Kovács R. József brassói költő első kötetét magam mutattam be 2023. február 16-án a Reménység Házában. 1978-tól az Igaz Szó, a Vadrózsák, a Helikon és a Brassói Lapok közölt verseiből. Írásaira jellemző a leegyszerűsített gondolatiság, a formai kötetlenség, a szavakkal való játékosság, képzeletgazdagság, a többértelműség, mint kihasználható lehetőség, a jelképek használata, a szépre való érzékenység, a spiritualitás. Autodidakta homo ludens. A japán haiku versmintára írottak öntudatlanul is “székelyízűek”. Amint mondja: a vers sűrített lét, tisztító rezgés, lélekbúvár, képzeletpárlat, sorslebegés, vágylenyomat. Vallja: nem az Írásért él, hanem az írásban.

 

Bencze Mihály: Kedves Jóska! Középiskolás korunk óta ismerjük egymást, Dr. Szikszay Jenő irodalomkörein ismerkedtünk meg. Sokszor és sokat beszélgettünk irodalomról, versekről. Lányodat Rékát is tanítottam, ő is örökölte verselő képességed, de Gábor fiad szerkesztette egy jó ideig az Áprily Lajos Főgimnázium Vadrózsák című irodalmi lapját, ahol verseid mellett fiad versei is megjelentek. Kérlek mutatkozz be!

 

 

Kovács R. József: Fura ez a kérdezz-felelek, amit interjúnak neveznek. Gondolatban iskolás éveimre vezet vissza. Koromban a beszámoló találóbb megnevezés. Brassóban születtem 1955-ben, hét évre rá, hogy édesapám hazatért az orosz fogságból. Édesanyám és anyai nagynénje óvónők voltak, ebből adódóan öt évet voltam óvodás. Az óvodai ünnepélyeken az édesanyám által is írt /átírt és betanított dalok, táncok hangzottak el. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen az elemi iskolában Benedek Lili néni volt a tanítónőm és olyan kiváló tanáraim, mint Dobolyi István, Bíró József, Ménessy Erna, Mihály Domokos, Boda Edit stb. Hasonlóan a gimnáziumi éveimben olyan igazi tanáraim voltak, mint dr. Szikszay Jenő, Kancsár Etelka, Izsáki Zoltán, Papp József, Reiff István, Bakó Árpád stb. Áldott legyen emlékük. A gimnáziumi éveim alatt két füzetet teleírtam verspróbálkozásaimmal és véleményezésre átnyújtottam dr. Szikszay Jenő magyartanáromnak. Nagyon tiszteltem, ezért megőriztem a tanár úr által zöld ceruzával kipipált verseket, amelyekre mintha azt mondta volna: „na, ezek, fiam…”. A magyar irodalmi kör, az iskola diáklapjában közölt verseim meghatározóak voltak az irodalmi érdeklődésem kialakulásában.

B.M.: Hogyan alakult életed az érettségi után?

K.R.J.: Brassó iparvárosi jellege mégis rányomta bélyegét a pályaválasztásomra: a biztosabbnak látszó, elérhetőbb mérnöki szakmát választottam a magyar nyelvszak helyett. Ennek ellenére (?)1978-ban az Igaz Szó irodalmi folyóirat Tavasz című – Markó Béla által szerkesztett- mellékletében közlésre került egy pár versem. Az egyetemi évek alatt amolyan „humanista” ideálokat szerettem volna megvalósítani: érdekelt a színjátszás, a képzőművészet is. Mindegyikbe „belekóstoltam” és megpróbáltam színvonalasat, maradandót és értékeset nyújtani. Volt mindebben olyan adys „szeretném magam megmutatni, hogy látva lássanak” -féleség, de hát melyik fiatalban nincs…Nagyon szerettem az átfogó, a szintetizáló megközelítését a dolgoknak, úgymond „felülről látni”. Ebből született meg aztán az egyetemi évek alatt a Sütő András: Engedjétek hozzám jönni a szavakat című könyvének a színpadi előadásra általam szerkesztett – Akarsz-e játszani címmel– verziója, ami akkor nagyon sikeres volt, hála a Brassóban azidőtájt összeverődött lelkes magyar egyetemista fiataloknak. De megemlítendő még a Béke című, kollázsszerűen nagyon frappáns szövegekből összeállított előadásunk, amelyet díjaztak is a diákfesztiválon. A cenzúra ellenére (vagy épp miatta?) szép idők voltak. Termékeny idők. Az első versemet 15 évesen írtam, anyai nagyapámat gyászolva. Igéket, az „éltetőket” nem tartalmazott. Az első nagyobb válogatás verseimből 2002-ben jelent meg a Helikonban, majd 2004-ben is. A Brassói Lapok Inga kulturális melléklete is közölt verseimből 2011-ben és 2012-ben. Elmondhatom mindenképp, hogy belső indíttatásra, énem kiegészítéseként, kiteljesedéséért írok. Nem nevezném magamat költőnek, inkább versírónak. Képzeletfolytatónak. Remélhetőleg a képzelet nem fullad képzelgésbe.

B.M.: Egyetem utáni munkahelyeiden szakmailag is teljesítettél, de csak az írás öröme volt életed meghatározó vektora. Hogyan valósítottad meg mindezt, és mi lenne az ars poétikád?

K.R.J.: Az írás, versírás az évek folyamán lételememmé vált. Inkább gondolati szinten közelítem meg az érzelmit is, az IDEA (=eszme, elképzelés, elgondolás, ötlet, fogalom) szintjén a költészet anyagát. Nem a dolgok milyensége érdekel, hanem a mivoltuk, az értelmezhetőségük, a lehetőségeik, hatásuk. Ezekből adódik szépségük. Élethelyzetekre hangolódtam. Aki ír, az önmagából idéz. Alkotói játék. A versírás ünnep, örök ünnep. Átélhetővé válik a gyönyörű és a belém ivódott magyar nyelv végtelennek tűnő lehetőségeinek kihasználása. A tudatalatti csodát, mint csipkebokrot, bárki láthatja. Csak nem mindenkinél gyullad meg. Van, aki teremt, van, aki csak tükröz. Szóbűvölőnek, szószelídítőnek, szómágusnak kell lenned. Éber szókórosnak, igazi szóalávalónak. Nincs szükség szóaranyozókra, verslábbaltiprókra, rímmelrámolókra. A versírónál meglehet fordítva működik a szólás: az ige marad, az írás elszáll (verba manent, scripta volant). A versírás: végtelenrövidítés. A vers: rövid végtelen. A meglepetések nagy része a kinemmondottakban rejtőzik. Az életet körülírva is lehet élni, hiszen ritkán tapinthatunk rá a lényegére. A mondanivalódnak állnia kell az idő múlását. Ezért kell csak akkor írni, ha „örök” mondanivalót akarsz közölni. Az ontani és rontani közötti határ nagyon szoros. A vers nem lény, mégis élete van / lehet. A verset is a vágy hozza létre (egy szanszkrit szöveg szerint: „A vágy a mindenség gyökere. Minden lény belőle születik…”). A vers rezgés. Rezgésével vagy rezonálsz – ráeszmélve, hogy neked is ugyanaz a „frekvenciád” – vagy csak egy vizuális élmény marad számodra, esetleg hangélmény. Gondolatban egyhúron pendülhetsz. Csak akkor vagy „hasznos”, sikeres, ha reagálnak rezgésedre. Ez az író-olvasó közti „tücsök-effektus”. A vers mindig az, ami bennünk visszahangzik. A versnek is a belső égésű motor működési elvét kell betartania: sűríteni kell a mondanivalót egy bizonyos fokig ahhoz, hogy az olvasó, az értelmezni akaró szikrája be tudja robbantani a képzeletet. A versnek párlatnak (nem páratlannak) kell lennie. A versírás nagyban hasonlítható a pálinkafőzéshez: érleled a mondanivalót, megfelelő időben „kifőzöd”, közbe-közbe kóstolgatva és az eredménynek szíverősítőnek kell lennie. A verset nem szabad „elsózni”. A vers nem „etethető”. Viszont táplálja a szabadságérzetet. Felemelő elmélyülést, magadbafordulást élhetsz át. Időlegesen tulajdonodnak képzelheted, elhiteti ugyanis veled, hogy van / lenne némi örökkévaló, megajándékoz ennek érzésével. (Gyermeteg, de mindenképp tréfás meghatározása a verseknek, hogy „a vers olyan szöveg, amelyik nem ér el a lap széléig”). A mindennapokból kell ünnepeket teremteni, művészit gyúrni abba a bizonyos kenyerünkbe. Apró örömöket fűzni fel életünk fonalára, csak így lesz boldogság-gyöngyöd. Ha szabadíró vagy (lásd szabadúszó…), akkor kialakíthatod a saját „udvarodat”. Az ú. n. „királyi udvarok” tele vannak fennköltőkkel, alantosokkal…

B.M.: Írásaidban magadat se szoktad kímélni, miért?

K.R.J.: Írásaimban van önirónia, szabadságérzetet sugalló mímelt könnyedség, lebegő „súlyokkal” való dobálózás, fonákságok bemutatása, lélekbugyortisztítás. Mindenképpen igyekeztem kevés és megfelelő szóval többet mondani, mint fordítva. Az értelmezési lehetőségek jelentik az olvasószabadságot. Írásaimra talán az a jellemző, hogy szófukaron igyekszem közölni mondanivalómat. Kevés a művészi jelző, annál több a hasonlat, a jelkép, az utalás, a képi hivatkozás. Hiszen a képzelet szavakban vetül ki. A szójáték pedig elengedhetetlen. Az olvasóra is kell bízni egy-két felvillantott dolog megközelítésének értelmezhetőségét, a jelzőtlenségben való jelzéseket.

B.M.: Egy költő miért várt ötven évet a háromkötetes könyvének a kiadására? Kérlek mutasd be a köteteidet!

K.R.J.: 67 évesen, akárcsak a (h)arctéren rendeztem soraimat (a szó szoros értelmében) és így állt össze a három (kis)kötet. A három kötetbe válogatott verseimről. A BETŰVETÉSFORGÓ, mint a gazdaemberrel való példázat: nem vetheted, nem mondhatod ugyanazt, ha jó termést szeretnél. Ugyanakkor a „betűvetés” a kezdetekre utal, amikor az elszórt betűkből keltek ki a szavak. A versek sorai akár a veteményesé. Az emberiesség, a jóérzés gyomtalanítja. Az emberiesség, a jóérzés gyomtalanítja. A versek üzenethordozók, lemásolván – az esetek többségében – hogy a „végén csattan az ostor”. A kötet borítójának azért választottam a „látó követ”, mert Sir John Bowring szerint a magyar nyelv egy tömör kődarab. Látónak kell lenned ahhoz, hogy a létező vágyakat, álmokat megláthasd. Jorge Luis Borgest idézve: „Az út maga a KŐ. A kiindulópont is a KŐ. Ha ezt nem érted, még el sem indultál a megértés útján”. A kötetből, mint jellemző verseket megemlíthetném a következő verseimet: El-be-szél, Quarantin in Heart Hotel, Kinéző, Címerfráj, Jóslat, Sándor, József, benned EK, Lármafákon, „hiába törnek életemre”, szó.net, é.n., Életcsend, Az esemese, Helyzet, Az végekről. A másik kötetem a RÉSZREVÉTELEK, amit két részre osztottam: a KÖTŐSZÓTLANUL-ra és az ÁGYTÓL, ASZTALTÓL-ra. És itt – összekötő kapocsként az előző kötethez – Müller Pétert idézem: „Igazán látóvá csakis a szerelem teszi az embert”. Ezért (is) akartam, a szerelem témáját kibontani, megírni, átélve örömét, bánatát, de mindenképp égi érzéseket.

A KÖTŐSZÓTLANUL szeretősdi játék. Leírtam a VAN-t, ami NINCS. Az ÁGYTÓL, ASZTALTÓL-ban pedig a NINCS-et, ami VAN. A „vantalan” és a „nincses” verseknek nevezném. A KÖTŐSZÓTLANUL verseihez úgy is lehet viszonyulni, mint a nyilvános helyre a szájában szivarral bemenőhöz, aki a tiltott helyen még nem gyújtott rá, de bármikor megteheti… És ami a kötőszót illeti: az igazi kötőszó lehet az „és” is, de inkább a „szeretlek”… A tartós szerelmet nem szereti mindenki, mert kiszámíthatatlan: állandó újdonsággal kell táplálni ahhoz, hogy igazolhassa magát. Amint Madách Imre mondja: „A szerelem az éden kertjének kései emléke”. „Az egész univerzum a szerelem misztériumából jött létre” – vallja Müller Péter. A kötetben azt próbáltam bemutatni és igazolni, hogy a vágy éltető erő, energiamecénás lehet. Összefonódásunkból kifolyólag arra jöttem rá, hogy az örök ifjúság titka az örök szerelem. Az ÁGYTÓL, ASZTALTÓL versei magánéleti indíttatásúak, egy válást próbáltam ábrázolni, „feldolgozni”, kisírni magamból egy állandó remény fényében. Ha ágytól, asztaltól búcsúzol, akkor a szabadságodat más megvilágításban látod, és különös módon viszonyulsz a világhoz. Az ÖT MEG HÉT MEG ÖT haikuim gyűjteményét tartalmazza. A haikuk sűrített világa elbűvölt. Nyelvileg csiszolt szöveg, lényegretörőeknek kell lenniük tömörségükben. A késleltetett pillanat tündöklései. Létkóstolóak. Egy pár haikuval érzékeltetném az ars poeticámat:

mit, miért, kinek…

írva állíts időt. ám

történik minden.

leírni ha nem

tudsz semmit, akkor mindig

csak adós maradsz

kötőszótlanul,

végtelent rövidítve,

szóűzetésben

életünk folyásán

csak a szeretet lehet

éltető kötszer

semmi sem olyan

fekete, mint amilyen

fehér lehetne

B.M.: Szabadúszó az irodalom világtengerén. A végtelent három kötetbe szelídítetted. Hogyan tovább?

K.R.J.: Könnyű a dolgom: a függetlenek kasztjához tartozom, nem akarok „befutott” lenni. Csak képzeletem után szaladok és remélem, hogy megörökíthetem. A sok beszéd szegénység – mondja a közmondás. De vállalom e szegényember státust. Így kissé mesebeli lehet életem. Marad utánam is a „hol volt, hol nem volt”. Majdnem úgy fejezem be, ahogy kezdtem beszámolómat: Brassóban IS születtem, Brassóban IS éltem.

1. Sisak Edith:
   2023. augusztus 25. 17:03

   Jó játék a szavakkal!
   Gratulálok a kérdezőnek és a szavakkal játszó költőnek!
   Amíg tudunk játszani, addig rendben a lelkünk. És a nyelvvel értelmesen játszani-örömforrás.

2. Székely Laszló:
   2023. augusztus 27. 16:35

   Köszönöm, Kedves Misi és Jóska!
   Jó volt olvasni ezt a „beszélgetést”…
   Közös tanáraink, diákeveink, emlékeink felidézése,
   mind „dolgoznak” bennem….
   Gratulálok a kötetekhez, büszke vagyok, hogy együtt
   éltük át azokat az éveket, amelyek egy része a Jóska
   verseinek „nyersanyaga” is lett….
   Isten, Isten, ….
   Székely Laci

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ