Máté Bence világhírű fotós Sepsiszentgyörgyön
Bencze Mihály interjúja
Máté Bence (Szeged, 1985. február 26.) a Bridge Budapest nonprofit egyesület felmérése szerint a 9 legismertebb magyar fotós a világon. 2010-ben Londonban, a Marvel of Ants című képével elnyerte a természetfotózás Oscar-díjának számított Wildlife Photographer of the Year címet, és a világversenyek történetének egyik legeredményesebb fényképésze.
Apja Máté Gábor matematika-technika szakos tanár, anyja Máté Ildikó tanítónő. Első éveit Mórágyon, majd iskoláit Pusztaszeren, a középiskolát a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskolában végezte, majd magántanuló lett. Így teljes idejét a fotózásnak szentelhette. Újszerű meglátásaival, ötleteivel, meglepő technikai megoldásaival teljesen megújította a madárfényképezést. Szerinte az állatokat akcióban, illetve jellemző viselkedésük közben érdemes fényképezni. Etológiailag érdekes és ritka jeleneteket örökít meg, különleges fényviszonyokban, és extrém perspektívából, folyamatosan megújuló stílusteremtéssel.
Európa, Dél-Amerika, Afrika állatvilágáról szóló képeit majdnem száz díjjal értékelték, többek közt: Az év madárfotósa a világon (Anglia, 2005), Nature’s Best (USA), Memorial Maria Luisa (Spanyolország, 2010), Euronatur nemzetközi természetfotó pályázat (Németország, 2014), Magyar Arany Érdemkereszt (Budapest, 2021). A Láthatatlanul, A madárfotózás kézikönyve, A kiállítás könyvei mellett filmjei is jelentek meg. 2023. augusztus 19-én Sepsiszentgyörgy főterén nyílt meg a világszenzációs kiállítása, amit Antal Árpád polgármester és Demeter János a Vadon Egyesület elnöke nyitott meg. A nagyszámú közönség éjszakai órákig bámulta a különlegesen megvilágított képeket. Ekkor sikerült elbeszélgetnünk Máté Bencével.
Bencze Mihály: Hogyan találkoztál a fotóművészettel? Hogyan bontakoztál ki benne?
Máté Bence: Sok gyerekhez hasonlóan nekem is volt lehetőségem találkozni a természettel, mert falun nőttem fel. Már nagyon fiatalon megtaláltam benne a szépséget, volt egy ösztönös érdeklődésem mindenfajta izgő-mozgó dolog iránt és ahogy növekedtem úgy pedig, mint fiúgyermek a technika az, ami felkeltette az érdeklődésemet, tehát ahol elkezdenek valamit összecsavarozni, két kézzel létrehozni valamit és a természetfotózásban találtam meg mindkettőt egyszerre. Egy technikai sport egyben, de egy természethez fűződő etológiai ismeret, alázat is szükséges hozzá. Nagyon élveztem azt, hogy mindig haza tudok vinni valamit a terepről, az élményekről, amiket látok. De akkor amikor én ezzel foglalkoztam általános iskolásként már komolyabban akkor még nem volt példa arra, hogy ebből valaki főállásként tudjon élni. Úgyhogy a szüleim izgulva figyelték, hogy mi lesz belőle, a továbbtanulásomat hogyan fogja érinteni. Mivel én mindig kilógtam a sorból és iskolába nem is nagyon szerettem járni, nem sok könnycseppet hullattam azért, hogy a tanulmányok idő előtt megszakadjanak. Az egyetemet papíron elkezdtem, de már iskolába nem jártam az érettségi után és abszolút egy életstílust fel tudtam építeni e köré, nemcsak a fotózást, hanem a környezet, a természetvédelem, a rendezvényszervezés, az építészet, minden, aminek tud köze lenni a természethez az a mai napig is rendkívül érdekel és nagyon jó megélni ezeket a szélsőségeket, hogy én legtöbbször egyedül vagy kiscsapatban vagyok csendben az erdőben, saját magam közegében.
B.M.: Hol van az élettered?
M.B.: Én Pusztaszer településen nőttem fel. A mai napig is ott élek, hét kilométerre vásároltam egy tanyát a falu mellett, ott mindenkit ismerek és nagyon sok helyi segíti a munkámat és úgy tervezem, hogy ott is fogok nyugdíjba menni.
B.M.: Ami különleges érdekesség, hogy te visszamentél a természetbe – akárcsak Jean-Jacques Rousseau (Vissza a természethez!) –, de a természetben nem azt az egy az egyben való fényképezést, hanem a szakralitást kerested. Az állatvilág, amiket itt bemutattál, a dinamizmusa és az állatban megjelenő ösztöni, isteni szikra és ebben a fényben kivitelezve nagyon különleges, újszerű fotótechnika. Bordos Zsolt brassói világhírű fényművész kinti vetítéssel az emberek lelkébe világítva közli művészi elképzeléseit, te meg bentről kintre vetíted az állatvilág belső „gondolatait”, ösztöneit. Hogyan jöttél rá és hogyan viszonyultak a képeidhez világviszonylatban?
M.B.: Én nagyon szeretek kérdezni és az újszerűségre törekedni. Tehát, megtanulom azt, hogy mi az, ami elérhető, mi az, amit már mások kipróbáltak, megpróbálom azokból összeollózni, ami számomra érdekes és utána kiegészíteni a saját magam gondolataival. Az elején persze érdekes volt lefotózni egy ritka madarat, hogy látszódott a felvételen, hogy utána jártam, megfigyeltem, de utána sokkal izgalmasabbá vált egy viselkedési formát bemutatni és ezáltal is háromdimenziósak tudtak lenni a képek, egy történetet meséltek el és volt nekik előterük, hátterük, maga az esemény. Az eziránt való érdeklődés, ezeknek a körülményeknek a kifigyelése a mai napig egy izgalmas, megunhatatlan dolog. Nemtől és kortól művelhető, úgyhogy engem ez már a kezdetekben is lenyűgözött, de a mai napig úgy érzem, hogy ebben nem lehet megöregedni, nem lehet elveszteni az inspirációt. Ahogy a technika fejlődik, ahogy az ismereteink fejlődtek, ahogy idősödik az ember mindig másfajta lehetőséget kap és más szemmel látja a világot.
B.M.: A kiállított képeid rengeteg gondolatot tartalmaznak. Én úgy fogalmaznék, hogy nagyon koncentrált, sűrített versek és ezek láttatják a gondolatot. Ezek megérzésből, belső érzésből történnek?
M.B.: Ez azért érezhető így, mert ez egy tizennyolc éves munka, amit itt végig lehet nézni néhány paravánon. Egy hatalmas anyagból kiválasztva több, mint hatszáz képet lehet megfigyelni, amik nemcsak külön-külön élnek, hanem együtt erősítik egymást. Úgyhogy itt most az esszenciája annak, amivel én évek óta dolgoztam, igaz én szoktam ezt munkának hívni, mert igazából ez a hobbim is egyben, de azt tudni kell, hogy mögötte nagyon sok nap, hét, vagy hónap telik el úgy, hogy egyetlen egy fotó sem készül el, ami megállná a helyét.
B.M.: Milyen érzés itt lenni Sepsiszentgyörgyön?
M.B.: Elhozni ezt az anyagot Székelyföldre az egy nagyon megtisztelő dolog. 2009-ben indult ez a turné útjára, úgyhogy én szerveztem minden részét a saját csapatommal és Sepsiszentgyörgy a második olyan helyszín, ahol igazán élvezni tudjuk a rendezvényszervezést, hiszen megosztottak a feladatok és nagyon sok mindent a városnak köszönhetünk, mert ők intézték el azt a részét, ami az őrzés, a biztosítás, az engedélyezés, vagy a behajtások. Az ember, amikor így elgondolja, hogy milyen háttérmunka lehet mögötte azt nyugodtan felszorozhatja tízzel. Mi hardveresen azt a kiállítást hoztuk ide, ami valóban ránk tartozik és arra tudtunk koncentrálni, hogy az installáció megfelelő módon, megfelelően legyen felállítva.
B.M.: Mi az ars poétikád?
M.B.: Érdemes felfedezni minden hasonló érdeklődésű ember számára a lakóhelye környékén meglevő értékeket és abban kiteljesedni. Tehát, nem arra elmozdulni, hogy minden lehetőséget használjon ki az ember és utazzon és a világ másik tájából próbáljon megélni, hanem ott, ahol fölnőtt, ahol él, azt a milliónyi csodát megfigyelni és abban kiteljesedni. Én ezt azután mondhatom, hogy több, mint ötven országban jártam, rengeteg lehetőségem van a mai napig is, de mégis a leginkább fotózni azt a saját kertemben szeretek.
B.M.: Köszönöm a beszélgetést, és további sikereket kívánok!
Pusztai Péter rajza
2023. szeptember 4. 05:48
Nagyszerű, gondolatébresztő képek, nagyszerű gondolati háttér, egy nagyszerű, eredeti ember. Kell ennél több?