Levegő bontja rajtam apró, csillogó vízgyöngyökre a nedvességet. Némelyik még hűvösen

gördülne tovább, már már beleremeg, de kifog rajta a szél. Pimaszkodik a vízzel is. Kézen

fogja, nyújtogatja, nem dühösen, jókedvében. A víz nem áll ellen, hagyja lenni a szelet.

Látom, kacagás rázza két vállát.

-Bizonyíthatnád-e, hogy vagy, formálható anyagjátékaid nélkül? – kérdezi a víz.

A szél csillapíthatatlanul matat tovább. Felfrissül láthatatlanságától, váratlanul meglepi a

vizet, túltaszítja a köveken és hullámfésűvel oldja kontyából a száraz füvet.

Észreveszik vígságuk közepette a csodálkozó idegent. Elcsendesednek egy pillanatra és

valamit mutatnak. Meglátom a kedélyes, tajték szélű csipketalárt. Fitogtatják így ketten, én

váltam ki belőlük. Nem testemet akarják, hanem tudatomat. Abba a nagy nyugodt,

egyenletes mozgásba bevonni. Körkörös játékuk ritmikusan mondogatja, milyen örök lapul

mindig változó gondolatörvényem alatt.

 

____________

Erszény Eszter jelenlegi verse, meg minden egyéb, a Káféban közölt írása a Szófestő** sorozatából való. Magáról így ír:

Születtem Gyergyószentmiklóson, 1983.04.06-án

Középiskolai tanulmányaimat a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumban végeztem, majd a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen filozófiát tanultam, 2005-ben diplomáztam. Mivel filozófiám nem nyerte el a világ kíváncsiságát, ezért angol nyelv oktatásba kezdtem, jelenleg a kecskeméti Katedra / Hírös Tréning nyelviskola filozofikus nyelvtanára vagyok.

 

**A szófestményekről

– Na nézd már, itt egy újabb.

– Hol?

– Ott ne, a templomajtó, meg a bárpult között.

– Ja, hát az ott Eszter. Nem ismered?

– Nem. Miért kéne?

– Hát a szófestmények… Még mindig semmi?

– Semmi.

– Tájékozatlan vagy.

– Kétlem. Na mondjad már.

– Odaátiságból ideátiság, ideátiságból odaátiság.

– Ne erőltesd meg magad!

– Szóval, rövid, szavak alkotta festmények, amik valahogy máshogy ábrázolnak. Belenyúl az érzékelhető világba, benne kavarog, de ha kicsit alányúl, akkor a jelentéktelent magasztossággal abajgatja, ha kicsit fölé, akkor a változatlan valóságot keresi.

– Panteizmus szaga van. Ezt állítja ő is?

– Kérdezték tőle. Nem volt kész válasza, azt mondta, mit érdekelne engem a költészet maga.

– Mi a fene. Eredeti. És mit tudsz még erről a nőről?

– Hát látod, ifjú középkorú, már nem, de még az sem.

– Fárasztasz.

– Akkor befejeztem. Nincs is más fontos.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ