Micsoda ötlet, találkozzunk a Múzeumban, (Punte della Dogana), a Dancing with myself című kiállításon. A belépőjegyeket barátnőm már megvette, így nem mondhattam nemet neki. Egyáltalán nincs kedvem megtekinteni ezeket az úgynevezett modern alkotásokat. Az előtérben várakozom. Előttem egy vörös függöny, plafontól a padlóig, csillogóan áttetsző. Mégis, mint egy zárt kapu. Ez az egyetlen bejárat a kiállítótermekbe. Nem merem megérinteni, bár mögötte látom a szobrok kontúrjait.

Várok a barátnőmre. Menjen ő át ezen a kapun. Nem az én ötletem volt. Kihalt az előtér, nem csoda, hogy nem jönnek a látogatók. Rengeteg, sokkal szebb múzeum található Velencében. Kis csoport közeledik, a vörös hajú nő halad át először a függönykapun, megsimogatja, a többiek követik, nevetnek és gyorsan eltűnnek. A függöny, mintha integetne, hullámokat vet, közelebb megyek, megszámlálhatatlan kicsi, vörös műanyag golyócskák vannak felfűzve rá, a vörös színt keskeny, fehér, párhuzamos csíkokkal megtörve. A rezgések, a hullámzások megtörik a rendet, mintha egy másik dimenzió jönne létre, ahol a párhuzamosok találkozhatnak. Aztán minden újból megpihen.

A barátnőm még mindig nem érkezett meg. Olvasom a falon a mű címét: Vér. Hogyhogy? Mit jelenthet ez? Nem látok itt semmi vért. Vérvonal? Véreb? Vérfertőzés! Vérszövetség? Vérfürdő? Semmit se értek. A falon fehér négyzetek függenek. Barátnőm mesélte már jó régen, hogy nem is tudom hol, de látott kiállításon egy fekete négyzetet és az nagyon híres, sőt nagyon értékes alkotás. Vajon miért? Ezek a négyzetek nem csak fehérek, alig látható, halovány, srégen felfelé mutató finom vonalak futnak rajta, kettészelik a négyzetet. A mű címe: Hét nap véranalízis eredményei. Ez nekem egy fekete négyzet. Fekete lyuk is lehetne. Félek, elnyel.

Nincs kedvem tovább várni a barátnőmre. Átmegyek a függönyön. Megtapintom a kis vörös golyócskákat, mind egyformák, összeütköznek, újból hullámot vetnek, melyek továbbterjednek, áramlanak, az egész mozgásba jön, feltartóztathatatlanul. Visszalépek és várok. Lassan minden lecsöndesül. Csönd lesz. Halálos csönd. Két férfi lép be az előtérbe, az idősebb hangosan magyaráz: A művész pár éve fiatalon halt meg aidsben, a műve… Nem hallom a mondat végét, a mosdóba szaladok és mosom a kezemet, percekig.