„Mindig székely szív dobogott bennem !”

 

1975-ben, marosvásárhelyi tárlatának megnyitóján Zsigmond Aranka képzőművészt a jelenkor Pénelopéjának nevezte Sütő András. Azóta nemcsak a szövésben, hanem számos más műfajban is kipróbálta a művészi önkifejezés eszközeit, jelenleg egész múzeumnyi festmény, kollázs, zászló, fotómontás stb.viseli Zsigmond Aranka szignóját. Személyesen pár évvel ezelőtt ismertem meg a művésznőt az Erdélyi Magyar Irodalmi Rovat nevű portál köré tömörült művészek első találkozóján, Székelyudvarhelyen. Alábbi beszélgetésünkre 75.születésnapja, no meg a március 6-án Székelyudvarhelyen megnyitott egyéni tárlata adott alkalmat.

 

Fotó: Balázs Attila

 

1. Úgy gondolom, 75. születésnapodon nagy elégtétel lehet számodra visszatekinteni a befutott emberi és művészi pályádra, számba venni több mint ötven éves termékeny munkád gyümölcseit. De kezdjük talán a gyökereknél…

-Nosztalgiával gondolok vissza gyerekkoromra, hisz kiegyensúlyozott, békés, szeretetteljes családban nőttem fel. Ez a háttér meghatározta egész életemet. Soha nem gondolkoztam az elmúlt éveim felett, jobban érdekelt a ma és a jövendő. Hasznosan szerettem tölteni napjaim, soha nem unatkoztam. Szüleim példaértékűek voltak számomra, legyen az szellemi, vagy fizikai munka.

2. Kezdetben volt a szövés, melyhez mindmáig hű maradtál. Ki, kik voltak a mestereid, akiktől „elloptad” a különböző szövéstechnikákat, megtanultad az anyagok és színek „nyelvét”?

-Már a középiskolában a textil szakot választottam. Vidéki diákként ez a szakma állt a legközelebb hozzám. Nagybaconban majdnem minden családnál létezett szövőszék (osztováta). Édesanyám szövögetett télen otthon. Gyerekkoromban látva ezt, egyszerű volt a textil szak választása.

1967-ben érettségiztem a marosvásárhelyi Művészeti Líceumban. Diplomamunkának Kádár Kata balladai alakját szőttem meg. A Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolára szintén 1967-ben jelentkeztem Kolozsvárra, ahová sikeres felvételt nyertem. Szentimrei Judit tanárnő, aki Finnországban szerzett képesítést, szövéstechnikát tanított. Bene József katedrafőnökünk rajzból és festészetből nyújtotta át tudását.

3. A 70-es években, Gazdáné Olosz Ella, Gazda Klára, Szentimrei Judit stb. mellett egyike voltál az erdélyi experimentális textilművészet reprezentatív alakjainak. Melyek azok a falikárpitok, textíliák, amelyeket ebben az időszakban készítettél, s esetleg valamelyik középület falait díszítik napjainkban?

-1973-ban diplomáztam Kolozsáron. Megrendelést kaptam az akkor épülő sepsiszentgyörgyi Bodoc szálló aulája falának díszítésére. Már diákkorom harmadévén megtaláltam saját szín és formavilágom. Két szőnyeget szőttem diplomamunkaként. Az erdővidéki „vörös-fekete” szoknyaszőttes csíkjai jelentős helyet kaptak a szőnyegen. A festett bútor sötétkék színe szintén, és a fehérrel megszőtt, rovásírásból inspirálódott betűk díszítő elemként szerepeltek. Szöveget nem írhattam a sötét kommunista érában.

A Bodoc szálló egy napon bezárt. A szőnyegnek nyoma veszett. Egy brassói személy volt az akkori szállodatulajdonos. Talán ő adhatna választ a szőnyeg hollétéről.

A székelyudvarhelyi Küküllő-szálló szintén őrizte egy textilem. 1985-ben áttelepültem Magyarországra, rokonaimnál helyeztem el a tulajdonomban levő munkát.

Ceaușescu 60. születésnapjára terveket kértek Csíkszeredába. Tervem megnyerte a tetszésüket. Meg kellett szőjem. Hogy a Forradalom után Bukatestben hova lett? Azt csak a Fennvaló tudja…

4. Közismert, hogy szőtteseid által sajátos üzenetet, mondanivalót közölsz a szépre, igazra szomjazókkal. Hogyan jellemeznéd az egyes időszakokban készült faliszőnyegeidet?

-Mindenféle „tiltás” dacot vált ki az én székely fajtámból. Minél jobban elleneznek valamit valakik, annál inkább érdekel a téma, ellenszegülünk a tiltásnak.  Nem szeretjük, ha kultúránkat, nyelvünket sértik vagy sérti valaki. Foggal és körömmel ragaszkodunk ahhoz, ami a miénk. Ez nem lehet bűn, ez erénye az etnikumnak.

Senkiét nem vesszük el, csupán a magunkéhoz ragaszkodunk. Egy ember legnagyobb „szabadsága” erre a tiszta elvre épül. Önmagamra találtam már főiskolás koromban. Színeim, rovott betűim az enyémek. Tudatosan felvállaltam. Tanáraim megbecsülték munkáimat. 1973-ban végeztem Kolozsváron. Az általam féltve őrzött rovásírás elkísért mindaddig, míg egy textiles személy plagizálni kezdett. Ez volt az a pont, amikor irányt váltottam. Új témák következtek. Megőriztem népi színeimet, de családi események megszövése következett, amit a mai napig sem találom túlzottan vidámaknak.

5. Mi késztetett arra, hogy áttelepedj Magyarországra, és hogyan sikerült ez a cseausiszta nyolcvanas években?

-Egy sikertelen házasságból kiléptem, ami hihetetlen mély lelki nyomot hagyott bennem. Békére, nyugalomra vágytam. Ez volt egyik oka. Hosszú procedúra volt, két évet vett igénybe az áttelepülés.

6. Tudom, hogy az anyaországban az addigi szőnyegszövés mellett más művészeti ágakban is próbára tetted tehetségedet. Mi foglalkoztatott leginkább székesfehérvári éveid alatt, és milyen fontosabb művek születtek ebben az időszakban?

Kitelepülésemkor magammal vittem a 2 méter széles szövőszékemet egy Erdélyben félig megszőtt szőnyegemmel, ami egy csángó lányt ábrázolt egy száguldó pegazuson. Megérkezésem más élményeket nyújtott, mint amire számítottam. Egy év beilleszkedés következett. Ez idő alatt nem szőttem, majd letisztultak a gondolatok. Az Erdélyben átélt élmény a határon túl maradt. Fájó szívvel vettem az ollót, és levágtam a félig megszőtt szőnyegemet. Azt a címet adtam, hogy „Befejezetlen”.

Majd következett a magyarországi kisméretű szőnyegsorozat, vörös-fekete balladisztikus színekkel. Ilyen például a „Rekviem” című szőnyegem, ahol az addig senki által nem használt négynyüstös sávolyszövés népi technikát alkalmaztam. Az előtte szőtt szőnyegeket szintén négynyüstös technikával szőttem, a lábítás változott, így fenyőágas mintázat volt látható az öltőszálak beverése után.

1993-ban egy három munkából álló fehér-fekete szőnyeg-sorozatom következett. Egy megyei tárlaton jóakaróim egy dobogón a földön állították ki a szőttesem. Megkérdeztem, miért került a faliszőnyeg a földre? Azt válaszolták, „mert kell a hely a festőknek”. Akkor egyetlen textiles voltam Székesfehérváron. Ezen elgondolkodtam, úgy döntöttem, festeni fogok. 1997-ben megfestettem egy 18 darabból álló festménysorozatot, aminek „Bábeli üzenet” címet adtam. Az események egymásutánisága így következett.

7. A magyarországi időszak után pályád az Egyesült Államokban folytatódott. Mit adott Zsigmond Arankának, az embernek és művésznek a New York-ban töltött közel 15 év?

-Édesanyám szülőországában éltem át életem legszebb élményeit. Kiváló munkahelyem volt, New York-ban antik szőnyegeket, bútorhuzatokat restauráltam. A múzeumokat rendszeresen látogattam, ahová amerikai férjem is elkísért. Sikerült rátekintenem a világ legkiválóbb alkotásaira. Ihletforrás özöne zúdult rám. Az antik tárgyak sokasága körülvett a munkahelyemen. Ez arra késztetett, hogy montázsokat készítsek. Ezen évek alatt 3500 montázst készítettem. A „Magyar szó a híd” című hetilap rendszeresen közölte a grafikáim. A történelmi múzeum kétévente kiállítást szervezett, rendszeresen meghívtak. Grafikával, olajfestményekkel vettem részt, soha nem utasították el egy munkámat sem. 2005-ben egyéni kiállításom volt a New York-i Fészek-klubban. 62 montázst, egy festményt és egy faliszőnyeget állítottam ki. Akkor a klub elnöke Krencsey Marianne volt. Ott vetítették le azt a portréfilmet, amit a Duna Televízió Magyarországon soha nem mutatott be. A New York-i 56-os magyar csatorna szintén levetítette.

New York-ban elismerést kaptam a szakmámban. Rendkívül sok élmény ért, melyet sikerült munkáimon feldolgoznom. Vizsgáztam, állampolgár lettem. Ez egy plusz ajándék volt a sorstól számomra.

 

 

8. Pályád során számtalan egyéni és közös tárlaton mutattad be alkotásaidat. Melyek voltak számodra a legemlékezetesebb szakmai megmérettetések?

-Felejthetetlen a 2002 április 7-i kiállításom a székesfehérvári Szent Korona Galériában. Zsúfolt terem fogadott. Boldogság tölt el, hogy a New York-i kiállításokon egyedüli magyar alkotóként vehettem részt.

Bécsben a Kunst Treff Galériában két művésszel együtt szerepelhettem. Nagy kihívás volt, hogy Ausztriában, Semeringen egyedül restauráltam egy szecessziós külső falfestményt egy hónap alatt 18 méter magas állványokon, hegymászó kötéllel rögzítve dolgoztam.

Agárdon, Magyarországon egy 15 négyzetméteres festményt festettem a Chernel István Gimnáziumban 18 nap alatt. Akkor ott díszpolgárrá avattak.

1983-ban az udvarhelyi diákjaimmal a székelyderzsi unitárius templom falán restauráltuk a Szent László legendája című falfreskót. Szintén Székelyudvarhelyen a felnőtt vitró festő csoportommal megfestettük a Kádár Kata legendáját a Művelődési Ház ablakaira a ruhatár fölé.

9. Jelenleg újra Székelyföldön, nevesen Székelyudvarhelyen élsz. Miért tartottad fontosnak hosszú és viszontagságos pályád delelőjén visszatérni szülőföldedre?

-Bárhol voltam a nagyvilágban, a szülőhelyet, embereit nem pótolja semmi, senki. Mindig székely szív dobogott bennem. Ha egy fát kivágnak, elpusztul a gyökere. Engem hazaszólított Erdély, a kultúrám, az anyanyelvem, azok a szorgalmas, kemény munkát végző emberek, ahonnan származom. Példaértékű emberek a székelyek. Megállják a helyüket a nagyvilágban. A szülőföld adta az energiát, hadd tiszteljük meg azzal, hogy visszatérünk ide.

10. 75. születésnapod alkalmából, értékes munkásságod előtt Székelyudvarhely egyéni tárlattal tisztelgett, mely március 6-án nyílt meg a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpontban. Milyen időszak vagy téma alapján állt össze ezúttal a kiállítás anyaga?

-Kizárólag figurális munkákat állítottam ki, melyeket a múlt év végén, ez év elején festettem (2022–2023). A székely lélek megszólal a különböző gesztusokon, mozdulatokon keresztül. „Beszédes képek”, az élet különböző területeiről. Legyen az nagyapa unokával, após menyével, apa sógorával, gyerek napraforgócsokorral, sógornők, stb. Hálát adok a Fennvalónak, hogy mindezt megadta életem során. Most jutottam el  75 éves koromban oda, hogy minőségi életet élhetek öreg napjaimban. A munkám éltet, megerősít, így boldogsághoz juttathatom székely népemet.

 

                                                                      Kérdezett: B.Tomos Hajnal

1. Pati Nagy Bence:
   2023. március 17. 07:08

   Nagy megtiszteltetés számomra,hogy személyesen ismerhetem a művésznőt.Hihetetlen munkabírású alkotó és tanár.Nagyszerűek a munkái.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ