Az alábbi versek 1976-1979 közt keletkeztek, amikor Patócs Molnár János a Szilágyság és Máramaros határán megbúvó Sülelmeden élt a feleségével, Babával, aki onnan két irányba is ingázott, Monóra, és Szilágyújlakra – román tannyelvű iskolákban tanított magukat magyarnak tartó gyerekeknek magyart.

 

 

Bob néma verse

Nem tudom milyen szomorúság ez kedvesem
Lépdelek a jegenyék csontglóriájában
verseket silabizálok De nem
Magam vagyok magamnak idegen
Milyen szomorúság ez kedvesem

Ha nyíltan ki tudnám ejteni a jajszót
ahogy a varjú szól a szél szürkeségében
ahogy a testem jéggé sikálja a tél
Versbe zárt vers vagyok kedvesem
Bár nyíltan ki tudnám ejteni a jajszót

Kabátom emlékszel reményszínre pingáltam
Te hallgatsz mintha nem velem lennél
Mintha a magány dicsfényét félnéd
Mintha kongó otthonszavakkal szeretnél
Emlékszel kabátom zöldre pingáltam

Hallatszik mintha fent siratna valaki
Lehet a kékajkú esőt vélem könnynek
Tudd meg sokszor állok az ablakban és sírok
Nem érzelmesség emlékek szenvelgés pózok
Amit öröknek hittem most

 

Októberi blues

Az alkony estébe dől
Arcodon se fény se árnyék
Ha égként testedre látnék
Csepegne rád ezüstmákony
Ha uszály lennék te zátony
Tested dereng a folyó felől

Inggé szoknyává válnék
Ki nincs itt az boldogabb
Kiömlik a hold kialszik a konyak
Zúg a vér megvakít a szemét
Zsebbe süllyesztve a kezét

Csuklik bandukol egy árnyék

 

Félsz

Félsz egyensúlyozni
gondolataid hídkarfáján
Érzelmeiden csengő holdfény helyett
oltott mész heged
Egyre mélyebbről kíséred barátaid
röptét    topogását              ki zuhan
Mind palástosabb
és hangszóróbb leszel
Félsz már társaddal is leülni
csésze szóra
Nem az aljasság
a becsület drótozta be
hazugságaival
Sánta padok
szétzúzott szemüvegek közt
botorkáltok
metaforáktól lyukacsos
őszben

 

Hazaérve

Kék mozdulattal lépsz a szobába.
Meztelen fény ölel körül.
Fellélegzik, ahogy meglát a párna.
Az alma a tálon kipirul úgy örül.

Csak a nyomor ne rágna üreget az éjbe.
Csak ne penészedne oly könnyen az áldás.
Csak ne folyna át a szomszéd mérge.
Csak ne vegyülne a csókba rántás.

Könyveink éjjel keserves képpel
elindulnak a pincékbe inni.
Így ismerkednek a „néppel”,
haza nem akarják őket vinni.

Sugár fésülködik önfeledten.
Ahogy te, ajkát csókra formázza.
Megpillant, szégyenlősen tovarebben.
Végre hazajöttek – alszik el a váza.

Patócs Molnár János: Szakmai önéletrajz 

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ