Szem-lé-lõ-dõ
Válaszol: Steigerwald Tibor
Kérdez: Gergely Tamás
Ki vagy te, Steigerwald Tibor? Hol élsz?
Az első kérdésedre én is lassan fél évszázada keresem a választ. Sokféle általam elfogadott énkép kergeti itt egymást az időben, és sajnos el kell, hogy szomorítsalak: csak részleges képpel szolgálhatok magamról. Ha kicsit mélyebbre ások magamban, félretolva a hétköznapok salakját, akkor talán felsejlik valami igazibb, valósabb is. De kezdjük az elején! Szóval, még az előző évezredben, ’74-ben, január 21-én születtem Sepsiszentgyörgyön, ahol jelenleg is élek. Itt, most, elsősorban emberi mélyebb aspektusból, s azon belül-párhuzamban amatőr fotósként szeretnék bemutatkozni. Ehhez pár adatot muszáj villantanom. Egy ideje a sepsiszentgyörgyi Mohos fotóklub tagja vagyok. 2010-ben, nevem alatt megszületett a Vallomások c. egyéni tárlat a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király római katolikus templomban, már digitális fotókkal, korábbi munkáim gyümölcseként. Számos közös kiállításon vettem- és veszek részt, s több fotóm is díjazták különböző fórumokon. 2012 óta fut személyes blogom: https://steigit21.blogspot.com
Mikor szegődött melléd a fényképezőgép?
Azt, hogy ki ki mellé szegődött, mára már nehéz lenne bizonyítani. Azt hiszem, én voltam az „elkövető”, de védelmükre legyen mondva, ragaszkodó típusok voltak a gépeim is. Tinédzser koromban kezdtem fotózni. Első fényképezőgépem – mint sokaknak – egy filmes Smena 8M volt. Később kaptam egy Zenit-E szintén filmes fotógépet barátnőmtől, Hortenziától, aki ma kedves feleségem és két gyerekünk csodálatos édesanyja. Így indult e színes utazás.
Reggeled: könyv, cica, kávé – milyen kávét iszol? mit olvasol?
Reggelente elcsendesedéssel próbálok ráhangolódni a napra. Ez két fontos részből áll, valamint van egy járulékos „tényező” is. A kávé „szertartása”, ami a klasszikus, könyvalapú olvasás élvezetével társul. Bónuszként a Ninocska cica (lásd: Ernst Lubitsch 1939-es filmjének címe) teszi teljessé a reggeli kávéillatú idillt. Általában gabona-cikória kávé vagy Capuccino van terítéken.
Közel állnak hozzám a kontemplatív lelkiségi írások. Utat mutattak az életem során Thomas Merton szemlélődő írásai és az ő életformája. Továbbá megemlíteném Thomas Keating trappista- és Jon Main bencés szerzetest. Nekik köszönhetően erősödött meg a kelet és nyugat párbeszéde lelkisége. Szívesen olvasom Mustó Péter jezsuita könyveit is. Valamint Willigis Jäger bencés- és Niklaus Brantschen jezsuita szerzetesek (mindketten Zen mesterek is!) elmélkedő meditációit. Aztán kedvelem Jorge Luis Borges gazdag fantáziavilágát, Hamvas Béla egyszerű és nagyszerű esszéit, s Dsida Jenő – mondhatnám – szinte túlvilági sorait. (Félő, hogy az előbb felsorolt szerzetes-arzenállal már el is ijesztettem mindenkit a továbbolvasás opciójától. Ám legyen!)
Mi az a téma a fotográfiában, amihez legszívesebben nyúlsz?
Én valójában az említett úriemberek által képviselt szemlélődő életformát igyekszem gyakorlatba ültetni úgy a fotográfiában, mint a lelkiségben is. Ezeket a témákat próbálom megörökíteni, a maguk tisztaságában és egyszerűségében.
Kicsit kifejtenéd ezt mélyebben?
Jó, megpróbálom. Mióta az eszemet tudom mindig érdekelt, hogy mi van a „falon túl”, „odaát”, ahová csak úgy nem léphetek. Tudtam, hogy az egy fizikálisan nem megközelíthető dimenzió, de – és ami ebben a legnagyszerűbb –, hogy „ideátról” is szemlélhető, megsejthető. Kerestem, csak kerestem mélységekben és magasságokban, kívül és belül egyaránt. Közben megismerkedtem Merton misztikájával (később tudtam meg, hogy szemlélődő fotográfus is volt), és akit ma is mesteremnek tartok. Tudod, van egy folyamatos késztetés arra, hogy hogyan tudnám magam egyre letisztultabban, magasztosan-kifinomultan, lelkileg-szellemileg tükrözni az alkotásaimban. Keresem a tökéletes kifejezésmódját lelki-állapotaim egy-egy rezdülésének. Pl. a Shekinah-motívum – Isten látható jelenléte a világban, mindig is nagyon tetszett a Kabbalisztikus megközelítésben. Rég rájöttem, hogy ennek a minőségnek a „megragadására” kitűnő eszköz a fotográfia. A kihívás: alkotni, teremteni, megformálni és ami sokszor nehézséget okoz, még nevet
(címet) is adni a „műnek”.
Milyen hatással vannak rád a saját alkotásaid? Rá szoktál csodálkozni egy-egy fényképedre?
Naná! Megpróbálom körülírni, mi munkál néha odabenn. Sok, olykor zavaros, letisztázatlan érzelmi-gondolati felhőt is sikerült megjeleníteni, kifotózni magamból az évek során. Ezek a teremtett világot tükröző alkotások néha meglepetést is tudnak okozni, mert nagyszerű képet mutatnak főképp a belső homályba szorult, rendezetlen érzelmi világomról. Vegyes érzéseket keltenek bennem és nem mindig tudom követni a szubtilis tükör-sugallatokat. Volt, amikor úgy éreztem, hogy ismétlem magamat, retrográd mozgásba kerültem. Ilyen „kibillent” állapotaimban mindig megnyugtatnak az újszövetségi evangélisták örök szavai, melyek Jézust négy könyvben mutatják be néha ismétlőn, de leheletfinom árnyalataiban is nagyszerűen. Idő kellett hozzá, amíg elfogadtam, hogy nem baj, ha ismétlem magam az alkotásban. A nagyobb probléma az lenne, ha nem próbálnék (mernék) többet alkotni, tovább fejlődni.
És akkor, összefoglalásként: hogy fotóz Steigerwald Tibor? Vannak tabuk az alkotás folyamatában?
Tudom, érzem, hogy az alkotás nem válhat egyfajta modern kapitalista szalagmunkává, megfelelési kényszertől átitatott önigazolássá, amikor a mennyiség a mérvadó. Valami mindig megálljt parancsol ilyenkor bennem. Igyekszem követni e kissé szokatlan „hangnélküli hangot”. Mély megtapasztalásban érkezik a kontempláció áldása. Karl Rahner, jezsuita teológus ismert gondolata megjelenik a szellemi szférámban: „A Jövő kereszténye vagy misztikus lesz, vagy nem fog létezni.” Mai fejjel ezt úgy értelmezném, hogy ha a kereső ember nem válik egyszerűvé, lelki-Krisztusivá, elveszti az ismeretlen felé vezető belső fényt.
Anno „fogadalmat” tettem, hogy megjelentetem, megsejtetem a megfoghatatlant, a csak lelki szemmel láthatót. És újra meg újra muszáj megállnom, elcsendesednem. Rájöttem, hogy nem mindig sikerül létrehoznom azt, amit oly nagyon szeretnék. El kell fogadnom emberi mivoltom hiányosságait. Megint egy puszta, megint egy ismeretlen, újabb kérdőjel. Többször előfordult már, hogy túlságosan is „akartam”, azért parancsoltak valahonnan ismét egy megállót. Csak elmém elcsendesítésével tudok lemerülni a lélek mélyrétegeibe és onnan óvatosan felszínre hozni „a megismerhetetlent”. Erre a megközelítésre kérem mindig Isten áldását, akárhányszor fotózni indulok, bármerre, bármikor.
Pusztai Péter rajza
2023. május 19. 05:14
Gratula Steigerwald Tibornak! Szeretjük a képeit nézegetni.