2010. 03. 26.

ÉDES ÖCSIKÉM!

 

Ott is ez a titkolt érzés dúlt láthatatlanul, leírhatatlanul… A neved napján is Rómában voltam, egész nap a Szent Péter bazilikában és egész délután a vatikáni múzeumbam… Hát nem csoda, hogy épp akkor? És nem csoda, hogy a neved estéjén, tehát 17-én estefele az egyik küszöbön egy gyönyörű piros rózsa hevert , biztosan azért, hogy én megtaláljam, kicsit magamhoz öleljem, mintha kicsit TE lennél, mindenhol és minden szépségben örökre enyém… Most itt van a szentélyen, kissé elszáradva, de van, és örök emlék marad, mint az az óriás fenyőtoboz, amit A kicsi unokámmal vetettem fel egyik fa alól a Palatinusz dombon. Két toboz, egyiket TE hoztad a Gyimesről, a nyári iskolai táborból nekem, ezt én neked. Minden összeköt veled, mert mindent megőriztem, mintha tudtam volna, hogy nem szabad semmit elhajítani.

Rómában voltunk tehát. És TE állandóan velem vagy, akárhol járok és kelek.

Ez az út a testvéredtől igazi ajándék volt, hisz tudta, hogy én már öregen, egyedül soha nem vállalkoznék külföldi útra, határtalan hálát érzek és leírhatatlan szeretetet, amely soha nem múlandó, mert igazi és mély. A halál sem szakíthat el minket, hiszen tudod. Tudod?

Gyögyörű Róma. De leírni lehetetlenség, és Rómát látni kell ! Érezni kell!

18-án épp a Bazilikában, és a tetején is, Édesem, nem is fáradtam el nagyon, talán tudat alatti vággyal, hogy hozzád mégis közelebb és olyan helyen, ahová egyszer el kéne zarándololni, a szent helyek igézete mélyen beivódott lelkembe, s míg a római panorámában gyönyörködtem, magamban ismételgettem: Látod-e, Édes, miért nem fordítva történt, miért, miért?

Egész nap velem voltál, sokáig – sokáig csodáltuk Michelangelo remekeit, a leginkább tetszett a Végítélet és Ádám születése, íme: születés és halál… Hát tud felejteni az anya, aki elveszíti gyermekét?

Igazi gyertyák égtek csonkig azóta, az emlékezés gyertyái, itthon a Szentélyen, a sírodon, de még virtuális gyertya is a legutóbbi halottak napján. És ismét igazi, hol? Rómában, a San Pietro in Vincoli.-ban. Itt őrzik Szent Péter láncait, amelyeket a börtönben viselt, s megcsodáltuk a láncok csodáját, II. Gyula pápa síremlékét, Michelangelo remekművét, a síremlék közepén a trónon ülő Mózes csodálatos szobrát.

Mindenhol és mindig rád gondolok.

A szeretet lánca láthatatlanul láncol össze minket, de ugyanúgy összeér és összeforr, mint a szent Péter lánca, amely összeforrt.Ezt éreztem beleveszve az érted égő gyertafénybe.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ