Amíg a gyerekek ágyikójukban alszanak, Bolondországban a király nem pihen, dolgozik. Ne nevessetek picikéim, ez nem mese. A jó uralkodó ugyanis oly nagyon szívén viseli az ország sorsát, hogy soha le sem hunyja a szemét. Azt már csak az igazán gonoszok mondják, hogy azért nem alszik, mert fél, hogy azok a rusnya férgek ellopják a nehezen összekuporgatott vagyonkáját. Mert a népét simán csak féregnek tartja, kellemetlen élősködőknek, akik a palota kapuját is képesek lennének megrágni. Sőt sunyi rókáknak is nevezte már őket. Ráadásul kivénhedt állatoknak, kiknek még a szőre is hullik. Na de csoda? Éheznek, fáznak, iskolába nem járhatnak, mert már csak az uralkodó palotája mellett van egy tanintézmény.

 

Igaz, hogy oda nem mehet mindenki, a felvételi nagyon kemény. Először is le kell perkálni a falu elöljárójának százezer arany dukátot havonta, majd fel kell építeni egy lombkorona sétányt, ott, ahol még nincs. Na ez jó játék, mert nehéz kisakkozni, hogy az országban hol nem épült még ilyen csoda. De mindezt saját pénzből kell ám megvalósítani, mert a kincstár már bezárt. A közös pénz nem a közösre van. A büdzsé, vagy ahogy máshol nevezik, a költségvetés bizony arra kell Bolondországban, hogy az uralkodó osztály rendesen meg tudjon élni. S mit jelent a rendesen élés tulajdonképpen? Csak annyit, mindenkinek legyen egy kastélya, minimum egy szállodája, ménese, juhai, kártyabarlangja, s ki ne hagyjam, török mintára háremet is illik már tartani.