokat szépít.
S mert egy anyag a szavai s a tettek,
sok-sok szavában most is előtted megy;
óriás szárnyat adván egy kis népnek:
vakmerő álmú, igazi költészet.

Népújság, 1994. május 27.