HETEDIK fejezet,
amelyben a vörös szál erőteljesen tovább húzódik, és kiváló ismeretekben részesülünk a Föld őskoráról

Beköszöntött rózsás ujjával a hajnal, és engem ott talált a kis bárkán, a tündéri szépségű Letícia mellett.

Pampoghatnak nekem a modernkedők, hogy bármikor nemi identitást lehet cserélni (az összes hormonális és ivarszerveket beleértve), meg milyen jó, amikor az ember személyes tapasztalatot szerez abból, hogy a másik nemnek mi a jó, és azután javul az örömszerző képessége. Ugyan már! Én esküszöm a jól bevált, több ezer éves hagyományokra. Nem véletlen, hogy férfiak vagyunk meg nők, és össze tudunk illeszkedni. Maradjon mindenki annál, aminek született, van ebben elég öröm mindenféle beavatkozások nélkül. Költő elődeim igencsak megénekelték. Hogy, ugye, a meghódítás művészete, amikor a legjobbak jönnek ki az emberből. Amikor el akarja kápráztatni a másikat. És hűséget fogad, mert nincsen más számára. És akkor ezt orvosi beavatkozásokkal élménydúsabbá tenni?! Meg vannak ezek mind őrülve! Beteges hajlamokkal teli a világ.

Kicsit kevésbé volt Letícia szépsége ekkor szembetűnő, mert nappali védőruházata, bármennyire is áttetsző anyagból készült, és bármennyire is a legújabb divatot követte, eltakarta a csodás bájak mindegyikét. Nappali ügyeletben volt szegénykém, minden tizedik bárka legénysége éberen figyelt, amíg a többiek kipihenték magukat. Édesdeden beszélgeténk. Én lenyűgöztem őt félelmetes memóriámmal és felfogó képességemmel, mert a sűrű pislogást, érthető okokból nem alkalmazhatom ilyen helyzetekben, csak időnként férfiasan elfordulva, ő pedig hihetetlen meséket adott elő nekem a környezetvédelem témaköréből.

Naiv, buta történetek, az ilyen szőkékben éppen az az imádnivaló, hogy annyira elhisznek minden elméletet, és tudákosan, beleéléssel adják elő, hogy legszívesebben ölbe kapná őket az ember, aztán irány a bárka mélye, és igazi élményekben részesíteni, amelyek felülmúlják a tündérmesét. Hagyni kell csacsogni a bogárkákat, okos, férfias homlokkal bólogatni, dehogyis ajtóstul rontani rájuk, meg mindenféle célzatos, kétértelmű megjegyzéseket tenni a szexualitásról, az csak megijeszti az ártatlan lelküket. A legtöbb férfi nem érti az egyszerű női lelkeket. Úgy kell nekik.
Például, éppen most azt meséli, hogy sok-sok emberöltővel ezelőtt minden fordítva volt. Nappal dolgoztak meg éltek az emberek, és éjjel aludtak. Hát a napsugárzás káros úvé fénye, meg a kibírhatatlan hőség? – vetettem közbe – Mi is egyéni védőruhában ülünk itt, ami nem két fillér, csak a nagyon gazdagok engedhetik meg maguknak! – Erre azt mondja a drága, hogy a napsugárzás nem volt mindig veszélyes, volt valami réteg a levegőben, amelyik megszűrte, mint a városok felett a védőpajzs, a sarkvidékeken hósapka volt, és az átlaghőmérséklet pontosan megfelelt az emberi igényeknek.

Olvastam már én is ilyenféle fantasztikumokat, sőt az aláíró ívekre is odatettem az aláírásomat, népi kezdeményezés volt, hogy az egész világ fogjon össze, termeljünk ilyen szűrőréteget a légkör tetejére, de az energialobby nyomására a világparlament még csak napirendre se tűzte. Meg azt mondja azzal a csöpp piros szájával a plexiüveg mögött, hogy mindenfelé zöld növények voltak a kontinenseken, nem csak csupa sivatag. Azért volt zöld bolygó a neve, és ők már akkor harcoltak az ipar mindent felfaló hatalmas étvágya ellen. De elolvadtak a jégsarkok, megemelkedett az óceánok vízszintje, nőtt a hőmérséklet, a szárazon maradt földrészek elsivatagosodtak, a tengerek, tavak, óceánok hőmérséklete is nagyot emelkedett, és szaporodásnak indultak a vízi életformák. A szervezet neve akkor változott Greenpeace-ről Bluepeace-ra.

Kész katasztrófafilm, lelkesedtem. Háború a jók és a rosszak között, valóságos csoda, hogy megmaradt az emberi civilizáció!

Ennyin múlott, mutatja a kisujja körmét. Mire lezajlottak a változások, az ember már nem volt természeti lény, elő tudta állítani ipari szerkezetváltással mindazt, amire az élethez szüksége van. Erre büszkék vagyunk. De százezer állat- és növényfaj egyszerűen kipusztult! Az egész emberiség az energialobby kezébe került, mert mindent, a hideget és a meleget, a táplálékot és a levegőt, az ivóvizet és a környezetet, mindent iparszerűen kell előállítani. Megszűnt a szabadság és az egyéni felelősség, mindenki rabszolga, csavar egy hatalmas gépezetben, amely csak és egyszerűen profitot termel egy szűk réteg számára. A következő lépés, ha így folytatódik, hogy a nagyszámú emberiséget is kisebb populációvá csökkentik, van egy optimális fogyasztói létszám, amely alá nem szabad menni, afölött viszont már magasak a ráfordítási költségek.

Imádom, amikor ilyen okosságok áradnak imádnivalóan másra termett női ajakak közül! Az egész világ egyetlen tőkés összeesküvés, kizsákmányoló részvénytársaság.

Imádom az ilyen elméleteket! Most jönnek majd a zsidók meg a szabad kőművesek, akik titkos kamarákban megállapodnak a többiek elveszejtésére! Ugyan már! Ha volnának ilyenek, akkor csak jól meg kellene pofozni őket.
De nagyon óvakodtam attól, hogy akár egy hitetlenkedő nagyvonalú megjegyzés is elhagyja a számat, inkább egy lassú, célzott félkönyékre ereszkedéssel, mintha csak véletlen volna, odatámasztottam a fejemet a vállához, és karomat lazán a csípőjére helyeztem. Úgy tett, mint aki észre sem veszi a vastag műanyag védőruházaton keresztül, de én éreztem a hangjának felbúgó bársonyán, hogy igencsak tudatában van a diszkrét közeledésnek, és nincsen ellenére. El is ábrándoztam azon, tündér fantáziám játéka, minő szépségű lehetne a világ, ha csak úgy fürdőruhában heverhetnénk egymás mellett, netán a homokparton, amikor melegünk lenne, csak megmártóznánk a hűsítő sós habokban, s a szél szárítaná borzongó bőrünket az azúr kékségben.

Micsoda határtalansága van az alkotó képzeletnek! Világegyetemmé tágítja a pillanatnyi lelkiállapotot.

– Apropó, csókolom a kisztihandját, azt meg tudná-e nekem mondani, hogy miből telik egy csóró civil szervezetnek többszáz kishajóra, ezer egyéni védőfelszerelésre, üzemanyagra, és millió más apróságra, ami mondjuk itten egy hosszú blokádhoz szükségeltetik?
– Mi csak adományokból élünk, szerény napidíjat kapunk ezért a nyaralásért, de vannak időnként titkos támogatóink, valószínűleg olyan milliomosok, milliárdosok, akikben megmozdult a lelkiismeret, nem veszett ki belőlük a jóság, és hatalmas összegeket utalnak névtelenül a szervezet számlájára.
– És hogyan van az, hogy csupa szép nő az aktivista?
Kicsit elpirult a finoman adagolt bókra, tisztán láttam az üveg mögött.
– Erős hit és elkötelezettség kell ehhez a munkához, mert nem mindegy, hogy mi lesz ezzel a sérülékeny bolygóval. Mi vagyunk az emberiség lelkiismerete, a jobbik énje.
– A szépségről nem is beszélve! – szúrtam közbe lovagiasan.
– Mert nem mindig ilyen nyaralásszerű a demonstráció, van amikor a sivatag közepén láncoljuk oda magunkat az erőmű kerítéséhez, annyira az Isten háta mögött, hogy a média sem akar odajönni. Egyszer tüntetünk a fúziós erőművek ellen, máskor a geotermikusakat próbáljuk leállítani, harmadszor meg a nap- és szélenergia betiltásáért lépünk harcmezőre. Néha magam sem értem…

Melankolikusan elnézett a távolba. Az őszinteség eme csodálatos megnyilvánulásával nekem is kezdenem kellett valamit. Éreztem. Határozottan szembefordultam Letíciával, szemem a szemét kereste, gyönyörű világoskék mélységek nyíltak meg előttem, ajka gyengéden szétnyílt résnyire, észvesztően gyönyörű és ígéretes pillanat… És hangosan összecsattant a két plexiüveg az arcunk előtt.

A szerelem sötét verem, mint valamely elődöm megfogalmazta, bizony, mi is úgy voltunk a szépséges Letíciával, hogy se láttunk, se hallottunk.

Közben fölfedezett kettőnket egy szemfüles operatőr, és már negyven csatornán a mi románcunk futott élő egyenesben.
Nézem a hajó orrában a kis készüléket, hát nem mi vagyunk ottan?! Letícia elpirul az üveg mögött is lángolóan, én nevetségesen hadonászok a teleobjektívvel felszerelt kamera irányába. És a kép szélén határozottan kúszik fölfelé a nézettségi index. Hallom a szpíkert: … a blokád hétköznapi szürkeségében két fiatal környezetvédő között észrevétlen föllobban a szerelem lángja. Vakon és csak egymásra figyelve elfeledkeznek az őket figyelő külvilágról. Kedves nézőink, ezért, csak ezért már érdemes volt idekapcsolniuk a mi csatornánkra. Most nézzenek meg egy pár másodperces reklámot a hüvelygombáról, de nehogy elkapcsoljanak közben, mert máris folytatjuk az érzelmes románc további fejleményeivel.

A reklám alatt ajánlatot kaptunk, ha bemutatunk egy kis erotikát, akkor fejenként ezer ruppó üti a markunkat. Nem is kellett Letíciára néznem, felháborodva utasítottam vissza a két ember őszinte érzelmét áruba bocsátó szenzációhajhász média megalázó ajánlatát.

Amely gátlástalanul beletaposna két érző szív tiszta búzájába…

Következik a NYOLCADIK fejezet,
amelyben a Marson folytatódik a fantasztikum

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ