Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója
Kérdezett: Bencze Mihály
Tapasztó Ernő díjazatott színész és rendező, az Aradi Kamaraszínház alapítója és igazgatója. Az aradi Csiki Gergely Főgimnáziumban zajlott a XXXII. Erdélyi Magyar Matematikaverseny, és ez az alkalom adta a lehetőséget, hogy a Nyugati Jelen épületében 2023. február 22-én találkozhattam Tapasztó Ernővel, akivel az aradi színházi életről beszélgettünk.
Bencze Mihály: Kik voltak gyerekkorodban és középiskolás éveid alatt hatással rád, hogy a színészi, illetve a rendezői pályát választottad?
Tapasztó Ernő: Tapasztó Ernő vagyok az Aradi Kamaraszínház igazgatója, 1975. november 29-én születtem. Amióta az eszemet tudom én a színházzal akartam foglalkozni, gyerekkoromban én nem autókkal játszottam, hanem babákkal készítettem előadásokat. Már hároméves korban csináltam egy színpadot, a diavetítő fényével világítottam meg, aztán behívtam a családot, hogy nézzék meg a kis előadásomat. Még belépődíjat is kértem tőlük.
A szüleim Tapasztó Ernő és Tapasztó Jolán, nagyszülőm Tapasztó Etelka, nagyon komoly hatással voltak rám, sokat foglalkoztak velem. Tizennégyéves voltam a forradalom idején, apám nagyon komolyan benne volt, napokig nem jött haza, úgyhogy én is benne voltam valamilyen szinten, mert ott laktunk a város szélén és meg kellett mondjam, hogy a kamionok hova menjenek. 11 éves voltam, amikor szüleimtől színházbérletet kértem. Nagyrészt, én azt hiszem, hogy ahova eljutottam, azt a szüleimnek köszönhetem, akik komolyan mellettem álltak mindenben. Négy gyermekem van, sajnos nagyon hiányoznak a nagyszülők, de mi megpróbáljuk ezt pótolni. Az elemi iskolát az aradi 21-es iskolában végeztem, magyar osztályban, ott beindultak a szavalóversenyek, aztán a rendszerváltás után a Csiky Gergely Középiskolában a matematika-informatika szakra jelentkeztem.
A tanárok annyival voltak hatással, hogy Nótáros Lajos filozófia tanár aligazgató, és Péter András igazgató és kiváló matematika tanár, barátaim vigyáztak rám, hogy ne nagyon buktassanak meg matematikából, fizikából. Az iskolának folyamatosan nyertem a versenyeket, szóval nem bántottak. De egy kiváló osztályfőnököm is volt, Éber Ottó, a lánya Éber Enikő színésznő most kollegám. Éber Ottóék alapították meg az Alma Mater Alapítványt, amivel támogattak engem miután elkerültem Békéscsabára színészszakra, oda öt évig jártam. Akkor nagyon nehéz évek voltak pénzügyileg, pedig mindkét szülőm dolgozott. Azt sajnálom legjobban, hogy amikor nyugdíjasok lettek és minden rendben lett volna, akkor édesanyám meghalt. Azontúl, még fontos volt az is, hogy a Csikyben nagyon jó tanárok voltak, akik egyetemi szinten is tanítottak, mint említettem, pl. ott volt Ujj János is, aki mai napig is ír, rengeteget publikál, ő egy két lábon járó lexikon.
A diákság is másmilyen volt akkor. Pl. ami most van, számomra nagyon elkeserítő, a diákok egymás között románul beszélgetnek, manele zenét a fiam ettől ki van borulva. Ez a mi korszakunkban nem fordult elő. Én nem vagyok pedagógus, de ezt szomorúnak tartom. Na de visszatérve Békéscsabára, ott olyan emberekkel voltam körülvéve, mint Gáspár Tibi, aki Jászai Mari-díjas színész, sokat játszottam vele. Ezután abbahagytam a pályát és elmentem Bukarestbe. Ott a frissen alakult Új Magyar Szónál voltam újságíró és azt a korszakot nagyon szerettem. Egy olyan területre kerültem, amit imádok, ez pedig a sport. A kultúra foglalt volt, Gergely Edit foglalkozott a kultúrával, én megkaptam a sportrovatot és a bulvárt. Az összes bajnokok ligája meccsét láttam a Steauanak, a Rapidnak. Interjút tudtam készíteni Roberto Carlos-szal, találkoztam David Beckhammel, Iker Casillas-szal. A foci iránti szeretetem mai napig megmaradt, fociztam is, versenyszinten cselgáncsoztam, dzsúdóztam. Jött a középiskola és az olvasás miatt ezeket abbahagytam, végül maradt a focizás. Az aradi Vagonuban, a Strunguban is voltam hivatásos focista, az élsport tönkretette a térdemet. Ma már nem járok focizni, mert félek attól, hogy lesérülök. Nekem volt egy komoly izomszakadásom és alig tudtam vezetni, az meg nagyon fontos, hogy vezetni tudjak.
B.M.: Az újságíró korszak meddig tartott?
T.E.: Három évig, aztán még egy nagyon érdekes dolog jött az életembe. A szállításügyi minisztériumnál Tánczos Barna államtitkár tanácsosa voltam. Az egy nagyon érdekes korszak volt, mert ott aztán tényleg az agyánál kellett lennie az embernek. Ezután, 2007-ben megalakítottuk az Aradi Kamaraszínházat. Elvégeztem egy kommunikáció szakot, majd menedzsmentből mesteriztem. Azt hozzá kell tegyem, hogy én annak köszönhetőek nagyon sok mindent még, hogy kilencedig és tizenkettedik osztály között, azt hiszem a teljes világirodalmat kiolvastam. Rettentően rákaptam az olvasásra, aztán elkezdődött a diákszínjátszás. 1991. január 3-án alakult meg a Tini Színpad néven Pávai Gyula vezetésével, majd Kölcsey Színpad néven futott tovább. Innen olyan színészek jött ki, mint pl. Kézdi Ilona, aki a Kolozsvári Állami Magyar Színház vezető színésznője, Éder Enikő, vagy ott van Posta Ervin, Simon Mátyás, Incze Tamara, Faragó Zénó aki a gyergyói Figurában játszik, Kovács Ági, Szabó Ede, aki a Nagyváradi Színházban játszik, Márton Gyöngyi, Kelemen Kinga a Kolozsvári Állami Magyar Színház volt dramaturgja, és én is – igaz, sokan elhagyták a pályát. Sokk aradi diák került ezáltal a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemre.
B.M.: Miért nincs Aradon magyar színház?
T.E.: Itt az 1901 és 1919 között Nemzeti Színház volt az Aradi Színház három tagozattal, tehát volt olyan év, hogy szinte 900 előadást tartottunk. Itt van a legrégebbi kőszínház, az 1817-es a régi színház, komolyan hagyományai vannak a magyar színjátszásnak. 1953-ban megszűntették az aradi színházat és társulatot, nagyrésze elköltözött Temesvárra. 1953-tól 2007-ig nem volt hivatásos színjátszás Aradon.
Jöttek a nagyváradiak és a temesváriak bérletre Aradra. Volt a Periszkóp Színház, ami nagyon fontos volt, Boroczki. Attila vezette, ő tolta itt a színjátszást. Ez egy amatőrszínház volt, de profi színvonalon. Ők továbbvitték, s akkor 2007-ben, a volt feleségemmel Gujdár Gabriellával, aki az Új Magyar Szónál volt újságíró, alapítottuk meg. Sokat köszönhetünk Bognár Leventének, aki 22 évig volt Arad alpolgármestere, illetve Demeter Andrásnak, aki Bukarestben kulturális államtitkár, ő is sokat segített nekünk. S akkor 2008 márciusában kijött az első eladás a Rudolf Hess Tíz parancsolata, ami mai napig is játszunk Harsányi Attila főszereplésével, aki azóta Jászai Mari díjas lett, rengeteg elismerést hozott a színháznak. Ő az egyetlen magyar színész, akinek van egy csillaga Romániában. A bákói monodráma fesztiválon kapott egy csillagot, mert sikerült megnyernie a fesztivált.
B.M.: Milyen előadásaitok voltak még?
T.E.: Nagyon sok, igazándiból mi egy ilyen művész színház vagyunk, mi amikor megalapítottuk a színházat, nem szerettük volna a saját művészetünket lenyomni az aradi közönség torkán és úgy találtuk ki, hogy vendég produkciókat hívunk a saját előadásaink mellett. Nagyon sok színésszel dolgozunk, állandó alkalmazott színészünk nincsen. Mindenkit szerződtetünk, de létrejött egy nagyon erős mag, ott van Harsányi Attila, Bege Antal, Héder Enikő, Balog József. Közel 60 díjat hoztunk el a nemzetközi fesztiválokról, erre nagyon büszkék vagyunk. De sikerült eljutnunk pl. Gdanski Shakespeare fesztiválra, ami egyik legnagyobb nemzetközi színházfesztivál, meghívásunk van Veronába, Szentpétervárra is, tehát nemzetközi szinten sem állunk rosszul. Akkor volt nagyon jó, amikor, mi mint nemzeti jelentőségű intézmény ezt a státuszt megkaptuk, 2010-ben a magyar kormány igen komoly támogatásokat jutatott az erdélyi színházaknak, akkor mi is rengeteg jó dolgot tudtunk csinálni pl. kitaláltuk a Kamara Karavánt – egy egész napra levonultunk egy Arad, Temes vagy Hunyad megyei faluba, mert több helyen játszottunk és gyerekelőadások voltak, táncház, majd az esti előadás.
B.M.: Mit jelent neked egy előadás rendezése? Hogyan készíted elő? Többször elolvasod a darabot mielőtt megrendezed?
T.E.: Nem, egyszer szoktam elolvasni, ha izgalmasnak találom, akkor megcsinálom. Aztán persze az ember elkezd komolyan foglalkozni a szöveggel, vagy egy dramaturggal dolgozik együtt, mi általában a színészekkel szoktuk megfaricskolni a szöveget. Attól függ, hogy hol dolgozik az ember.
B.M.: Nagyobb rendezőkkel, kortárs művészekkel találkozol, folytattok eszmecseréket?
T.E.: Igen, szoktam, meg nézem az előadásaikat. Nyomon követem, mi történik a szakmában, akár itt, akár Magyarországon. Nekünk szerencsénk van mert közel van Magyarország és jó kapcsolataink vannak pl. a Szegedi Pince-, a Gyulai Színházzal, a Pécsi Harmadik Színházzal. A színészeink zöme magyarországi. Kortársak közül most vittük a De mi lett a nővel darabot, ami Kiss Csaba Csehov átirata, de jövőre szeretném megcsinálni a Szibériai csárdást, ami szinten egy kortárs dráma, de játszottunk román kortárs drámákat is.
B.M. : Gondolom Kárpát-medencei szinten több városban szerepeltetek?
T.E.: Igen, de az utóbbi időben inkább Magyarországon és Romániában játszunk.
B.M.: Kiket képzelsz el szellemi elődödnek a színház területén? Kik voltak rád hatással?
T.E.: Tompa Gábor mindenképpen, de inkább szerzők voltak rám hatással, Csehov, Beckett, Ionesco, Goldini, Molière, Shakespeare. Nagyon szeretem Csehovot, Molnár Ferencet, a klasszikus drámairodalmat, inspirálóan hatnak. Rendezők közül még kedvelem Andrei Şerban és Victor Ioan Frunză csapatát, ami kiváló színészekből áll.
B.M.: Színészként, illetve rendezőként sorolj fel egy néhány előadást
T.E.: Színészként a következő darabokban játszottam: Rosenkrantz és Guildenstern halott, E-Lira 100, Lovak az ablakban, Cselédek, Háljunk egymásba járni stb. A következő darabokat rendeztem: Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak, Vitéz László és az elátkozott malom, De mi lett a nővel?, Rudolf Hess tízparancsolata, Ki szívét osztja szét, Tündéri, Sonkamenüett, Gyerekességek, Vodkapolka, Liselotte és a május stb.
B.M.: Tevékenységedet rengeteg díjjal értékelték, felsorolnál egy néhányat?
T.E.: Az Emberi Erőforrások Minisztériumának díja, A zsűri különdíja (2017), Legjobb rendezés, A Magyar Művészeti Akadémia különdíja, Aradi Kölcsey-díj (2015), Legjobb rendezés (2014), Legjobb rendezés, Legjobb előadás, Legjobb díszlet, Arad Város Kiválósági Díja (2V13),
Az év 40 legfontosabb előadásainak egyike, Kamara-díj (2012), Az év legjobb előadása, Legjobb előadás, Az elmúlt három év legjobb tíz előadása (2008).
Tapasztó Ernõ és Bencze Mihály
B.M.: Én Bukarestben sokat jártam színházba és az előadások után, a rendezőkkel, színészekkel mindig elmentünk végigbeszélni az előadást, ahol kialakult egy James Session szerűség, ti is szoktatok ilyent csinálni?
T.E.: Abszolút, az előadások utáni beszélgetés elmaradhatatlan. Értékeljük és megbeszéljük az előadást, próbáljuk más szempontokból is elemezni. Észrevételeinket beiktatni a következő előadásba. Egy jó baráti társaságban mindig így van, mi nagyon beszélgetős társaság vagyunk.
B.M.: Érzitek amikor a közönségből kiváltódik a katarzis?
T.E.: Igen, de ez minden előadásnál más, de azt hiszem, ha az ember komolyan veszi a szakmáját akkor ezt mindig érzi. Megfogni a közönséget egy dolog, de megtartani, az a legnehezebb.
B.M.: A színház az egy nyelvi struktúrára, gondolkodásra, dinamikára tanítja a nézőket. Te, mint színház alapító hogyan érzed ezt a küldetést?
T.E.: Én soha nem éreztem azt, hogy mi nevelnénk. Én nem vagyok egy pedagógus alkat, a gyerekeimre is mindig partnerként tekintettem. Nem hiszem, hogy valaha is neveljünk, üzenjünk a színházzal. Talán annyi, hogy sokszor mondták nekünk, hogy a mi előadásaink egy élvezeti színház, ami azt jelenti, hogy mi is élvezzük azt, amit csinálni és a néző is – ebben lehet valamiféle nevelőerő. A szabadságvágy az, amit meg lehet tanítani a fiataloknak. Persze bizonyos korlátok között, mind etikai és morális szempontoknak megfelelően. A határok közötti szabadság a lényeg. Hogy tudjunk az általunk és a mások által megszabott korlátok között randalírozni, hogy azt higgyük, hogy szabadok vagyunk.
B.M.: Köszönöm a beszélgetést, további sok sikert kívánok neked, és az Aradi Kamara Színháznak!
Pusztai Péter rajza
2023. május 6. 16:15
Pontosítás: Ernő volt osztályfőnökének neve Éder Ottó, lánya, Éder Enikő színésznő. Az aradi Periszkóp Népszínház vezetőjének neve Znorovszky Attila, emlékét az Aradi Minorita Kultúrház előcsarnokában márványtábla örzi. Bocs a pontosításért. MM