Dinók Zoltán: Tibor látogat
A házban napközben senki nem volt otthon. Csak Tibor, a nyugdíjas, meg Zoli, aki szívrohamot kapott egy hete. Most gyógyulgat. Tibor rendőr volt, míg dolgozott. Zoli meg ügyvéd. Betegállományba vonult. Tibor egy nap unta magát. Úgy gondolta a negyedikről lemegy a másodikra. Megnézni, hogy Zoli – hogy van…
Zoli éppen tévézett. De gondolatai egész máshol jártak. Hirtelen kopogtat Tibor. Zoli kikapcsolja a tévét s ajtót nyit.
– Jó napot! – mondta Zoli.
– Magának is! – mondta Tibor. – Bejöhetek?
– Nyugodtan. De mit akar?
– Csak meg akartam nézni, hogy van…
– Köszönöm, most jól vagyok.
– Akkor jó. Mit csinált éppen?
– Tévéztem.
– Mindig csak tévézik?
– Dehogyis. Sokat olvasok.
– Netezni szokott-e?
– Nem nagyon.
S Zoli bevezette a nagyszobába. Tibor kényelmesen elhelyezkedett.
– Én most ráérek. Szeretek magával beszélgetni.
Zoli elmosolyodott.
– Szimpatikus vagyok önnek?
– Igen.
– Ez jólesik.
– Tulajdonképpen miért kapott szívrohamot?
– Ideges lettem a fiam miatt. Tudja, ő Pesten él…
– De miért lett ideges?
– Mert az ő egészsége sincs rendben.
– Mi baja van?
– Fáj a lába hónapok óta. Talán lelki eredetű lehet. Sok gondja van neki… Én meg ráadásul ittam is…
Tibor síri csendbe fulladt. Elgondolkodott. Neki is van fia, de az egészséges…
– De most már nem ihatok egy kortyot sem. – mondta Zoli.
– Ne is tegye. Az ivás tudja, hogy nem old meg semmit…
– Nem!
– Jól van, akkor minden jót kívánok magának, s gyógyuljon meg minél hamarabb!
Majd felkelt, s indulni készült. Az ajtóban végleg elköszöntek:
– Minden jót! – mondta Tibor.
– Magának is! – mondta Zoli.
Mikor Tibor a lakásajtajához ért, épp jött a felesége is.
– Hát te hol voltál? – kérdezte Júlia.
Közben a másodikról Zoli mindent hallott.
– Zolinál.
– Az egy beteg ember.
– Csak beszélgettem vele egy kicsit.
– Szerintem nem érdemes.
Majd fent becsukták az ajtót. Zoli feldúlt lett. Mérgesen csukta be az ajtót. Ezt azért mégse gondolta volna…
Pusztai Péter rajza