Milyen rég is volt – elflejtettem, csak most, hogy a Cseke Gabiról írt visszaemlékezéseket publikálom a Káféban, jut eszembe, hogy az internetezés hõskorában, amikor a Káfé Fõnix még csak Káféként, sõt Caféként létezett, vagyis a Cseke Gabival való internetes együttmûködésem elején, terveztünk egy különös projektet, talán Hiányok térképe volt a neve, vagy így visszaemlékezve az lehetett.

   Bosszantott ugyanis hogy egyes fröcsögõ hangú kritikusok, újságírók évekig azt szajkózták, hogy az írók hallgattak a diktatúra ideje alatt Romániában, hogy nem kerülnek elõ az asztalfióknak írott mûvek, s hát be akartam bizonyítani, hogy egyrészt nem volt olyan egyszerû dolog a fióknak írni, másrészt hogy voltak próbálkozások. Úgy gondoltam, hogy félig megírt, csak címmel rendelkezõ, fejben tervezett aloktások elhelyezhetõek egy képzelt, azaz általam, általunk megtervezett virtuális temetõben.

   Ekkor kérdeztem meg Gabit, hogy érdekelné-e szerkesztõként a projekt. S õ rá jellemzõ módon azonnal belement, munkatársakat szerzett, s elkezdtük a munkát. Amit én nem bírtam szuflával, ezért – Gabi jó néven nem vette, de leálltunk. Sajnálom ma is. Lenne most egy irodalmi temetõnk, amiben vasárnaponként elbotorkátnának – bárhová is szórt bennünket a Nagy Kéz.

Gergely Tamás