Egyszerű lenne a direkt válasz: a számítógép időmérője szerint 8 óra 26 perc, az UTC+1 rendszerben, Magyarországon, Szegeden, szeptember 12-én. De nyilván a rovat kitalálója nem ezt a választ várja. Valószínű, valami általánosítót, helyzetértékelőt, intellektuálisat, valami ilyesmit, something like that. Mivel nem kedvelem a megfoghatatlan, szétfolyó dolgokat (ez Dali, Szétfolyó időjére nem vonatkozik) szükségét érzem támpontokat keresni. Jó volna tudni, hogy kik tették még fel a kérdést, milyen előzményei vannak az időben. Mert az biztos, aki felteszi, arra lehet kíváncsi, milyen a viszony a kérdezett és az idő, véges és végtelen között. „Modern” időket élünk, nem kell könyvtárba mennem, lexikonokat böngésznem, beírom a számítógép keresőjébe: IDŐ. Megtudom, hogy „Mindennapi életünkben az idő az események látszólag folyamatos sorrendjének érzékelésére utal” és, hogy „A modern fizikai időfogalom teljesen elszakadt a hétköznapi tapasztalattól és az erre épített filozófiai gondolkodástól.”

Tehát empíria és teória egymásra utaltsága és egymásnak feszülése egyszerre rejlik ebben a kérdésben is, amit korunkra igen jellemzőnek érzek. Szűkítve a kört, beírom: Hány óra? Két választ kapok. Az egyik egy 1989-ben forgatott olasz-francia filmre utal: Che ora e? A rövid angol nyelvű ismertető szerint apa és fia hosszabb külön megélt idő után találkozik újra, s beszélgetésük során kiderül, hogy életérzésük szöges ellentétben áll egymással. A másik találat időben korábbi kulturális eseményt jelöl, szintén filmet: „Hány az óra, Vekker úr? Egy 1984-ben készült, 1985-ben bemutatott színes, magyar filmszatíra, amit Páskándi Géza: Weisskopf úr, hány óra? című novellájából Bacsó Péter rendezett, Tolmár Tamás közreműködésével” A zsidó órásmester, aki fejből képes megmondani a pontos időt, Magyarország német megszállása alatt börtönbe kerül, és kivételes képessége révén segít megszöktetni egy magyar ezredest. A két előzmény sem időben, sem térben nem segít megválaszolni a kérdést: Hány óra, Molnár János úr? Rendelkezel olyan képességgel, amivel megmentheted akárki/bárki életét? Esetleg meg tudsz fogalmazni érvényes véleményt nemzedékek vetekedéséről?

Tehát tetszik, nem tetszik meg kell próbálnom megragadni a megfoghatatlant.

Mi is vagyok én, ki is vagyok én abban a minden irányban végtelen folyamban, ami az idő?

Lubickolok benne, vagy csak vergődöm? Célirányban haladok vagy a hullámok, örvények, sodrások, áramlatok vak dobálását sorszerűségnek érzékelem? A „mi lett volna ha” nem foglalkoztat, ugyanakkor a tényeknek hitt dolgok ködbevesző körvonalait számításba kell venni. Vagy ezt sem szabad komolyan venni a kiszámíthatatlansági tényező folyamatos jelenlétében? Egyáltalán a vagylagosság a legautentikusabb megközelítése a valóságnak?

Nem fűlik a fogam a konkrétumok sűrűjébe besettenkedni. Ám a kihívás sem hagy békén, tényleg hány óra nálad Patócs Molnár János?

Kétségtelenül alkonyodik, vagyis későre jár az idő. Persze az óra (vö. Ora et labora), hogy mikor kezdődik a szürkület, a változó évszakoktól függ. (Az imádságos munka szintén, a változó testi/lelki egészségtől.) Kronológiailag nézve: késő ősszel láttad meg a napvilágot, a skorpió jegyében. Az ezotéria azonban sosem vonzott. Paraszt és kispolgári felmenőkre hajazó első generációs értelmiségi család ölelt nem túl érzelemdús keblére. Rövidlátásod dacára korán megmutatkozott a vizuális ábrázolás iránti érzéked. Ahogy az általad igazságnak tudott dolgokhoz való ragaszkodás is, ami miatt már másodikosként ki akartak csapni az iskolából. A kicsapás ördöge viszont csak tíz évvel később, de még kiskorúként ragadott magához, ami kiváltotta számos tanárod megbecsülését, és legalább ugyanannyi gyűlölködő ítéletét. Azt hitted, „előtted az élet”, valójában a megbélyegzés büszke vészmadara ült válladra. Kiderült nemcsak rajzolva, írott szóval is ki tudod fejezni saját magad és mások életérzését. Megosztó személyiség, mondták, az állambiztonságnak írt jellemzések. Valóban, akik kedveltek többnyire ugyanazért, amiért mások utáltak, elutasítottak. Sosem voltak lelkigondozói képességeid, de lelkészként adtál értelmet az értelmetlenségnek hosszú ideig. Jött a nagy társadalmi romlást ellenpontozó groteszk kísérlet, s újra partvonalon kívül találtad magad, s családod. Országváltás, megtapasztalása annak, hogy a kommunizmus országhatártól függetlenül terjeszti/fejleszti az embertelenséget. Aztán letelepedve véglegesen a Tisza partján (Ki a Tisza száraz vizét issza/nem tudja majd hova térjen vissza), az elfolyó idő nyomába eredve kezdted kutatni az elembertelenedés intézményes formáit. Közben folyamatosan reflektáltál a hol kényszerű, hol véletlenszerű, hol sorsszerű változásra novellában, regényben.

Hány óra, Patócs Molnár János? Nem tudom. Az óráim különböző időket mutatnak. Annyi biztos, alkonyodik.

*Költõ, prózaíró, az egykori Ellenpontok szamizdat kiadvány munkatársa