Gyulafehérvár története összetett, ebben a cikkben csak egy-két dologra térünk ki. A vaskorban itt földvár állt, erre a rómaiak castrumot építettek, és így alakult ki Apulum, az ókori Dácia (Kr. u. 106-271) egyik fontos városa. A gótok bevonulása folyamatos harcokat idézett elő, így Dácia nem tudta megvédeni mögöttes területeit a bevándorló népektől, ezért Aurelianus a tartomány kiürítése mellett döntött 270-ben. Visszaverte a gótokat, a provincia lakosságát Moesiába telepítette. Szarmaták, gepidák, karpok, jazigok, és más vándornépek után a hunok, az avarok, és a honfoglaló, vagy visszatérő magyar vezetőréteg korszaka következik. Az erdélyi Gyula 953-as bizánci megkeresztelkedése után, Erdélyben elsőként itt épült ortodox templom. Ebben a templomban tevékenykedett a Bizáncból érkezett Hierotheosz, mint Turkia püspöke. Prokulj gyula magyar törzsfő, a korabeli magyar politikai hatalomi létrán a második legjelentősebb vezetőnek Sarolt lánya lesz Szent István anyja. Gyulafehérváron székelt az erdélyi vajda, ennek erdélyi hatalmát I. István felszámolta, és áttérítette a római katolikus hitre. A római katolikus püspökséget Szent István alapította 1009-ben, Gyulafehérvár lett Fehér vármegye székhelye. Végül 1991-ben érsekség rangjára emelték, a főegyházmegye széktemploma a világörökség listájára is felkerült. A templomot 1601-ben Vitéz Mihály seregei kirabolták, a Hunyadiak sírköveit összetörték. 1658-ban a törökök Erdély ellen büntető hadjáratot indítottak, feldúlták a templomot, I. Rákóczi György és Bethlen Gábor díszes síremlékeit összetörték. Néhány éve a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház előtti téren, előkerültek a régebbi templom alapfalai, ez volt a magyarokat térítő görög rítusú Szent Hierotheusz püspöknek a temploma.

 

 

A turkok négy fő ága Mirkhond középkori perzsa történetíró szerint az általa turkoknak vagy keleti hunoknak nevezett népet négy főtörzsre osztja: először abarokéra, kiket Mirkhond geogin, a görögök var, a kínaiak geugeni és topa néven ismernek; másodszor chazarokéra, kiket az arabok gozr, mások gissr; harmadszor úz okéra, kiket az arabok ghuz, a kínaiak ossi és asi; végre petsenegekére, kiket a görögök pacinaci, pacinacitae, a rómaiak picenarii, a kínaiak és a törökök pedig cangli néven neveznek. Ez a közlés megkülönbözteti a turkokat a törököktől. Mirkhond e turk megjelöléssel egyébként még véletlenül sem célozhatott valódi törökökre. Az igazi törökség fő csoportjai éppúgy Mirkhond korában, mint bármikor korábban oguzok, ujgurok, tatárok, mongolok, kimakok, karlukok, kazakok, kirgizek és üzbégek voltak.

Sztrabón a Kr.e. II. századból egymás mellett élő pasianikról, asikról és aparnokról számol be. Ptolemaiosz a II. században viszont parnokat említ, Pharb-i Lázár pedig 450 körül Abarországról ír. Az úzoknak a kínaiak általi asi megjelölése is félreérthetetlenül Kang’kü és Baktria ugyanezen nevű őslakosaira utal, nem pedig az Altáj-Szelenga vidéki oguzokra. Sztrabón az említett népek társaságában beszámol egy szabarol nevű népről is; akikben a szabirokra ismerhetünk; mert ne felejtsük el, hogy a szabirok nem Nyugat Szibériából érkeztek a Fekete-tenger mellé 463 körül, mert már 400 körül is Pontus-vidékiek voltak. A turk megjelölés régi bevett perzsa elnevezés volt a fehér hunokra, ugyanakkor a mai értelemben vett török népeknek csak a 6. század óta van türk neve. A hétfalusi, azaz barcasági Törkös helységnév eredete is így érthető. A hétfalusi magyarok a reformációkor, szász behatásra, a lutheri elveket követték, s többségük ma is evangélikus. Az 1552–54-ben felszámolódott római katolikus egyházközség 1752-ben alakult újra. A türkösi Szent Mihály római katolikus templom 1770-ben épült. Türkös, mint római katolikus plébánia a gyuafehérvári érsegségben, a sepsi-barcasági főesperesi kerülethez tartozik.

Érdekes, hogy Gyulafehérvár székesegyháza, és Türkös romai katolikus temploma is Szent Mihály nevet viseli, és Szent Mihály búcsút is tartanak évente mindkét városban. Az sem véletlen, hogy Szent Hierotheusz, mint Turkia püspöke kapcsolódik a Türkös helyiség nevéhez.

 

 

2023. május 30-án látogattam meg a gyulafehérvári székesegyházat. A templomtoronyban múzeumot rendeztek be. Az első emeleten pedig három csodálatos ereklye található: Szűz Mária, Szent Péter apostol és Szent Pál apostol szobrai a XVIII. századból, amelyek a türkösi plébániatemplom tulajdonai. A szobrok történetéről érdeklődtem, a következő választ kaptam: “Tisztelt Bencze Mihály úr! Az Érsekség címére küldött email levelét az igazgató úr hozzám továbbította. Művészettörténészként, egyházművészeti referensként dolgozom az Érsekségen. Kérdésével kapcsolatban: a türkösi felirat helyes. A székesegyház déli tornyában látható szobrokat 2013-ban hoztuk el, kaptuk kölcsön a türkösi (négyfalusi) plébániáról. Akkor már nem voltak a templomban, hanem a közösségi házban voltak elraktározva, illetve Szent Pál alakja az iskolában volt letétben. A szobrok konzerválása után helyeztük el a 2016 áprilisában megnyílt toronykiállításon. A szobrok keletkezésére vonatkozóan nem ismerünk pontos adatokat, csupán azt tudjuk mondani stílusuk alapján, hogy a 18. század második felében készültek. Azt lehet érzékelni, hogy a három szobor együtt készült. De egyelőre sem a mester/műhely, sem a készítés helye nem ismert. És nem tudok arról, hogy szakmabeliek kutatták volna. Szűz Mária ezen ábrázolásának érdekessége, hogy egy németországi kegykép alapján készült, nevezetesen a Fresingi Immaculata-ábrázolás 18. századi szobor-másolata. Üdvözlettel, Hegedűs Enikő egyházművészeti referens”.

Ezek után felhívással fordulok minden kutatóhoz, azzal a kéréssel, hogy derítsük ki a fenti szobrok történetét, a szobrászt vagy szobrászokat, és azt a műhelyt, ahol ezek készültek. Hol voltak kiállítva a szobrok, mikor kerültek a templomba, ki szentelte fel, hogyan vészelték át az évszázadokat.

Gyulafehérvár, az egykori magyar város mára teljesen átalakullt, az 56.000 lakosából 600 magyar. Az államilag támogatott ortodox intézmények szorításában, az ősi székesegyházban tartott misén egyre kevesebben vesznek részt, pedig Márton Áron püspökünk példamutató élete utáni örök álmában is ránk vigyáz, és a székesegyház sírboltjában nyugvó 11 erdélyi püspök is. A magyar történelem egyik legfontosabb, legősibb városa, mára egy jelkép, emberi lélekszámot vesztett múzeummá zsugorodott. A politika kettős mércéje a hétköznapi életünket is folytonosan mérgezi, és hátráltatja a restitúciót. Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye volt érseke elmondta: a visszaszolgáltatásokat a román állam gyakran azzal hátráltatja, hogy nem ismeri el jogutódként az egyházat, ha a telekkönyvekben bizonyos ingatlanok különböző egyházi szervezetek, vagy alapítványok nevén szerepeltek, amelyek megszűntek. A Vatikán se lép közbe. Így kobozták el a Batthyáneumot, amelynek hatvanezer kötete között 927 kötetnyi kézirat és kódex, valamint 565 ősnyomtatvány található. Mi lesz ezeknek a sorsa, vajon engednek minket kutatómunkát végezni, vagy átírják a történelmet? Végig sétálva a városon, és elbeszélgetve a hétköznapi emberekkel, érezhető egy erőltetett nacionalizmus, nemhiába vált e város a román ortodox egyház központjává. Talán jobb lenne a katolikus érsekségnek, ha Csíkszeredába költözne.

 

 

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ