„Erdővidéki lelkülettel maradtam”
Beszélgetés Bogdán Mária Emesével, a nemrég bemutatott legfrissebb kötete kapcsán
Kérdezett: B. Tomos Hajnal
Csíkszeredában, ez év április 24-én mutatták be a baróti születésű Bogdán Mária Emese immár harmadik egyéni kötetét. Az Ipekakuána, avagy baróti feljegyzések című könyv a baróti Tortoma Könyvkiadó gondozásában jelent meg, szerkesztője Hoffmann Edit, nyugalmazott múzeológus. Ez utóbbi így ír fülszövegében az új prózakötetről: „Kiknek ajánljuk olvasásra ezt a könyvet? Mindazoknak akiknek ismerősek a múlt század eleji, régi baróti események (el egészen a hatvanas évekig) akár mert megélték, akár, mert hallottak ezekről. Azoknak, akik az események és történések szereplőit ismerték akár személyesen, akár a családban elhangzott elmesélések kapcsán. Azoknak, akik nem hallottak a kötetben felsorakoztatott eseményekről, történésekről, személyekről, de kíváncsiak egy 20. századi kis település életére, amelyben mindenki mindenkit ismert és mindenki mindenkiért tett, ha úgy adódott.”
A bemutató kapcsán, az új elbeszélés-kötetről, valamint ihletforrásáról, alkotói perspektíváiról kérdeztük az írónőt:
-Mit jelent a címben szereplő, meglehetősen furcsa szó: ipekakuána és hogyan hozható kapcsolatba a könyv narratívájával ?
-Az Ipekakuána (Carapichea Ipecacuanha) – Braziliából származó növény, magyar nevén útszéli hánytató gyökér. Az első világháború alatt kerül Erdélybe, és Erdővidékre is. Félig mérgező köptető, hánytató hatása van, melyet a katonáknál használtak. Hogy kerül a könybe, méghozzá címként? Mivel jó a hangzása, meghonosodott abban a korban a patikákban . Nagyanyám Fölker Friduska, patikus leány volt, sok nagyszerű krémet, szirupot, gyógyszert kavargatott gyógyfüvekből. A kankalinból, fenyőrügyből, szurokfűből, kakukkvirágból készült köptető szirupra is rámondták, hogy ipekakuána, s ez annyira tetszett az embereknek, hogy egyenesen csodaszernek tartották. A könyvben is többször előfordul ilyen vonatkozasban. A mi utcánkban című elbeszélésben ezt írom: ,,a bújócskához is nagyanyám köptető szirupját szótagoltuk ki. Nem tudtuk a jelentését, de tetszett a hangzása, s szajkóztuk amíg bírtuk.: ipekakuána , hebe-huba-pápa, gyere az utcánkba, ha nem jössz a mi utcánkba, menj a nyavalyába, erre volt a kieső.,,
-Emlékező-elbeszélő köteted cselekménye zömmel szülőföldeden játszódik le, főhőse pedig az erdővidéki egyszerű ember. Kérlek, beszélj gyermek-és serdülőkorodról, melyet ezen a vidéken töltöttél és implicite családodról, mely ime, két művészembert is adott a magyar kultúrának, téged, az írót és Bogdán Zsoltot, aki jelenleg a Kolzsvári Állami Magyar Színház egyik legjelesebb színművésze.
-Baróton születtem, nyolc éves koromban költöztek szüleink Csíkszeredába a Köpeci bányától a Hargita bányavállalathoz. Nyolc évnyi Barót után is itt teltek a vakációim. Erdővidéki lelkülettel maradtam. Az erdővidéki ember meleg, kedves, szerény, segítőkész, beszédes, gyerekként is ez volt a norma Baróton. Szigorúságban nőttünk fel, mint mindenki abban a korban. Dolgozni kellett, sáncot pucolni a ház előtt, meglocsolni a járdát, vizet hordani, öntözni, gyomlálni rendszerersen. Ha megvoltál, kaptad a zsebpénzt s mehettél moziba.
Ami a művészetet illeti, édesanyám rajongott a versekért. Petőfi, Arany János vesrseit három-négy éves korunkban már mondani kellett. A Fülemülét elő kellett adni. Mécs László, Reményik Sándor, Ady Endre, József Attila, versei bakelit lemezen, minden vasárnap lepörögtek Sinkovits Imre, Latinovits Zoltán, Besenyei Ferenc, Törőcsik Mari, Jancsó Adrienn előadásában. Megtanultuk és utánoztuk a versmondásukat. Minden nagy színész hangját ismertünk. Az Arany-balladákat is kivülről tudtuk. Vasárnap reggel édesanyám sorba rakatta a megpucolt cipőket a fal mellé közönségnek, s szavalni kellett nekük. ,,Szép tartás, emelkedett hang, tartsd ki a szüneteket, ne hadonássz, ne mutogass, ne énekelj!,, stb . Ez volt a vasárnapi házi matiné, utána kaptuk a reggelit. A sok szavalás meghatározta a gyermekkorunkat, minden szavaló versenyen részt vettünk. A testvéremből színész lett, én, anyám nagy bánatára, más pályát vonzottam be magamnak. Azt sem mondhatom hogy író vagyok, csak írogatok, mosom a lelkemet egy-egy történettel mikor úgy jön.
-Iskoláidat Baróton és Csíkszeredában végezted, majd Bukarestben szereztél testnevelői diplomát. Hogyan emlékszel a fővárosban töltött diákévekre?
-Nagyon szerettem Bukarestet. A sors úgy adta, hogy szüleim intését nem vettem figyelembe, és dupla porcleválással is a tetstnevelési egyetemre felvételiztem. Aztán a négy év alatt négyszer voltam kórházban, s nehéz műtétek után alig tudtam elvégezni az egyetemet. de bejött végül, s testnevelő lettem. Sok nehézségen mentem át Bukarestben, a hetvenhetes földrengés is a központban ért, mégis könnybe lábad szemem, ha eszembe jutnak az egyetemi évek, a Petőfi Sándor-kultúrház, ahol néptánccsoportunk volt, a sok érdekes ember, a Cișmigiu, a Herăstrău, a piacok, az Opera, a színházak. uszodák, sportrendezvények stb. Anyám is Bukarestben született, azokban az időkben, amikor egy millió magyar élt Bukarestben. Büszke is volt erre. Nekem is nagyon megmaradt a lelkemben, a Cogălniceanu téri brassói perec és a török kávé illata, hangulata, a Lipscani-utcai vasárnapi séta, a balkán hatás, a bukaresti ,,bonom” ember, aki szeretetből mondta, hogy ,,banghenița frumoasă”, a sok érdekes történet még ott motoszkál az agyamban, hogy leírjam.
-Tanárként a Gyímesekben, majd Csíkszeredában dolgoztál s közben aktívan részt vettél a régiók sportéletének fellendítésében, az egyes események megszervezésében. Az itt és így szerzett tapasztalataidat később első kötetedben gyümölcsöztetted, az “Intő szülőknek, nevelőknek” című könyvben. Miért tartottad fontosnak egy ilyen tematikájú könyv megírását/kiadását ?
-Tíz évet tanítottam a Gyímesekben, csak utána kerültem Balánbányára, majd Csíkszeredába. A kommunizmusban minden végzős Moldva felé vette az irányt, hivatalból. Én Gyímesbükk Balahányos patakára kerültem a kilences általánosommal, 5 kilométerre úttól, vasúttól és a civilizációtól. Gyönyörű ez a vidék, érdekesek az emberek, ezek az évek is meghatározó jelleggel bírtak az életemben, az emlékek most íródnak. Az Intő szülőknek nevelőknek.( 2o14) úgy indult, hogy Int(Ő) a testnevelő. Felhívja a figyelmet, hogy baj van a gyerekek testtartásával. A magyarországi felmérések már 1995 ben . figyelmeztettek, hogy a gyerekek 6o százaléka helytelen testtartású, ami gerincproblémákhoz vezet. Egy továbbképzés után, én is felmértem az iskolámban a gyerekek mozgásszervi mutatóit, és az eredmény hatására írtam a könyvecskét, az iskolai prevenció szorgalmazására.
A civilizációs ártalmak, a mozgásszegény életvitel gipszbe teszik a gyereket. 24 órából ha 8-at alszik, 6-ot iskolában van, s még 4-et tanul vagy tévézik, vagy nyomja a kütyűjét, mennyit mozoghat ? Sok érdekes javaslat van a könyvemben, az egészséges táplákozással, életvitellel, öltözködéssel kapcsolatban. Testnevelők , szülők, nevelők figyelmét hívtam fel arra, hogy vigyázni kell a gyerekre, mert a mindennapi mozgása hiányt szenved, nagy eredmény azonban nem volt. Az Ábel kiadó nem szervezett könyvbemutatókat iskolákban, ahogy a megegyezés szólt, inkább onlájn adta el a könyveket, így aztán kevés jutott el rendeltetési helyére.
-Első könyved témájától merőben eltér legfrissebb publikációd emlékező-mesélgető narratívája. Két fejezetre oszlik: ez elsőben édesapád emlékiratát közlöd, a másodikban saját emlékeidről mesélsz az olvasónak. Szerkesztői tanácsra állt össze eképpen a tartalom, vagy már eleve erre a struktúrára épültek fel a történetek?
-Nem szerkesztői tanácsra állt össze így a könyv, csak adódott magától két korosztály múltja képekben, történetekben, betartva a sorrendet.
–Az évek során, sport és iskola mellett, hogyan kapott helyet a szépirodalom és az alkotás?
-Erre nem tudok válaszolni. Egyszer csak kényszert éreztem, hogy éredekes eseményeket, embereket, történeteket leírjak. s ez olyan jól esett. A pozitív visszajelzésekre, bíztatásokra aztán megjött a kedvem az íráshoz, s rájöttem, hogy megkönnyebbülök, ha kiírok magamból dolgokat, megszépítek régi történeteket, vagy kitalálok elhihető meséket.
-Úgy tartják, a sportban kitartó munka és jó értelembe vett ambíció nélkül nem lehet jelentős eredményeket elérni s ezt számtalan példa is tanúsítja. Saját tapasztalatod szerint így van ez az irodalomban is ?
– A sportban a kitartó munka után lehetsz bajnok és áldozat,( testileg lelkileg is, mikor abba kell hagyni) vagy rokkant is ha úgy adódik. Mindhárom benne van a pakliban a hosszú évek munkája mellett. Amióta nehéz ipar lett a versenysport, ahol adják-veszik a sportolókat a különböző klubok, mint a birkákat a piacon, én eltávolodtam tőle. Hol vannak már a Coubertain báró elvei, szép gondolatai?! Nem az egészségről beszél a minőségi sport sem, de hadd ne menjünk ebbe bele. Ami az irodalmat illeti, én nem járok irodalmi berkekbe, inkább csak magamnak írok. Nem tartozom semmilyen irányzathoz, és a szerkesztésben is gyermekcipőben járok, nincs ehhez képzettségem. Mikor valami olyant írok, ami tetszik, kiteszem a fészbukra, vagy beküldöm lapokhoz, de nem népszerűsítem magam ilyen téren.
-Hol közölték eddigi írásaidat, melyek azok az irodalmi sajtótermékek, amelyekkel jelenleg is tartod a kapcsolatot?
– A Népújság, Székelyföld, Hargita népe, Magyar napló közölte írásaimat, ( az Év novella-antológiába is többször beválogattak prózáimból ) ami természetesen bíztatást jelent számomra.
-Hogyan fogadták baróti feljegyzéseidet a csíkszeredai olvasók és általában véve, kaptál-e kritikusi vagy olvasói visszajelzéseket műveidről ?
-Teltház volt a bemutatón, szívből örültem. Sokan úgy jeleztek vissza, hogy az olvasottak hatására előjött a gyerekkoruk. A humoros történeteken mindenki tudott derülni, megszépült a múlt, nemcsak nekem , másoknak is. Olyan vélemények is elhangzottak, hogy az írásokban úgyszólván visszabújtam a gyermek bőrébe, s ebben van valami igazság, hiszen én is úgy érzem. Gyerekfejjel nézni a világot, nekem kényelmesebb.
-Alkotás, könyvkiadás terén mi lenne a következő lépésed? Eljössz-e Brassóba legújabb könyveddel?
-A következő lépésre sosem gondolok. Amit ad a Jóisten, az lesz . Hangulati ember vagyok. Mikor ihletet érzek, írok, máskor hosszú szünet áll be, de szeretném még a gyímesi tíz évemet is leírni, és még amit megengednek a fentiek. Brassóba szívesen megyek, szép emlékek kötnek ehhez a gyönyörű történelmi városhoz, hiszen a rokonságunk nagy része oda telepedett. Sokat jártunk oda vakációk alatt. Irtam is róluk.
A képeket Kelemen Katalin készítette
Pusztai Péter rajza
2023. május 7. 05:29
Ott voltam tetszett jól sikerült bemutató volt talán amit hiányoltam hogy a szerző még több érdekes történetet kellett volna felolvasnia