Abafáy-Deák Csillag: Blue

 

Korán kelt, mint mindig. Ha egyszer kinyitotta a szemét, ez után hiába csukta be, nem bírt visszaaludni, csak forgolódott. Mielőtt Karesz elment, vele más volt. Amikor felébredt, a férfi széles hátához simult, hallgatta az egyenletes szuszogást, megnyugtatta, és ismét mély álomba zuhant.

Ma ezer dolga lesz, lánya költözik, ismét, segít, szelektál, csomagol, megszokásból irányít, nincs ellenvetés. Nem minden férfi szereti, ha irányítják, Karesz sem szerette, csak nevetett rajta, csináld, ha jól esik. Csinálta. Most kávét főz, kotyog, ismerős hang, mindennap hallja. Egy csésze van a pulton. Kissé csorba. Karesz nagyon szerette, magával hozta, örökölte. Az egyik peremnél hiányzott egy kis porcelán darab. Látta maga előtt a férfit, ahogy összeköltözésük első napján óvatosan kicsomagolja a kedvenc csészéjét. Már akkor is észrevette, hogy csorba, de nem mert szólni.

Még a bankba és a postára is mennie kell, az egyik számláját nem emelték le, kikapcsolják a telefonját. A mobilt is. Mindenre figyelnie kell. Utálja a sorban állást, az ügyintézők faarcúságát. A közönyt. Porszívózni is kell, nem bírja a koszt. Fel kéne mosni a konyhát is. Még vasalnivaló is van, amit a leginkább utál. meg portörlés, iratok elrendezése, ritkítása. Bevásárlás, főzni sincs kedve. Kész a kávé, kitölti. Gőzölög. Napok óta nem volt az erkélyen. Most süt a nap, sütteti meztelen testét, amíg megissza a kávét.

Kinyitja az erkélyajtót. Orrát tömény, kellemetlen szag csapja meg. Keresi az okát. Az egyik virág mögött találja meg. Egy galamb, nyaka véres, nyílvessző áll ki belőle. Napok óta lehet itt. Lapátot hoz, egy szalvétát hajt ki, befogja az orrát, nem bírja a tömény bűzt. Lapátra teszi a tetemet. Egy nylonzacskóba zárja és még egybe, de ekkor is érzi a szagot. Már a torkában is gombóc van.

Odamegy a bárszekrényhez, kinyitja az ajtaját, úgy, hogy oda se néz, nem szereti a töményt, az a Karesz kedvence volt, a whisky, a francia konyak, ő csak sörözött és borozott, ha volt kivel. Kiemel egy üveget, és megállás nélkül kortyolja az italt, keserédes az íze, soha nem ivott ilyet, ízlik, addig issza, míg ki nem ürül az üveg. Megszédül, ránéz az üres üveg címkéjére: Curaçao blue. Tenger, ég, és egy madár röpül a szeme előtt. Visszafekszik.

 

Bátai Sándor illusztrációja

2023. július 16.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights