A komáromi Kerecsen együttes dalainak világa az őserő, a múlt-jelen összefüggéseinek gondolatisága, a magyarság lelkivilágát érzékeltető öröm-bánat tükröződése egy zenei komplexitásban. A rockzenei alapokat színes hangszerelés, hard rockos, metalos, bluesos, pszichedelikus, stoner, acid, progresszív és archaikus magyar népzenei hatások teszik teljes, szerethető, élvezhető egésszé. A 12. Brassói Magyar Napok alkalmából 2022. szeptember 18-án megismerhette őket a brassói közönség. 2023. május 13-án koncerteztek Baróton, ekkor sikerült elbeszélgetni Varga Zsolttal, az együttes vezetőjével.

Bencze Mihály: Megkérlek, mutatkozz be, mikor születtél, és hol? Minden ember személyiségének a kezdete a gyerekkor, mesélj nagyszülőkről, szülőkről, gyerekkorról, iskolákról?

Varga Zsolt: 1970-ben születtem, Komáromban. Az első 5 évemet falun éltem le, Perbetén, 30 km-re Komáromtól. A szüleim ugyanis ott kaptak állást állatorvosként és tanítóként. Szerettem ott lenni, nagyon laza világ volt. Nem volt akkora forgalom, mint mostanság, így szüleim egyedül küldtek el a boltba kenyérért, illetve az óvodába, ahova aztán vagy megérkeztem, vagy nem. A szolgálati lakáshoz tartozó udvarban voltak mindenféle állatok, még lovak is. Meg egy csomó kocsi meg hintó. A halottas hintót használtuk búvóhelynek a szomszéd kiscsajjal. Láttam, megtanultam egy csomó hasznos dolgot. Pl. hogyan kell lószarral megtapasztani a vályogház oldalát, meg ilyesmik :) .

Nagyszüleimnél imádtam lenni. Apám részéről egyszerű paraszt emberek voltak. Egy tanyán éltek Gútától nem messze, Kis Szigeten. Volt, hogy az egész nyarat ott töltöttem náluk, vagy a keresztapáméknál. Munka, az volt mindig, de szerettem ott lenni. Anyai nagyapám sebész volt. Ő operaénekesnek készült, aztán egy családi tragédia miatt az orvosi pályát választotta. Kiválóan játszott több hangszeren, és egy két lábon járó operalexikon volt. A családban ő volt számomra a nagy példakép, sajnos viszonylag hamar itthagyott bennünket, óriási űrt hagyva maga után.

B.M.: Mikor kerültél először kapcsolatba a zenével, milyen hangszeren kezdtél játszani?

V.ZS.: Nótáskedvű kisgyerek voltam a kezdetektől fogva. Gyerekként rengeteg népdalt meg gyerekdalt tudtam. A rockzene szeretete nagyon korán utolért. Kb 7-8 éves koromban. Akkoriban a rádiók simán játszottak rock zenét a tingli-tangli mellett. Akaratlanul is felkaptam a fejem, ha megszólalt a kettő-négy meg a kigerjesztett gitár. Hamarosan elkezdtem tudatosan keresni az ilyen zenéket. Kezdetben volt a Beatles, de nagyon hamar felváltotta őket a Black Sabbath, a Deep Purple, a Led Zeppelin, illetve az ő magyar megfelelői, mint a P.Mobil, a Piramis, a HBB és társaik. hat éves koromban karácsonyra megkaptam az első gitáromat, és a szüleim beírattak a zenesuliba. Itt nyolc évig komolyzenét tanultam. Olyan nagyon nem kötött le ez a dolog, sokkal jobban szerettem volna rock zenét tanulni, de akkoriban erre ilyen formában nem volt lehetőség. Viszont utólag belegondolva azért rengeteg dolgot hasznosítok a mai napig abból, amit ott tanultam.

B.M.: Mikor kezdtetek együttest alapítani, hogy született meg a Kerecsen együttes, ki milyen hangszeren játszik, név szerint mutasd be társaidat?

V.ZS: Nagyjából 13 évesen alapítottuk az első zenekarunkat az osztálytársainkkal. Értelemszerűen én voltam a gitáros, mivel nekem volt a fent említett gitárom. Dobszerkó nem volt, így aztán annak szerepét egy ágyneműtartó töltötte be. Később aztán innen onnan szereztünk mindenféle, leginkább Jolana márkájú elektromos gitárokat. Erősítőként régi magnók, lemezjátszók funkcionáltak. Internet nem lévén, a magnó mellett ülve szedtük le a Black Sabbath, Iron Maiden és társaik nótáit. Aztán később, amikor olyan 16 lehettem, már szert tettünk igazi erősítőkre, hangszerekre. Mind az NDK és a csehszlovák elektronikai ipar csodái voltak. Igazából normális hangszert 27 évesen vettem magamnak, egy Ibanez Blazert. A mai napig megvan, használom.

A Kerecsen 2004-ben alakult. Illetve akkor kapta ezt a nevet. Előtte Good Moon Rising néven zenéltünk, nem voltak saját számaink. Külföldi és magyar rock-metál dalokat játszottunk. Sokan voltak ezzel így. Trióban nyomtuk az olyan bandák dalit is, mint pl. a Deep Purple, ahol köztudottan nagy szerep hárult az orgonára, ami nekünk nem volt. Így aztán némiképp át kellett variálni a hangszerelést, de jól működött a dolog. Később, ahogy jöttek a saját számok, nevet is váltottunk. Egy a saját dalok szellemiségét kifejező nevet szerettünk volna, így jött a Kerecsen név. Azóta rengetegen jöttek-mentek a bandában, a klasszikus power rock trióból mára ötösfogat lett. Ferusz Krisztián basszusgitáron, Hatala Jani dobon, Rózsás Attila gitáron játszik. Farkas Bianka az énekes, jómagam pedig az énekes-gitáros posztot töltöm be.

B.M.: Rólatok először Kopecsni Gábor vejem, a Felföldi Dalia Központ vezetője mesélt, és lejátszotta dalaitokat. Miért választottátok a Kerecsen nevet, mi köt össze titeket az ősi magyar vallással?

V.ZS.: Mindenképpen egy a magyarságunkat kifejező nevet szerettem volna adni a bandának. Olyat ami nem szájbarágós, viszont ad egy egyértelmű utalást a nemzeti hovatartozásunkat illetően. Ez nagyon fonos, bárki bármit is mond. Ha nem vagy tisztában az alapvető identitásaiddal, mint pl. a nemzeti, illetve a nemi, akkor mivel vagy tisztában? Ez kellene megérteni. Valaki szerint ez egy „címke”. És akkor mi van? A szivárványos zászló nem az ? Személy szerint inkább ezt a „címkét” viselem.

B.M.: Kiket tartotok zenei példaképeteknek? Melyik együttes zenéje hatott rátok?

V.ZS.: Alapvetően hard rock-metál beállítottságúak vagyunk. Emellett hatással van ránk a blues, a komoly zene és a népzene is. Nyilván elsősorban a nagy öregek hatnak, hatottak ránk, mint a Sabbath, a Purple, a Zeppelin. A későbbiekben a Maiden, a Priest, nehéz lenne felsorolni. A hazai bandák közül leginkább a HBB, a P. Mobil, Piramis, Kormorán ilyesmik.

B.M.: Felvidék és Erdély sorsa azonos, beszéd nélkül csak ránézésből magunkra ismerünk. Anyanyelvünket féltjük, ezért zenekaraink, komoly mondanivalót énekelnek, ápolt tartalmas szöveget énekelnek. A balsodrású európai politikusoknak alárendelt média, azt szajkózza, hogy senkinek ne legyen saját hazája. Nálatok Felvidéken a globalista nyomást a szlovák nacionalizmus fokozza. Még érvényben vannak a Beneŝ dekrétumok, és ezt még tetézi a nyelvtörvény is. Örvendünk, hogy ti is ellenszegültök a kettős elnyomásnak. Milyen tematikáról énekeltek?

V.ZS.: Ti ott Erdélyben, mi pedig a Felvidéken napi szinten kénytelenek vagyunk megélni a magyarságunkat. Még azok is, akik inkább a homokba dugják a fejüket és úgy tesznek, mintha minden rendben lenne. Valahol elmondható ez azokról a csonkaországi magyarokról is, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak. Ők is megkapják, hogy „mitkellmagyarkodnihiszerópaiúnióbanélünk”. Hát most már kezd látszódni, hogy az EU-s tagságunkkal nagyjából mit kezdhetünk. 3 év kellett hozzá, hogy EU tagként lassan elérjük az 1982-es román életszínvonalat. Bingó! A vajon mit szól ehhez Brüsszel? c. dalunk nagyjából erről szól. Ezt még 2017-ben írtuk, meg is kaptuk érte a magunkét. Mára talán kezd leesni a tantusz.

B.M.: Felvidéken az elmúlt 30 év alatt 100.000-el apadt a magyarság lélekszáma. Zenétekkel, szövegeitekkel, hogyan tudtok odahatni, hogy az otthonmaradás és a gyerekvállalás legyen a cél?

V.ZS.: Ez azért ettől összetettebb dolog. Ahhoz, hogy érdemben bármire, bárkire is hatni tudjunk a zenénkkel, nyilvánosságot kéne kapjunk. Látjuk, hogy ezt a fajta zenét, amit mi játszunk, gyakorlatilag száműzték a médiákból. Gyakorlatilag esélytelen bekerülni a tömegek által nézett műsorokba. Két éve kísérleti jelleggel megpróbáltunk bekerülni az A Dal-ba, az Az én házamban c. nótánkkal. Olyannyira tudomást sem vettek róla, hogy egy üzenetet sem kaptunk, hogy bocs, majd talán legközelebb. Szerintem abban a mezőnyben simán megállta volna a nóta a helyét, na meg van némi mondanivalója is. Lehet, hogy ez volt vele a baj. Készült róla zenés videó is, itt megtekinthető:

B.M: Örvendetes, hogy ősi, archaikusabb kultúra is a szívügyetek. A Hazám, hazám című dalotok moldvai csángó népdalfeldolgozás. Gondolom ezt az utat is tovább járjátok, és még születnek ilyen dalok?

V.ZS: Az általad említett dal az első albumunkon szerepel, ahogyan a Mikor megyek hazafelé című is. Mindkettő moldvai archaikus magyar népdal feldolgozása. Kátai Zoltán barátom előadásából ismertem meg ezeket a dalokat körül belül 20 éve. Nagyon erős töltetük van ezeknek a daloknak, mint szövegileg, mint a dallamvilágukban. Néhányan szentségtörésnek tartják, ezeket az átiratokat, de mi nem nagyon foglalkozunk ezzel. Mi így éljük meg a hagyományt. A második albumunkon is folytattuk ezt a vonalat. Itt a Betyárnótát is a Szomorú az időt-t kerecsenesítettük meg. Ezen kívül feldolgoztuk a Bocskai Istvánt dicsőítő éneket 1604-ből Militaris Congratulatio címmel. Ez a dal inkább a régi zene kategóriába tartozik. Ha már a feldolgozásoknál tartunk, Cseh Tamás és Bereményi Géza Széna tér c. számát sem kíméltük. Aki nem ismeri az eredeti dalt, annak elmondom, hogy Budapest 1944-45-ös ostromáról, azon belül pedig a kitörésről szól a dal. Mivel az album címe az A háboru művészete, nagyon beleillett a koncepcióba. Zenés videót is készítettünk hozzá, itt megtekinthető:

Amennyiben rajtam múlik a következő albumokon is feltűnnek majd hasonlók.

B.M: Ki a kedvenc írótok, költőtök?

V.ZS.: Manapság viszonylag keveset olvasok, legalábbis ahhoz képest, amennyit régebben olvastam. A klasszikusok mellett mostanában Bán

Mór Hunyadi regénysorozatát olvastam, illetve Bernard Cornwell szintén történelmi ihletésű regénysorozatát, melyből filmsorozat is készült az Az utolsó királyság címmel.

B.M.: Hogyan születnek a dalaitok, ki írja a szöveget, ki zenésíti meg? Előbb a szöveg, utána a zene, vagy fordítva? Szövegeitek az erdélyi léleknek is pont úgy szólnak és hatnak, mint a felvidékieknek? Mi azt is szeretjük, hogy a szövegeitek nem siránkozóak, hanem előre mutatóak, megoldást keresőek. Egyenesen beszéltek, kimondjátok azt, ami fáj?

V.ZS.: Ez idáig a saját dalok esetében én voltam a zeneszerző és a szövegíró is. Arra, hogy mi készül el egy dalból előbb, a zene vagy a szöveg, nálam nincsen direkt recept. Ez mindig zsigerből történik, nincsen erőltetve semmi. Ha nincs ötlet, akkor nincs ötlet. Várok, előbb utóbb úgyis jön egy impulzus, amire aztán reagál az ember. Siránkozás, ez jó. Kb. 500 éve siránkozunk, és csodálkozunk, hogy nem történik semmi érdemleges. Siránkozunk Mohács miatt, Világos miatt, Trianon miatt és még sorolhatnám. De képesek vagyunk egymásnak esni 1000 évvel ezelőtti események miatt is, tudniillik, hogy ki volt az igaz magyar, vajon Szent István vagy Koppány? Ebbe most inkább nem mennék bele bővebben, mert ez már egy külön történet lenne. Rendben, értem én, hogy a nemzeti tragédiákat is el kell gyászolni. De évszázadokon át gyászolni, siránkozni, egymásra mutogatni, ahelyett, hogy egy test, egy lélek, egy nemzet módjára elindulni a gyarapodás felé, az elég gáz. Ezzel megint csak nem azt akarom mondani, hogy felejtsük el a múltat, a történelmet. Viszont tanuljunk belőle, mert lehet, és valahol kötelességünk is lenne.

B.M.: Mikor jártatok először Erdélyben, melyik városokban koncerteztetek?

V.ZS: 2018-ban járt a banda is és én is Erdélyben. A Dévai gyermekotthonban adtunk egy koncertet Böjte Csaba testvér védenceijavára. Ezt a bulit a Machovits László vezette Hunyadi Rend Motoros Egyesület szervezte. Rendszeresen jótékonykodnak Kárpát-medence szerte, nagyon jó viszonyt ápolunk velük.

B.M.: Michael Weiss (Medgyes, 1569. január 13. – Brassó, 1612. október 16.) Brassó város bírája volt, és egyben ő írta az értékes Liber Annalium raptim scriptus krónikát. 1594-ben az országgyűlésen ő volt Brassó követe, itt ismerkedett meg Rákóczi Zsigmonddal. Székely Mózes erdélyi fejedelem 1603. július 17-én Erdély Mohácsának nevezett Brassói csatában életét vesztette, ahol 4000 székely halt meg. Székely Mózest Weiss maga temette el saját kertjében, később ezen a helyen az Európa Szálló épült, márványtábla emlékeztet erre. Sajnos Weiss 1611-ben szövetségre lépett Radu Şerban havasalföldi fejedelemmel, maga mellé állította a Barcaság népét, de Báthory Gábor a földvári csatában vereséget mért rájuk, Weiss Mihály fejét levágták és Szebenbe küldték. Ma Brassóban utcát neveztek el róla. Kiderült, hogy neked, Varga Zsoltnak Weiss Mihály felmenőd volt. Meséld el ezt az érdekes rokonsági kapcsolatot? Jártál-e Brassóban, végig sétáltál-e a Weiss Mihály utcán? Milyen érzés volt?

V.ZS.: Igen, Weiss Mihály a felmenőm volt. Az őseim Brassóból költöztek Pozsonyba néhány száz évvel ezelőtt. A fenti történet úgy teljes, hogy Báthory Gábor nagyjából egy évvel élte túl Weiss Mihályt, úgy tudom a saját emberei csalták tőrbe, és gyilkolták meg. Báthory Gábor búcsúzkodása címmel létezik egy dal, erről a történetről Kátai Zoltán előadásában: https://www.youtube.com/watch?v=KriNxhCX-fg Egyébként él Komáromban Székely Mózes utód is.

Az én személyes történetem Weiss Mihállyal a következő lenne: Egyszer betértem itthon Komáromban egy antikváriumba. Ismertem a tulajdonos csajt, igazából ahogy meglátott, ő hívott be, hogy esetleg van valami érdekessége számomra. Elővette a Magyarország Története c. sorozatnak egyik bőrkötéses részét. Körül belül 1903-as kiadás lehetett. Nagyjából képben voltam, hogy mit tartok a kezemben. Lazán kinyitom a könyvet, és pont egy egyoldalas, egész alakos Weiss Mihály portré nézett vissza rám. Nofene, mondom. Egyet lapozok ott meg egy kétoldalas talán rézkarcon az látszódik, ahogy Báthory Gábor hajdúi épp üldözik az én ősömet, hogy aztán lefejezzék. Hát, mit mondjak, még az ütő is megállt bennem. Viszont a könyvet elég drágán akarta a hölgy adni, így aztán megkértem, hogy elvihessem, és beszkennelhessem ezeket a képeket, meg a hozzájuk tartozó történetet. Ez meg is történt, visszavittem a könyvet, de itt a történet nem ér véget. Megköszöntem, utána pedig csak úgy, kitudja mitől vezérelve, felmentem az egy emelettel feljebb levő könyvesboltba. Automatikusan a leértékelt könyvek felé vettem az irányt, ahol messziről virított ennek a sorozatnak majdnem az összes példánya. Nyilván nem az 1903-as bőrkötéses kiadvány, viszont igényes krétapapír borításban. Köztük az „én” kötetem is. Fillérekért. Hát ennyi az én személyes történetem Mihály bátyámmal.

B.M.: Végezetül mit üzennél az erdélyi közönségnek, és a fiataljainknak, akik együttes alapítással, és zenéléssel szeretnének foglalkozni?

V.ZS.: Hallgassatok sok jó zenét, legyetek konok székelyek és magyarok! Hajrá Erdély, hajrá Magyarország, hajrá Kárpát-medence!

B.M.: Köszönjük a beszélgetést, további sok sikert, visszavárunk!

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ