Ahol vagyok, az nagyon más. Budapesten legfeljebb egy hónapot töltöttem szívesen, itt meg már majdnem egy éve kóválygok. Ez a párhuzam azonban nem feltétlenül Budapestet jellemzi, inkább engem. Zárt voltam és merev.

De Bukarestet biztos jellemzi. Itt senkinek semmi baja nem volt velem. Nem románoztak és nem magyaroztak. Kíváncsiak voltak egyszerűen. Kíváncsiak vannak.

Tegnap egy nagy társaságban vacsoráztam. Egyfajta vizsga sejlett fel előttem, amíg készültem rá – mert valósággal készültem, próbáltam elhitetni magammal, hogy laza kell legyek, de udvarias, humoros, de bizonyos határokon belül. Tanár úr kérem, én készültem.

Teljesen fölöslegesen. Senki tekintetében nem láttam azt a „lássam, hogy viselkedsz, kicsi barátom”-szerű jeget, amelyet annyira jól ismerek. Őszintén voltak kíváncsiak, nem lesték, hogyan büntethetnének meg.

Mindehhez, mindenhez hozzáteszem, ha nem derült volna ki még: én olyan vagyok, hogy hinnem kell abban, amit élek.