HATODIK fejezet,
amelyben ígéretes szerelmi szál gombolyodása indul el, amely
a továbbiakban vörös fonálként húzódik végig a történeten
(a szerző reményei szerint)

Ez a vén büdösgörény nagyon elszemtelenedett, még jó, hogy az út vége felé került csak elő, szabályosan terrorizált bennünket. Nem elég, hogy Rongy Elektől is elvette az összes készpénzt, ötpercenként felszólt a hajópincér vonalán a hajófenékből, hogy egy kis tejszínhabot ennék áfonyalekvárral meg bécsi szelettel, hol gyümölcsre, hol meg valódi skót whiskyre fájt az a néhány maradék foga, én meg rohantam az ezüsttálcával a hófehér pincérkabátban, mert a külsőségeket is megkövetelte. Felváltva könyörögtünk neki, hogy keressen valami jó kis búvóhelyet, legjobb, ha mi nem is tudunk róla, és tűnjön el, mielőtt feltűnnek Antarktisz partjai.

– Ne majrézzatok, gyerekek! – üvöltötte félrészeg mosollyal – Piszok Alfréd, a kapitány, túljár minden hatóság eszén! Egyszer Celebeszen földönkívülinek adtam ki magam, azt láttátok volna! Összevissza hablattyoltam, kék volt a bőröm meg a hajam, kiguvasztottam a szemeimet, mutogattam egy fényes csillag felé az égen, aztán kerregtem, dudáltam, még jobban kidüllesztettem a szemeim, és zavarosan megszólaltam emberi nyelven. Sátrat építettek körém, és jöttek a tudósok, üvegfalon át dumáltunk, mondtam nekik, hogy aranyat, gyémántot hozzanak, azokból felépítem az űrhajómat. Hoztak is, és rakosgattam a sok cuccot, mint a dominót, azok meg filmezték. Egész szekta alakult a bennem hívőkből. De aztán el kellett tűnnöm, mert orvosi vizsgálatokat akartak végezni rajtam.

– Hagyja már abba a hülye meséit! Ki kíváncsi azokra! Mutasson egyet a gyémántokból…

És akkor a zsebébe nyúlt az öreg, és kivett egy öklömnyi szikrázó drágakövet. Testvérek között többet ért, mint Rongy Elek egész hajója mindenestül.

– A többi a hajómon van, pupákok. Az nem tűnt fel nektek, hogy már nem követ benneteket az a szemét-sziget?
– Úgy van! – csapott a homlokára Rongy Elek – El is felejtettem mondani, hogy eltűnt, elhagytuk, nem követ már bennünket.
– Pe-persze, hogy nem – röhögött részeg hangon az öreg, mint egy girhes patkány – , mert pont alattunk van! Tengeralattjáróba ment át. Csuda kis sziget! Amikor kell, elmerül, amikor kell, előbukkan. Talán még repülni is tud, azt még nem próbáltam, ugyanis tériszonyom van. Ne féljetek, ha jönnek a hatóságok, én úgy fölszívódok, mint a kámfor.
Hacsak nem lesz akkor is olyan részeg, mint most. Alig áll a lábán!
– Jimmy fiam, az az érzésem, hogy te nem szeretsz engemet. Ekkora művészlelke van – széttárta a két karját – , és telve gyűlölettel, előítélettel, a másság elutasításával. Hát milyen dolog ez?

Érzékenységemben talált szíven a vén büdös alkoholista. Még hogy én nem közelítek a mássághoz empatikus elfogadó-képességgel?! Én, aki végigolvastam Názáreti Lenin minden tanítását, és vérembe fogadtam mind a tizenkét parancsolatot! Hogyha megütik egyik orcádat, tartsd oda a másikat, meg: tanulni, tanulni, tanulni. Engemet oktat ki ez a mocskos csavargó, aki arra nem képes, hogy a szagával ne terhelje a környezetét!

– Inkább mosakodna meg! – üvöltöttem el magam, és előrelódultam, hogy a tanításnak megfelelően előbb az egyik, majd a másik orcáját megüssem. Mire akkorát sózott rám a sokkolóval, amit még tegnap vett el tőlem, hogy elvágódtam a padlón. Sérteget az öreg! De én nagyobb lélek vagyok, mintsem megtoroljam egy ilyen öregemberrel szemben a rajtam esett sérelmet. Humanizmus és tolarencia – ebből tartottam ott szűk körű közönségnek bemutatót.

DE. Önérzet is van a világon. Csak úgy nem lehet bárkivel piszkoskodni. Velem meg különösen. Egy órával később megint csenget az öreg, hogy francia pezsgő jégbe hűtve, kaviár és lencsefőzelék azonnal. Forrongott még bensőmben a ki sem hevert megaláztatás, fehér pincérkabát fel, ezüsttálca, jeges vödör, s vittem a vén szemétnek a rendelést. Belépek, és szunyókál a függőágyban. Kéznyújtásnyira tőle az összes önvédelmi fegyver. Előbb azt hittem, csapda. Csosszantok a lábammal, meg se rezzen. Ott a félig kiürült rumosüveg is az asztalon. Berúgott a vén disznó. Egyetlen mozdulattal leakasztottam a függőágy egyik végét, aztán a másikat, és benne volt az öreg a hálóban, mint egy büdöshal. Fölébredt, persze, és könyörgött volna. Bármennyire is undorodtam az érintésétől, azért kivettem a zsebéből az eltulajdonított munkabéremet, a Rongy Elekét is, mert az se jogosan volt az öregnél, ha már az igazságosságot állítjuk helyre. Így hálóstul beraktam egy vezeték-alagútba, ráhúztam a fedelet, rágörgettem apróbb-nagyobb bútordarabokat. Most már jöhet a révkapitányság! Alapvetően a hajó és a közösség érdekében cselekedtem, nehogy már miatta ne hajózhassunk be a kikötőbe! A személyes bosszúállás távol áll tőlem. Valahogy a pénzzel kigurult a rongyai közül az a nagydarab gyémánt is, zsebre vágtam, nehogy szemet szúrjon valakinek az ellenőrzésnél.

Akármekkora sapkája van Piszkos Frednek, benne a tömérdek agyvelővel, mindent ő se lát előre!

Nem hajóztunk be az antarktiszi kikötőbe, egy kishajókból álló összeláncolt blokád állta el a földrész összes kikötőjének bejáratát. Mindegyik kishajón megvilágított egyforma transzparencia: BLUEPEACE. Kisebb feliratokból többféle: Nem hagyjuk a sarkokat! El a kezekkel a Földtől! Ronda parasztok, veszélyeztetitek az ökoszisztémát! Ne bántsátok a biodiverzitást! Húslevest akartok csinálni a tengerből? Inkább ti nézzetek tükörbe!

Van egy aprócska mikrocsip hátulról felragasztva az egyik metszőfogamra. Akkora, mint egy lencse fele, és ebbe bele van táplálva egy teljes lexikon, csak meglököm a nyelvemmel, pislogok kettőt, és mindenféle ismereteket elő tudok hozni, mintha az emlékezetemből szedném éppen elő. Sokszor elkápráztattam már a kocsmák közönségét, de nem egyértelműen sikeresek a tapasztalataim, mert egyrészt a sok pislogástól bárgyúnak tűnök, másrészt sokszor én sem értem, amit mondok.

Most is csak kattintok, és már dől is az információ. A Bluepeace egyike a világ legrégebbi civil szervezeteinek. Korábban Greenpeace volt a neve. A biológiai környezetért harcolnak elkötelezetten, szembefordulva politikával, gazdasági érdekekkel, a lobbizókkal meg időnként a józan ésszel. Nagyon jó a médiapolitikájuk.
És így tovább.

Egészen közelbe lavíroztuk magunkat az egyik bárkához, át lehetett kiabálni. Nem fogják elhinni, egy gyönyörű női bombázó (90-60-90 ránézésre) ült a bárka fedélzetén bikiniben a reflektorok fényében. És tovább, mindegyiken, kebelcsodák, szőkék, barnák, vörösek, feketék, egy-két szál pántlikába öltözve, kezükben koktélospohár, szívószálon szürcsölgetik italukat a holdfényes éjszakában. Ez aztán a blokád!

Az én kisportolt sziluettem is szépen kirajzolódhatott az égbolt hátterére, mert megszólított lentről a szőke tündér.

– Maga, ugye, egy kérges szívű tengeri medve, aki felöklelne mindenkit, aki a hajója útjába kerül?
– Biztosíthatom, nagysád, nincs az a tengeri vihar vagy tornádó, amitől én visszarettennék, de a női hölgyszépségek előtt mindig leteszem a fegyvert.

Nagyon édesen felkacagott a drága. Kicsit hangosan kellett ezt művelnie a távolság miatt, vagy húsz méterrel lehettem fölötte, mégis megbizsergette szívemet a kölcsönösen kialakuló rokonszenv és vonzalom, amely behálózott mindkettőnket. Érzelmileg. Rövid és szívélyes beszélgetésünkből fakadóan, amelynek eredményeképpen tájékozódhattam a demonstráció részletes indító okairól, meg a tiltakozás tárgyát képező aktualitásokról, minek következtében hamarosan elkötelezett hívévé váltam a kék mozgalomnak, a kicsike ott lenn menthetetlenül belémzúgott. Megérzi ezt a férfiember. A nők igenis igénylik, hogy fölnézhessenek a náluk magasabban álló férfira.
Mint megtudtam lebilincselő, humorral és kacagásokkal fűszerezett társalgásunkból, már nagyon is időszerűvé vált ennek a tiltakozásnak az aktualizálása. Globálisan. Ugyanis a sarkokat megművelő parasztok a terményeik által kiváló kapcsolatokat ápoltak a leggazdagabb és legbefolyásosabb rétegekkel, és eredményesen lobbiztak a világparlamentben. Hangzatos demagógiába csomagolták üzleti céljaikat. Hogy megkétszerezik a mezőgazdasági termelés volumenét, és akkor kétszer annyi ember részesülhet a bio-élelmiszerek meg az egészségesebb táplálkozás áldásaiban. Meg csökkenni fog a természetes élelmiszerek ára. Kidolgozott terveik vannak arra, hogy óriási tükröket lőnének föl műholdakkal a világűrbe, és azokat úgy forgatnák, hogy a sarki éjszakák idején odavernék a nap fényét a sötét pólusokra.

Csak a következményekről hallgatnak aljasan. Hogy ezáltal megnövekedne az egész glóbus átlaghőmérséklete, veszélybe kerülne a biodiverzitás törékeny egyensúlya (ennek még utána kell néznem), a meleg tengerek hőmérséklete is megemelkedne, állatfajok tucatjai halnának ki… Példátlan önérdekű rövidlátás! Mert hosszú távon a sarkvidékeknek sem lenne jó, följebb húzódna a sivatagi övezet. Tönkre akarják tenni ezt a szép kék bolygót! A Bluepeace aktivistái, ma eggyel nőtt a számuk, elszántak, a végsőkig kitartunk, akár hetekig fönntartjuk a blokádot. A parasztokat szorítja az idő, nem tudják elkezdeni a munkákat. A média folyamatosan jelen van, a közvélemény környezetpárti. Folyamatosan közvetítik a blokádot, a csajok jól mutatnak, a hajókon öklöt rázó indulatos parasztok pedig egyre ellenszenvesebbek.
Így kell ezt eredményesen csinálni.

Egyébként Letíciának hívják.

És teljes mértékben érthető, hogy megfeledkeztem Piszkos Fredről, akivel kapcsolatban arra az elhatározásra jutottam, hogy kirakodás után eleresztem, menjen, amerre akar. De hát be se hajóztunk a kikötőbe.

Következik a HETEDIK fejezet,
amelyben a vörös szál erőteljesen tovább húzódik,
és kiváló ismeretekben részesülünk a Föld őskoráról

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ