Iván Gizella: Ballada
A gazság dúl, de szép az élet,
sokan mondják, jaj, de félek.
Minden csendes, békés, rendes,
a szolgahad vesztőn retteg.
A királyról hírek járnak,
nekiment a nagyvilágnak.
Falvak és vidékek lettek
tanyái a pribékeknek.
Itthon okos, lóra termett,
csizmáján hajnal permet
Lódít persze éjjel s nappal,
hazugság van nagy kalappal.
Járkál le s fel álruhában,
sereg portyázik nyomában.
Mond okosat, néha szépet,
a nép meg bambán néz’get.
Ajka parancsszóra termett,
hangja betölt minden termet.
Ki is doboltatta nyomban, szolgák!
Mozogjatok gyorsan!
Fürkészek menjetek! Szerteszét
fussatok aranyért.
S ne legyetek restek,
a szekérről akármi leeshet.
Ment is a szolganép, spriccelt a világba
Ottan a kiküldött nagy jó dolgába’
mulatta az időt, henyélt,
ledér táncosnők keresték a kegyét.
Reggel aztán az ablakba
madár szállt a párkányra.
A szolga béna, s támolyog félvakon,
mily levéltől rémült meg vajon?
„… ahol jön egy fekete holló,
Hunyadi paizsán ül ahhoz hasonló.. ”
„..Hamar a madarat, el kell venni tőle,
szalad a sokaság, nyomba, hogy lelője.”
Mit találtál fiam, van-e fürkész áru?
Sürgette a levél, a cseléd mint egy bábu.
Hebeg habog, írni elfelejtett,
lesz ezért nemulass ebbe’ biztos lehet.
Felséges királyom,
életem halálom kezedbe ajánlom,
rohanok én haza kezem lábam töröm,
csak nem veszünk össze néhány aranyrögön.
Tartozol nekem ebadta pribékje,
a forintokat add barátom kezébe.
Néked és senkinek nem lehet vagyontok,
itt csak egy úr lehet, bizony kell ezt tudnod.
Fojtsátok a kútba, holnap ne is lássam,
szolgák hada ugrik is alássan.
A cseléd eztán, ki aranyrögöt fejtett,
nyugodalmat vesztőhelyen szerzett.
Mit magyarázzak a buta birkának,
így beszél a király legkisebb fiának.
Öltözik ő gyorsan, hozzátok koronám,
ünnepség lészen ma itt a Vár fokán.
Nagy csinnadrattával vonult be Budára
az asszony várta ippeg birka vacsorára.
Uralkodik ottan évszázadok óta,
csontokból tákolt reikarnációja.
Pusztai Péter rajza