A napokban meglehetősen egyedi eseménynek voltunk tanúi Négyfaluban (Brassó megye). Százszázalékos magyar ajkú közönség előtt románul mutattak be egy magyar nyelvű könyvet. A kötet szerzője, Alexandru Stănescu – a Brassói Népművészeti Múzeum igazgatója – ért ugyan valamelyest magyarul, de a közönséggel való magyar párbeszédet már nem vállalta. Elődeink asztalánál – ízek, eleganciák, fortélyok, ez a címe a frissen megjelent kiadványnak, amely tulajdonképpen három nyelven, románul, magyarul és angolul került olvasóközelbe, a Brassói Népművészeti Múzeum és a Brassói Metropolisz  Fenntartható Fejlesztési Ügynökség támogatásával.

 

 

A könyv érdekessége és hiánypótló hozadéka, hogy népszerűsíti az évszázadok óta folyamatos kölcsönhatásban együtt élő három nemzetiség, a szászok, a magyarok és a románok hagyományos konyháját, gasztronómiai szokásait. Ezt a célt a szerző, az egyes ételreceptek pontos leírása mellett, azok eredetéhez fűződő fejtegetésekkel is alátámasztja, sőt igyekszik őket történelmi miliőjükbe helyezni. Ez irányú kutatásai az ókori római gasztronómiáig nyúlnak vissza, kordokumentumokkal igazolva, hogy egyes készítmények, mint például a bundás kenyér, a túrós fánk, a palacsinta (latinul placenta!), a cukorkrém (melyet akkoriban mézzel készítettek), rendre ókori találmányok. Ezután az őskereszténység receptjei következnek, melyeket akkor és ma is a böjtidőszak alatt szoktak készíteni, de szerepelnek itt a hagyományos helyi foglalkozásokhoz (például a juhtenyésztéshez, földművességhez, kereskedelemhez) kapcsolódó ételféleségek is.

 

 

A középkori Barcaság konyhaművészetére igen nagy befolyással voltak a görög és török kalmárok árui (déligyümölcsök és zöldségfélék), valamint a kereskedelem által ide eljuttatott drága távol-keleti fűszerek, melyek használatával a helyi gasztronómia változatosabb, kifinomultabb, ízletesebb étkekkel bővülhetett. Természetesen az idők folyamán ezek a készítmények módosultak, igazodva a helyi lehetőségekhez. Például a darált juhhúst disznó- és marhahússal, a mézet cukorral, a drága egzotikus fűszereket helyi szárított és porított csomborral, lestyán- és petrezselyemlevéllel helyettesítették, a déligyümölcsök helyett pedig (főleg a Ceaușescu-éra szűkös időszakában) almát, körtét, szilvát, erdei gyümölcsöket használtak.

Ilyen módosításokkal készült például a mára elhíresült „Brassói palacsinta” is, melynek alapját valójában egy francia desszert, a tehéntúrós palacsinta képezi. Esetében a helyiek a standard palacsintalapok töltelékét darált sertés- és marhahús keverékéből készítik, a kis méretű „tekercseket” pedig bőségesen fűszerezett paradicsomszószba helyezik és tejföllel öntik nyakon.

 

A könyv előszavában mintegy figyelmeztetésként – és persze a kiadvány szükségességét igazolandó – a szerző leszögezi: a jelenleg nemzetközi viszonylatban előszeretettel gyakorolt tömegturizmus termékei, az Ultra All Inclusive-típusú szolgáltatások helyett ideje lenne szélesebb körben bevezetni és támogatni az identitásturizmus kínálatát, nevezetesen az egyes vidékek hagyományos – és talán egészségesebb – ételeit.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ