Az ablakunk alatt van egy meggyfa. Jó nagyra nőtt, ágai szinte elérik az elektromos vezetéket, törzse rövid, masszív, amikor virágzik olyan, mint egy mennyaszony, de nem termett már két év óta.

Ki akartuk idén vágatni, de csak halogattuk s mivel korán jött a jó idő, a fa korán rügyezni kezdett.

Elkéstünk a kivágással. Ősszel kellett volna, amikor a leveleket lehullatta és nem győztük összetakarítani, akkor még volt bennünk elég indulat, hogy fűrészt ragadjunk. Még decemberben is alkalmas lett volna, mert akkor úgy tűnt mintha nem élne, akkor talán nem is fájt volna neki.

Karácsonykor valami furcsa érzéstől vezérelve, madáreleséggel megtömött faggyú gömböket aggattam az ágaira, egész télen rájártak a madarak, akkor azért nem lehetett kivágni, most már késő.

Reggelente a cinegék a meggyfa ágain köszöntik a napot, alatta szerelmeskednek a rigók, apró levelek sarjadnak, pár nap múlva mennyaszonyi díszbe öltözik, ahogy elnézem arra gondolok kár lett volna kivágni, talán talán terem valamit és meghálálja mint a macska a tejet.

Hajdú Mónika fotója