Újabb NEGYEDIK fejezet,
amelyben egy másik cselekményszálon is elindulnak események

/A hős meg akarta hódítani a sziklavárat,
és az – az ölébe hullt

Alphonsine szívében tőr. Halálában is kissé szemérmetlen pózban hanyatt fekszik a széles franciaágyon.

Alan a saját kulcsával nyitotta az ajtót, minden fogadalma ellenére csak visszatért. Mintha húzta volna valami ebbe a lakásba, ebbe a szobába.

Az öngyilkosság egyértelműen, a laikus számára is nyilvánvalóan, saját kezűleg következett be. A mostanában elindult divathullám eszközét használta a szép leány fiatal életének kioltására. Hideg tőr a forrón lüktető, égő szívbe.

Egy hirtelen népszerűségre tört író szerelmes regényének és a belőle készült filmnek a nyomán érzelmi divathullám söpört végig a világon. A közönség fölfedezte a reménytelen szerelem és a lelki szenvedés nagyszerűségét, amelyből egyenesen következik az élet értelmetlenségének gondolata, és az öngyilkosság lehetősége. Megjelentek az epigonok, filmek tucatjai készültek ugyanerre a kaptafára minden kultúra, vallás és világnézet szabályainak megfelelően, de az alaptörténethez szigorúan ragaszkodva. A hősök magányukban, hosszú belső monológokat folytatva, járkálnak a sivatagban vagy a nagyváros dzsungelében, látványos lelki kínokat élnek át, s a végén kioltják az életüket, ezzel is vádolva a közönyös, másokra odafigyelni képtelen társadalmat. Egy élelmes kereskedő fölfigyelt arra a képtelenségre, ami az eredeti történet után minden változatban konokul és értelmetlenül benne maradt, hogy az ember önerejéből képtelen a saját szívének átszúrásával kioltani saját életét, ezért egy rugós szerkezetet gyártott, amelyet csak a mellkasra kellett helyezni, bekapcsolni, s a többit természetesen elvégezte az automatika. Hatalmas üzleti siker támadt az ötlet nyomában, divat lett a polcon tartani egy ilyen alkalmatos szerkezetet minden eshetőségre. Némely statisztikusok szerint öngyilkossági hullám söpört végig a világon, más mérések szerint nem növekedett az életüket önkezükkel kioltók száma, csak ezen a halmazon belül tört élre a tőrt a szívbe módszer, amely részhalmaz korábban mérhetetlen volt.

Alphonsine saját akaratából végzett önmagával, de Alan tudta, mi volt az ok, ami elindította erre az őrült cselekvésre. És mint szigorúan működő ősi tetemrehívás idején, beléptekor a friss sebből buzogni kezdett a vér.

Alan szinte eszét vesztette a fájdalomtól.
Mert ő volt a gyilkos kétségtelenül.

Nehéz szerelem volt az övék, néhány kölcsönösen szép pillanattal. Azon túl csak a fájdalom, a vita, a se veled, se nélküled állandósult egérfogója. Két, egymáshoz nagyon erősen vonzódó és kapcsolódó fiatal sok-sok fájdalommal, váddal és értetlenséggel szövődő kapcsolata, ami egyenesen vezetett a tragédiához.

Nem volt értelme rendőrséget, mentőt hívni. A lakásból eltüntetni a nyomait eszébe se jutott. Reménytelen vállalkozás is lett volna.

Romantikusan indult a szerelem. A sorsszerűségnek tulajdonított véletlen, amire oly gyakran bízzák magukat fiatal korban, sodorta őket össze egy pillanatra, hogy utána már ne tudjanak fájdalom nélkül elválni egymástól.

A Central Park egy darab megőrzött múlt, az emberiség természeti létének élő, lélegző kövülete. Igazi, növekvő fák, bokrok, virágok, valódi fű a világváros, a megapolisz közepén. Párszáz négyzetméter az egész, a többi cserélhető műanyagból, ahol rá szabad lépni a fűre, a fák ágait megmászhatják a gyerekek, s ha valami megkopik, eltörik, azt azonnal kicseréli a karbantartó személyzet. Mégis a városlakó emberek kedvenc találkozóhelye ez az ősréginek tekintett álpark. Széles körben elterjedt tévképzetek szerint itt sokkal egészségesebb a levegő, és a lélek belső folyamataira jó hatással van a sok zöld, az itt uralkodó szín. Ennek megfelelően a park sokkal zsúfoltabb, mint akármely pláza vagy bevásárlóközpont. Fiatal anyukák tologatják a babakocsit, nyugdíjasok ülnek a padokon, és a közeli irodaházak alkalmazottai ide jönnek ki, ha fölszabadul egy fél órájuk.

Alan, ha csak tehette, itt töltötte félórás ebédszünetét. Vett némi hamburgert a gyorsbüfében, és ráérősen elköltötte egy padon, ha jutott éppen hely, ha nem, akkor sétálva falatozott, és megújult energiákkal tért vissza az irodaépületbe. Most szerencséje volt, egy teljesen üres padra tehette le magát, és három teljes percig egyedül birtokolhatott egy teljes négyzetmétert a parkban. Fehér ruhás karcsú leány kérdezte, leülhet-e mellé. Bólintott, és egy pillantással, a tolakodás szándéka nélkül végigmérte a személyes aurájába belépett tüneményt. Egy pillanatra elakadt a lélegzete, ő még ilyen szépet nem látott. Mintha a gyermekkori mesekönyvek Hófehérkéje, Tündérszép Ilonája lépett volna a padhoz.

Alphonsine, merthogy ő volt az, valószínűtlenül szép volt. Sugárzott belőle az ártatlan tisztaság. Ő szólította meg Alant végtelen egyszerűséggel. Valami banális, szokványos megjegyzést tett az időjárásra, amiről csak udvariasságból beszélnek az emberek, ugyanis az akkora városok, mint New York, állandó hőmérsékletre, páratartalomra, légnyomásra vannak beállítva. Kulturális kapcsolattartás céljaira viszont évezredek alatt rögzültek az olyan formulák, hogy szép időnk van ma, reméljük így is marad, s így tovább. S máris belemelegedtek egy rokonszenven alapuló, semmitmondó, mégis kitárulkozó beszélgetésbe. Alan már el is mondta, hogy itt dolgozik a közeli irodaépületben, meg is mutatta, és – maga is csodálkozott a bátorságán – megkérdezte, hogy nem találkozhatnának-e munkája végeztével. A lány igent mondott.

A késő délutáni események viszont nagyon felgyorsultak, legalább Alan számára. Találkozásuk után alig fél órával már Alphonsine ágyában volt, anélkül, hogy az eseményekben a legkisebb kezdeményező lépést tette volna. Alphonsine két szeretkezés szünetében elmondta, hogy egy éjszakai szórakozóhelyen dolgozik egzotikus táncosként, és, bár határozottan kedve lenne hozzá, nem tölthetik együtt az éjszakát.

Alannek több szexuális élményben volt része csekély két és fél óra alatt, mint az azt megelőző teljes életében, beleszámítva az összes kamaszkori fantáziálását is. Alphonsine létének oly természetes és magától értetődő része volt a testi örömök teljes és gátlásoktól mentes kiélése, mint a többség számára az étkezés.

Alan késő éjszakáig forgatta otthon a Keresztény ifjak vezérlő kalauza című kiadványt, de elfolytak szeme előtt a betűk, egy-egy félmondat ragadta meg a figyelmét, a szexualitást a Teremtő örömforrásként adta nekünk, a házasságban élő hívő emberek érintkezésének első és legfontosabb célja az utódnemzés, az ösztönök kiélése céljából, testgyakorlásként művelt szexuális kapcsolat mélységesen erkölcstelen, felelőtlen, bűnös magatartás, bizonyos testnyílások és pozíciók felhasználása örömszerzés szempontjából, ugyanúgy mint a hasonnemműekkel, kiskorúakkal és technikai eszközökkel végzett önkielégítés szemben áll a vallásos ember természetes ízlésével, bűn, tévút… Egy örömteli délután szédülete ütközött meg mindazzal, amiben eddig hitt. Orv bűntudat gyötörte, leginkább azért, mert oly természetességgel és gyorsasággal történt minden, hogy eszébe sem jutott gondolkodni közben. Mint az örvény, úgy rántotta magába Alphonsine túlfűtött, bűnös, parázna egyénisége. És testével úgy röppent a hetedik mennyországba, hogy közben elfeledkezett a lelkéről.

Vad, kétségbeesett szerelem volt.

Alan elment egyszer, egyetlen egyszer, a bárba, ahol Alphonsine Matta Harri néven erotikus vetkőző és táncszámot adott elő. Alannek soha eszébe nem jutott volna efféle rosszhírű helyekre betenni a lábát, úgy forgott ott, mint a pokol bugyraiba vetett bűnösök. A testi szerelem rafináltan megépített szentélye volt az, ahová belépett. Tükrök, félmeztelenül libbenő pincérlányok, nagypénzű, élményekre vágyó kiégett férfiak… Letelepedett az egyik sarokasztalhoz egy ásványvíz mellé, és nézte a műsort. Meztelen, hibátlan testű mutatványosok léptek fel egymás után.

Az est, a műsor fénypontja Matta Harri volt. Érezhetően megváltozott a légkör, amikor megjelent a színpadon, megálltak a pincérek, minden szem a színpadra szegeződött, megjelent a testi tökély, a végzetes delej a színpadon. Áradt belőle az „egy csepp méz” korláttalan világfelfogása. Élj, élvezd, fogyaszd, használd, ami az örömet szolgálja! Alan is megbűvölten bámult a deszkákra, és átjárta az a jó érzés, hogy a figyelem középpontjában vonagló tökéletes test, amely csordítja itt minden férfi nyálát, az övé, szerelemmel, szívből, teljes odaadással.

Bugyutácska történetet táncoltak, játszottak a színpadon. A szépséges Matta Harri idősödő férfiaknak villantja meg bájait, akik mindenüket odaadnák egyetlen csókjáért. Ő pedig megsimogatja őszülő fejüket, elveszi a pénzüket, kivallatja titkaikat, és a megszerzett információkkal egy trónszék elé táncol… Vad, barbár időszakban játszódik a jelzésszerű történet. Az agg király is belehabarodik az ifjú szépségbe, őrült táncba kezd, és nem foglalkozik országa dolgaival. Az államtanács tagjai el akarják tenni az útból a már szinte meztelenül táncoló szépséget, ám a közelébe kerülve csak megigéződni tudnak bájaitól. Mígnem az asszonyok fognak össze ellene, sikeresen. Kivégzőosztag elé rángatják, a katonákon sötét szemüveg, ekkor még egy csábtáncot ellejt, dördülnek a lövések, és elsötétül a színpad. A közönség percekig fölállva tapsol.

Alan bemehetett az öltözőbe a műsor végén. A köpenybe burkolt szépséges test természetesen simult hozzá, lehelt csókot az ajkára. Látod, mondta a mozdulataival, semmi különleges nincs ebben. Én abból élek, hogy a férfiak szépnek, bujának látnak. Semmi különös. Ők fizetnek, én elfogadom, és mindenki azt fantáziál, amit akar. A szerelmem az, akit én választok, és ebben nem ismerek kompromisszumot.

Svéd-japán szülőktől származott Alphonsine, mindkét kultúra testi szabadosságának levegőjében fölnőve, egyszerűen nem tudta felfogni, megérteni, hogy Alannak mi a kifogása munkája, életvitele ellen. Miért kellene otthagynia a munkahelyét, amikor az úgyis csak rövid időszak az életében, csak addig művelhető, ameddig tökéletes a test, hibátlan a varázs. A táncosnők korán kiöregednek, jönnek a frissebb húsok, addig kell begyűjteni a relatíve magas jövedelmet, amíg kíváncsiak rád, amíg bejön a közönség. Egyszer vége a történetnek. És a maga módján Alphonsine erkölcsös és becsületes volt. Soha, senkivel nem feküdt le, akihez ne fűzték volna érzelmi szálak, visszautasított minden pénzzel közeledőt, de így is, életviteléből következően egy Alan számára elfogadhatatlanul nagy szám jött ki, amikor őszintén válaszolt a kérdésre, hány férfi volt az életében.

Alan elrohant akkor. Másnap visszatért. Nem kért bocsánatot, nem magyarázkodott, elölről kezdte, fölvette távolságtartó, „komolyan beszéljük meg a kérdést” alapállását, ami közben egyszercsak az ágyban találták magukat, majd beszélgettek elpilledten, amelynek egy pontján Alan kiugrott az ágyból, magára rángatta ruháit, és feldúltan elrohant.

– Érts meg: szeretlek! – üvöltötte magából kikelve Alan – És nem mutathatlak be az anyámnak!
– Gondolod, nem tudnék vele szót érteni? Csak belátná, felfogná, megérezné, hogy szeretem a fiacskáját.
– Anyámnak egyetlen férfi volt az életében…
– Ez elszomorító… Bár, ha elsőre megtalálta az igazit, akkor talán megérthető. De semmiképp nem tudta összehasonlítani…
– Mondd, Alphonsine, szeretsz te engem?
– Igen. Tudod, érzed.
– Anyámat is tudnád szeretni?
– Természetesen. Tudod, két nő, még akkor is, ha eltérő világokban él, hamar megérti egymást.
– Erről nem vagyok meggyőződve. Ha igazán szeretnél, akkor itthagynád ezt a lebujt. Állást szereznék neked, segítenék…
– Ha igazán szeretnél, akkor tudnád, nem fogom egy rosszul fizető vacak beosztottság miatt otthagyni ezt a jól fizető, kellemes munkahelyet.
– De ez maga az erkölcsi fertő!

És ebben a sehová nem vezető vitatkozásban őrlődtek hosszasan az egymáshoz közel kerülő álláspontok lehetősége nélkül.

Következik az ÖTÖDIK fejezet,
amelyben irodalmi munkásságom részeként
belekezdek a múlt feldolgozásába

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ