Tokaji írótábor 2. – Patócs Molnár János riportja

 

Két, kényesnek ígérkező kérdést céloztak meg az augusztus 15. délelőtti kerekasztal beszélgetések Tokajban: az írószervezetek szerepe és az irodalom az oktatásban. Egységesen arra a következtetésre jutottak a szervezetek vezetői, hogy érdek érvényesítésre lenne szükség, de ennek nem tudnak megfelelni. A sokat vitatott kultúrharc némelyek szerint a hatalom érdeke: oszd meg és uralkodj. Mások szerint kultúrmarakodás és személyeskedés zajlik, nem harc, minden átpolitizálódik. A konfliktus kiéleződésében szerepet játszik a jelenlegi gazdasági-világpolitikai helyzet keltette forráshiány.

Tudósító számára váratlanul elhúzódó vitához vezetett az irodalom szerepe a nevelésben témája. Identitásképző tantárgyként fontos, de nincs rá elég idő, mert kell a hely az olyan új, megkerülhetetlen tárgyaknak, mint az informatika. Kérdésként felvetődött az is, hogy a nemzeti alaptantervet nem lenne-e hasznosabb gyakorló tanárokra bízni a tudósok helyett. Ebben a vitázók álláspontja, a néha szócséplésbe hajló eszmecsere folyamán semmit sem közeledett.

A megoldatlan problémák többek szerint a széleskörű előzetes szakmai vitákkal elkerülhetetők lettek volna. A nézeteltérések az ízletes ebéd dacára sem csitultak. A tudósító számára úgy tűnt, az oktatás kérdése is olyan, mint a magyar futballé: mindenki ért hozzá, de senki sem képes megoldani.

2023. augusztus 16.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights