Rendhagyó mese
(Lana meséi)
Mese, mese meskete, volt egy tyúkom, fekete. Élt egy király az Üveghegyen és az Óperenciás tengeren is túl. Jó király volt, de rosszul aludt. Amikor ébren hánykolódott az aranyszövésű takaró alatt, felhívta a kamarását és kiadta neki a parancsot, hozzon rendeletet még az éjjel arról, hogy minden fekete tyúkot be kell szolgáltatni, mert a haza érdeke ezt kívánja. Így történt, hogy vasárnap délben tyúkhúsleves nélkül maradt a család. Na de senki nem bánta, a haza mindenek előtt!
Gyerekek, most nagyon figyeljetek, mert a mese folytatása bizony elég félelmetes. Farkasok, medvék lesznek benne, akik rendre fenyegetik a jó királyt. Azt a drága jó embert, aki egész életében csak azon dolgozik, csak azért fáradozik, hogy nekünk jobb legyen. Ugye ezt ti sem tagadjátok? Meg van ugye valami féle-fajta ellenzéknek nevezett horda – ami megpróbálja befeketíteni, de soha nem sikerül neki -, a drága jó uralkodónkat. Azt az uralkodót, aki vissza akarja szerezni nekünk a gaz hatalmak által elorzott földeket, birtokokat.
Hogy mi van? A család, a királyi sarjak már visszaszerezték? Gyerekek, ti ezt honnan tudjátok? Jó, hiszek nektek, de mit számít az az egy két kastély, pár hektár föld meg erdő a szomszédokban? Az még semmi. Minden kell.
Na, szóval a király a minap is elment a vadak közé, képzeljétek, ordító farkashorda és medvék állták útját, alig tudott szegény beslisszolni az övéi közé. Táblákkal, dobokkal próbálták elijeszteni, mint valami birkák fölött keringő vércsét, ami prédára les. De nem értek célt, sikerült bejutnia az övéi közé, oda, ahol igazán otthon érzi magát. Mert ott szeretik. Mit szeretik, imádják.
Hogy mi van? Már megint beleszóltok? Nem lehet egy mesét sem elmondani anélkül, hogy megakasztanátok a gondolataim? Hogy azért szeretik, mert nem ismerik? Meg hogy ha annyira szeretik, vigyék oda magukhoz örökre? Alakítsa meg a Szabad Erdei Köztársaságot, s uralkodjon ott? Már megint butaságokat beszéltek, az egy másik ország, hogy menne oda a mi édes urunk? Jaj, nem bírom ezt hallgatni. Uszító? Ő? Félrebeszéltek, piszkos népség! Gyáva? Ja, azért harcol a farkasokkal a gaz frankok, alemánok ellen, hősiesebben, mint szent Kolumbán, aki a hitetlenek kereszténnyé térítésében nagy szerepet játszott úgy a hatszázas években. A jó király az egész udvarát a kereszténység terjesztésének szentelte, minden alattvalónak kötelessége hirdetni a szent eszméket. Mert a pogányság ma az úr. Az ördög ül tort a lelkeken. Jaj, gyerekek, ne ijedjetek meg, nem nálunk, tőlünk nyugatra. Ti csak imádjátok urunkat, mert ő lett a földrész, mit földrész, az egész föld megmentője, az ő krisztusi eljövetelére várunk oly nagyon.
Keresztre vele? Ugyan balga gyerekek, mily sötét a lelketek, hiába szögelnétek fel, ő feltámad. Ő a kezdet és a vég. Ő az összetartó erő, a jövő. A jövőnk. Ne hazudjatok, barna lelkűek, ti vad medvetáncoltatók, a király családja szent. Szent és sérthetetlen.
Nem lopnak, nekik minden jár. Igen, örvendjetek, hogy adhattok nekik vacak kis adótokból. Adjátok oda a megtakarításaitokat is, hiszen fegyverkezniük kell, a határon az ellen. Hódoljatok és higgyetek. Ez a kereszténység alapja. Mert bűnösök vagytok. Mind.
S hallgassatok urunk fő kamarására, aki oly befogadó, hogy még a másmilyeneket is – tudjátok na, kikre gondolok – a keblére öleli. Ne, ne gondoljatok rosszra, nem azért, na! Ő nem olyan.
Csak azért, hogy elmagyarázza nekik egészen közelről, hogy milyen bűnben égnek. Hódoljatok és higgyetek. Nincs itt az ideje a széthúzásnak. Egy a tábor, egy a zászló. Nem lesz ez nehéz, ebben már van gyakorlatotok kedves gyerekek.
Utóirat
A tyúkot meg ne sirassátok, amíg van tojás. Ja, hogy az sincs? Na, az gáz.
Pusztai Péter rajza