Bencze Mihály: TransylMania-koncert Bölönben

 

A TransylMania zenekart Cseresznyés Szilamér basszusgitáros alapította 2002. június 27-én Baróton. Már abban az évben berobbantak a köztudatba, stílusukban a magyar népzene elemeit egyedi módon mentették át a rockzene rendszerébe. Még abban az évben a Duna Televízió közvetítette a szilveszteri koncertjüket Székelyudvarhelyről. 2003-ban erdélyi turnén vettek részt a Kormorán együttessel, és 2004-ben megjelent első lemezül a Legyen úgy, mint régen volt. Az Ismerős Arcok együttessel is sokszor szerepeltek. Felléptek a budapesti Testnevelési Egyetem Sportcsarnokában, a Papp László Budapest Sportarénában, délvidékei EMI-táborban, Demokrata Ligetben, Tusványoson, az erdélyi EMI-táborokban, és a Kárpát-medence számtalan helyiségében. Brassóban és Négyfaluban is felléptek. 217-ben Ismerj meg, Európa címmel európai turnét tartott, Budapest, Bécs, München, Brüsszel, Dublin és Manchester városokban koncerteztek. Erről kisfilm is készült. 2017-ben a vargyasi Daniel-kastélyban ünnepelte 15. születésnapját az együttes. 2019-ben a Kormorán együttes Összetartozunk című születésnapi koncertjén léptek fel a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínház dísztermében. Lemezeik: El ne add az ősi házat (2006), Mert tudnom kell (2008), A nemzet szolgálatában (2013, a Kormoránnal közös), Tizenkettő (2014).

Bencze Mihály: A II. Erdélyi Ősök Napján, 2023. július 8-án nagyszerű koncerttel zárta a napot a TransylMania együttes. Itt áll mellettem az együttes egyik tagja, akit megkérek, hogy mutatkozzon be.

 

 

Tókos Imre (jobb) és Bencze Mihály (baloldalt a képen)

 

Tókos Imre: Tókos Imre vagyok, gitáros, régebb énekeltem, de most már úgy háttérbe vonultam, én szoktam a zenekar nevében beszélni.

B.M.: Nagyon szépen köszönöm! Ugye Brassóban már háromszor koncerteztetek és a brassói magyarok  vastapssal jutalmazták meg azt a csodálatos zenei világot, amit Barót és mondjam ugye tágabban Erdély szült, de Baróton keresztül közvetített a nagyvilág fele. A Kormorán, Ghymes vonalában ti vagytok az a harmadik oszlopos tagok, akik egy inkább így mondanám egy nemzeti rockot, szöveggel, zenei motívummal díszített csodálatos eredetinek nevezhető világot építettetek fel. Hogyan született meg a TransylMania együttes?

T.I.: Az ötlet a Cseresznyés Szilaméré volt, a basszusgitárosunké, ő szeretett volna egy etno rock csapatot verbuválni és hát így hívott össze 2002-ben minket, én is az alapító tagok közül való vagyok és elég egyértelmű volt a koncepció már akkor. Tehát, azt beszéltük meg, hogy zenéket, illetve verseket szeretnénk megzenésíteni erdélyi költőktől és olyan verseket, amelyek a magyar emberek lelkéhez szólnak. Illetve az erdélyi magyar népzenei motívumokat, kincseket szeretnénk fölhasználni és ötvözni a rockzenével. Természetesen nagy tisztelettel nyúlunk az egészhez és el is határoztuk már a legelején, hogy a népzenei dallamokat nem fogjuk módosítani, mi azt szerettünk volna, hogy az legyen az alap és a köré szőjük, építsük a mi muzsikánkat, úgy, hogy egészében egy organikus egységet alkosson. Így indult a TransylMania, azóta elég sok tagcsere volt, dehát a zenekarok életében ez természetes, főleg 20 év alatt.

B.M.: Amikor eljutott a lemezetek hozzám, három hétig csak azt hallgattam, annyira jól esett. Jól éreztem magamat erdélyi magyarnak, kifejezésben, dallamban, mindenben.  Nem következtek könnyű évek, meg kellett nektek küzdeni. Hogyan alakult az áttörés, hogyan zajlottak a koncertjeitek?

T.I.: Viszonylag gyorsan ívelt a kezdeti években a zenekar karrierje, hiszen újak voltunk akkor és valahol Erdélyben stílusteremtőek is vagyunk, persze a magyarországi nagyok után, ők voltak a minták. Ebben a felfele ívelésben a Kormorán együttesnek van nagyon nagy szerepe és Koltay Gergelynek személyesen. Egy szerencsés találkozáson, amikor Székelyudvarhely főterén játszottunk, azt hiszem a Duna TV ötödik születésnapján és egy élő közvetítés. A Kormorán zenekar pedig bent volt a budapesti stúdióban, ők is az akkor frissen megjelent lemezükről játszottak dalokat és látták, hogy van egy erdélyi zenekar, amely sajátosan, egyedien szól, de Kormorán dalokat is játszik. Ők vették fel velünk a kapcsolatot, ők tették meg az első lépést. Mi meglepődtünk, hogy vajon mit fognak szólni, mert engedélyt nem kértünk, hogy játszhassuk a dalaikat, de ők nagyon örültek nekünk. Onnan indult egy testvéri kapcsolat a két zenekar között. Az első koncertjeink szervezésében sokat segített Koltay Gergely, az első három évben sok közös koncertünk volt az anyaország területén és így hamar beindult a zenekar karrierje. Aztán egyre sűrűbben kezdtünk el írni saját dalokat és ahogy teltek az évek, csak saját dalokat játszottunk.

B.M.: Hány lemezetek jelent meg?

T.I.: Négy lemezünk jelent meg, az utolsó elég rég. Tudjuk, hogy a közönség várja az új lemezünket, dolgozunk rajta. Van egy ötödik lemez, ami közös a Kormoránnal. A lemezeinkkel kapcsolatban a zenei színvonal szempontjából reméljük, hogy egy progresszivitást vagy fejlődést mutatnak és tudatosan mentünk el picit a negyedik lemezen a progresszív dzsessz irányába is nagyon finoman. Úgy gondoltuk, ha már felnőttünk, akkor már mehetünk komolyabb műfajok felé is. Még mindig sok az eredeti ötlet a lemezeken, ennek ellenére a legtöbb dalt a közönség az első lemezről kéri. Valószínűleg mert úgy ismerték meg a TransylManiát annak idején.

B.M.: Meg is mondom, hogy miért. 1990 előtt a Metropol együttes volt az úttörő, akik erdélyi magyar zenét teremtett és a rendszer olyan volt, hogy a cenzúra lefaragta a szárnyait és igazán nem tudta kinőni magát. Én úgy érzem, hogy azon a vonalon voltatok ti, akik rá tudtak lépni egy olyan minőségre, amit a Kárpát-medence fogyaszt és igényel. Így ugrott be a TransylMania első lemeze, mint egy atombomba. Az a magasság maradt meg, tehát nektek a következő lemezetekben nem szabadott alább hagyni és bizony nagyon meg kell izzadni. Én örvendtem, hogy megszülettek az önálló dalaitok és úgy érzem ezen az úton kell tovább haladnotok. Akkor meg is kérdem, hogy születnek a dalok, szövegek?

T.I.: A dalok nagyrészét Cseresznyés Szilamér hozza, ez egy dallam, egy alap és a zenekar felöltözteti, meghangszereli és így nyeri el a végső hangzását, ritmusvilágát, dinamikáját. Mindig összeültünk és így születtek meg, most nagyon sok zenekar azt csinálja, hogy távolról dolgoznak bizonyos szintig. Digitális platformokon, otthon dolgoznak, de mi még ezt nem csináltuk. Az is érdekes, hogy nálunk a lemezek mindig télen születtek, ennek van egy egyszerű gyakorlati oka. A profi zenészek tavasztól-őszig nagyon elfoglaltak, úgyhogy, ha télen nem sikerül összehozni egy lemezt, akkor tavasztól-őszig semmi esély.

B.M.: Hogyan emlékszel vissza a brassói három koncertre?

T.I.: Mindháromra emlékeszem, az első a Drámai Színházban, az egy erdélyi turné volt, akkor mutattuk be a második lemezünket, az El ne add az ősi házat, akkor egy nagyon komoly koncert volt. Nem ez a csápolós, hanem ülőhelyes, megvolt a méltósága. A második koncert az egy meghitt stúdióelőadás volt a Redut központban, az is egy kellemes élmény volt. A harmadik kültéri színpadon volt, arra úgy emlékszünk vissza, hogy csillogtak a szemek és énekelték a dalainkat. Ez nekünk jól esik, igazából így tudunk adni és kapni a közönségtől. Így jön létre az az érdekes kapcsolat, amit nehéz megmagyarázni, de minden féleképpen szellemi. Van, ahol nem jön létre ilyen kapcsolat, ott vegyes a közönség. Mi tudatában vagyunk annak, hogy ez nem egy tömegműfaj, ezt a kezdetektől tudtuk. Visszautalnék még a kérdésedre, mi az elején sem gondoltunk arra, hogy mi nagyon népszerűek akarunk lenni, hogy tömegeket akarunk megmozdítsunk. Hogy sikere lett az annak köszönhető, hogy valóban igény volt rá és mi megpróbáltuk a tőlünk lehető legjobb minőségben.

B.M.: A jelenlegi zenekar tagjait bemutatnád?

T.I.: Persze, a doboknál Szegedi tiszteletbeli Székely Karácson Zsolt, ő a Kormorán dobosa, most már nálunk is 10 éve. A zenekar alapítója Cseresznyés Szilamér, ő basszusgitározik, régebben ő is énekelt, de most már a profik átvették a helyünket és visszavonultunk és próbálunk egy megbízható, stabil alapot nyújtani a zenekarnak. A billentyűknél Sárosi Péter, ő egy nagyon tehetséges és ismert fusion billenytűs, főként dzsessz. A furulyákat, fuvolákat a sepsiszentgyörgyi Melkuhn Róbert fújdogálja, de nemcsak nálunk, hanem a Folker együttesben is. A hegedűn az idősebb Gáspár Álmos játszik, ő is erdélyi, Kézdivásárhelyről származik, de Budapesten él. Ének-vokál Pakot István, szintén énekel Tasi Nóra és Cseresznyés Emília, illetve én, Tókos Imre, a másik gitáros.

B.M.: Na most mivel az úgynevezett etno-rock vonalán, szeretném, hogy a karrieretekben megszülessen egy olyan erdélyi rockopera, mint az István a király. Gondolkodtatok ilyenen?

T.I.: Gondolkodtunk már ezen, ennek az előzménye lehet a 2007-ben bemutatott produkciónk a Perkőn, azt a Duna TV közvetítette. Az egy tematikus, táncos, élőzenés produkció volt. A Babba Mária legendát dolgozta föl, igazából a TransylMania dalok voltak összeválogatva úgy, hogy egy üzenetet adjanak át a közönségnek. Ott több, mint 10 ezer ember volt és 160 ember dolgozott egyszerre a színpadon. Nagy megmozdulás volt, talán ezt tekinthetjük az előzménynek. Műfajilag nem tudták meghatározni ezt, a mai napig nem tudjuk mi se, hiszen elég sok műfajt egyesít. Gondolkodunk egyfajta rockoperában, de nem a klasszikus értelemben, tehát ilyen téren is szeretnénk újítani. Vannak ilyen terveink, erről sokszor beszéltünk, sőt bizonyos zenei témák kapcsán el is hangzott pár dalról, hogy jó lenne az operába, de még konkrétum nincs.

B.M.: Köszönöm szépen a beszélgetést. Befejezésként mit üzennél a brassói, erdélyi közösségnek?

T.I.: A brassói magyar közösségnek hangsúlyozottan, hogy legyenek összetartóak, szeressék egymást, járjanak közösségbe, hiszen az emberi kapcsolatok tartják össze a közösséget. S mivel szórványnak számít, ez a legnagyobb összetartó erő, illetve az anyanyelv, legyenek igényesek önmagukkal szemben és beszéljék az anyanyelvüket. Az erdélyi közönségnek nagyon sok mindent lehet üzenni, ami igazából a mi vágyunk, a zenészeké, az, hogy hallgassanak minőségi zenét, hiszen ezáltal emberként is minőségi emberek leszünk

 

 

 

2023. augusztus 12.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights