Valamikor a nyolcvanas években került a kezembe Ábrahám Jakab néhány képe kolozsvári zárakról. A belváros kapuit fényképezte, talán vizsgafeladata volt a képzõmûvészeti fõiskolán. Akkor jöttem rá, hogy ezeknek a tárgyaknak esztétikei értékük is van/lehet. Addig, ugye, feladatként léteztek az életemben: a vézna városi hétévest egy székelyföldi faluba küldték vakációra, és hát a zár nyelvét be kellet akasztani. B. Tomos Hajnal fotósorozata nem a zárak szépségére koncentrál, mondanivalója talán ez: mennyire különbözõk vagyunk mi, zárak/kilincsek. Mennyire különbözok mi, emberek. (Gergely)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1. B.Tomos Hajnal:
   2023. április 7. 14:39

   Érdekes meglátás. Köszönöm. Esetleg van más nézőpont is ?

2. B.Tomos Hajnal:
   2023. április 8. 04:39

   Az én verzióm: a kulcs mindenikek a kezében van, csak meg kell találnia a hozzá passzoló zárat,

3. B.Tomos Hajnal:
   2023. április 8. 04:41

   Helyesen: mindenkinek

4. Demeter Mária:
   2023. április 9. 14:56

   Érdekes.Egy tárgy egész gondolatsort indíthat el, és a végén rájövök mennyire nem ismerem a tárgyat.
   Nekem a kilincs tünt fel, mintha az lenne a ház fogadó keze .Aztán a kilincshez tartozik a zár, a zár kulcsa pedig van vagy volt valakinél.Tehát a ház be van zárva, a belső arca talán nem az,mint amit a kilincs sugall,amit csak le kell nyomnom és máris bent vagyok , a kilincs, mit annyiszor érintettek durván vagy finoman kezek…Igen , ilyenek vagyunk mi emberek is, bezártak, vagy bezárkóztunk mi magunk.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ