Még fáj

valahol mélyen,

mint kióperált vese környéke:

vérző űr lettél,

körben az elmetszett erek,

utolsó soraid

félbemaradt szavai,

segítő kezed

semmibe-hullása….

 

De jó ez:

 

jele annak, hogy bennünk vagy,

magát termő őssejt,

része a mi eleven egészünknek

és én most ezt éltetem-

bár a pusztulásra ítélt test

törvénye szerint elmentél,

átléptél  kényszereken,

emberi mocskon,

kitörtél a feketére mázolt keretből,

s most ott szerkesztesz valahol

a felhők mögötti talajtalan biztonságban.

 

Itt maradtunk HIÁNYOD süket terében.

 

Azóta nyár jött,

forrópárás július

(tavaly ilyenkor még

versek és virágok éltettek)

s nem tudni ki kit sirat:

mi a holtat

vagy te az ittmaradottakat.

 

 

Csak lézengünk

a ránkszabott anyagban

s magunk elé hulló tekintettel

suttogjuk, akárha imát:

jó, hogy voltál-vagy nekünk.

 

 

1. Demeter Mária:
   2023. július 29. 13:05

   ” s most ott szerkesztesz valahol
   a felhők mögötti talajtalan bíztonságban „.

   – csak ül nyugodtan szemlélődve, mint egy Hatalmas és szerkeszt, talán ott is élteti a Főnixet.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ