Zsubori Ervin: Őszi utazás – Erdőd (A boldog Petőfi nyomában…)

 

Bukovina és Máramaros templomai mellett a hatnapos körutazás meghirdetett programjának egyik fontos tematikáját ez a mondat írta le: a boldog Petőfi nyomában… A koltói Teleki-kastély, ahol Petőfi és Szendrey Júlia a mézesheteit töltötte, ennek jegyében került a célpontok közé. Ahhoz azonban, hogy eljussanak a mézeshetekig, előbb össze is kellett házasodniuk, illetve még előbb meg kellett ismerkedniük. A túra során tulajdonképpen visszafelé haladtunk az időben, mert Koltó megelőzte Erdődöt. Azt a párezres települést (románul: Ardud), ahol a faluszélen található egy kis tó, amely körül a szerelmesek annak idején gyakran sétálgattak (erre emléktábla is utal). Másrészt a szomszédos magaslaton állt – egy korábbi erőd maradványaira és köveiből építve – gróf Károlyi Sándor négytornyos várkastélya, amelynek kápolnájában tartották 1847. szeptember 8-án a nevezetes esküvőt. A várromokat nemrégiben megerősítették, egy bástya ismét szép állapotban látható, az esküvői oltárt viszont máshol kell keresnünk. És mi meg is kerestük…

 

 

 

 

A koltói utazás

 

2023. szeptember 23.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights