戲仿

(Az előző részekből: Robert Li amerikai titkosügynököt Wuhanba küldi maga az Elnök, hogy a hivataloson túli információt szerezzen a járvány eredetéről. Az ügynök kacifántos utazást követően megérkezik a célvárosba, és akcióba kezd. A szerencse is hozzá szegődik. Bejut a titkos laborba, és sikerül mintákat szereznie. De hogy ki tudja-e hozni a szigorúan ellenőrzött körülmények dacára, kérdéses.)

 

Erős Toyota-kisteherautót bérelt két napra. Látványosan felkereste a hotelszobáját, megfürdött, megborotválkozott, beillatosította minden porcikáját. Lehet, hogy napokig nem lesz alkalma tisztálkodni. Már pedig egy elnöki küldetést teljesítő különleges, szupertitkos ügynök nem lehet elhanyagolt a legelőnytelenebb helyzetekben sem. Aztán kocsival elrobogott a Sárga Daru Toronyhoz. Egyrészt eleget kellett tennie a saját magával levélben közölt üzenetnek. Volt olyan elképzelése is, hogy ha menekülni kell, ott próbál egérutat nyerni, szüksége van terepismeretre. Meg feltűnhet esetleges megfigyelőinek, hogy nem turistaként viselkedik. Jegyet váltott, figyelmesen megtekintett minden megtekintenivalót. Visszaérkezve a földszintre ismerős hang ütötte meg a fülét: a selymes szavú kutató a laborból. Angolul, keleti-parti akcentussal beszélt, néhány férfi és nő követte. Hirtelen elhatározással csatlakozott a csoporthoz. Azonnal felfigyeltek rá. A csoport hivatalos kísérője mindenáron el akarta távolítani. Különlegesen kiképzett szimatának köszönhetően hamar felismerte, nem egyszerű turisták, a WHO küldöttsége volt, idegeneknek helye köztük nincs. Azt hazudta, új tisztviselő az amerikai konzulátuson, ismerkedik a várossal, szerette volna hallani egy helybeli szemszögéből és előadásában, amit a Sárga Daruról tudni illik. A selymes hangú elfogadta csatlakozását. A hivatalos kísérő viszont telefonálgatni kezdett, talán le is fotózta. Meggondolatlan lépés volt a Sárga Daruban feltűnni? Felesleges volt felhívni magára a figyelmet? Dehát épp ezt akarta, megbizonyosodni, hogy a recepciós jelentette-e az üzenetet miszerint egy gyanús amerikai turista – mi más lehet egy amerikai Kínában –, valaki ismeretlennel találkozik a Sárga Daruban. Persze a „kísérő” jelenléte lehet a véletlen műve, vagy a protokoll szerves része Kínában. A bemutató alatt nem kérdezősködött, résen állt. Az opportunus pillanatra figyelt, amikor kapcsolatba léphet a kutatóval. Takarítóként felismerhetetlen volt a védőruhában, attól nem tartott, hogy lelepleződik. Visszafelé ereszkedtek a lifttel, amikor maszkjának pántja „váratlanul” felmondta a szolgálatot. Hiteles hisztit vágott le: honnan szerez ő most másikat? Jól számított. A kutató táskája egész doboz maszkot tartalmazott, felajánlotta a pótlást. Robert Li ki akarta fizetni, a hölgy nem fogadta el, ő is ingyen kapta. Li erősködött – hadd lássa minél tovább maszk nélkül –, hogy feltétlenül fizetni szeretne, a nő hárított. Végül a „kísérő” határozottan közölte, a Kínai Népköztársaságban a maszk ingyenes, fejezze be az erőszakoskodást. Li nem akarta túlfeszíteni a húrt. Rövid maszk nélküliségét férfiúi bája kihangsúlyozására fordította. Míg a küldöttség szuvenír-beszerzésen fáradozott, nagy merészen, hálája jeléül meghívta vacsorára a kutatónőt, ahogy az egy amerikai gentlemanhez illik. A nő talányosan mosolygott, ahogy arra a kínai nőket a nyugati illem tudósok szerint eredendően nevelik, nem mondott sem igent sem nemet. Mindenesetre Li lovagiasan várni fogja, este 7-kor az Intercontinentalban.

Gyalog ballagott egy vendéglőig. Megebédelt. Végiggondolta a szemeteskocsi feltartóztatásának tervét. Sokismeretlenes feladat: a rövid idő alatt, míg rakodás címén a kocsi körül lebzselhetett, számos kérdésre nem kapott választ. Egyet bizonyosan tudott. A vezetőfülkében, valahol a padlószinten található a rakodótér központi zárja. Érkezéskor és induláskor is ott matatott a sofőr. De hogy hatol be a fülkébe, ha az belülről zárható? Készenlétben kell tartson valami súlyos tárgyat a szélvédő számára. Nem valószínű, hogy törhetetlen anyagból készült. Hoppá! Amikor ismerkedett a nedves piaccal, az egyik árusnál eladó boxereket látott. Ebéd után azonnal kilátogat. Házigazdáját is üdvözölheti futólag. A legfontosabb a gyorsaság. És szerencsére is szüksége lesz. Google térképen ismerkedett a környékkel, hol találhatók postafiókok. A küldeményt két részre osztja, két külön helyen adja fel. Azt is meg kell nézni előzetesen, van-e a postán csomagolási lehetőség. Tel Avivba fogja küldeni, nevezett Abel Moskovitch postafiókjába. Kevésbé kockázatos, mint egy amerikai cím. Persze, mindez csak akkor lehetséges, ha sikerül lelépnie a helyszínről, mielőtt a rendőrség megérkezik. Ha üldözésre kerül sor, útközben kell megszabadulnia a csomagtól, s akkor az egész akció csődbe megy. Ennek nem szabad megtörténnie.

A vendéglőből az első postafiókhoz indult. Elment a bérelt kocsi mellett. Úgy érezte, valami nem stimmel. Ösztönei veszélyt szimatoltak. Siker! Kapható típus doboz, csomagolástechnikai eszközök. Amikor kijött, már bizonyos volt benne, hogy követik. Hiba volt konzulátusi hivatalnokként bemutatkozni? Köztudott titkosszolgálati berkekben, mire való egy konzulátus. De ez tűnt a legvisszautasíthatatlanabb indoknak a csoporthoz való csatlakozáshoz. A hotelbe nem mehet vissza. Ott már várhatják és igazoltatáskor kiderülhet, hazudott. Konzuli dolgozóként miért nincs neki szolgálati lakása? Ez részben jó: ha nem a konzulátus alkalmazottja, akkor a kémkedés gyanúja sem kézenfekvő – igyekezett feltételezett követőinek gondolatmenetét követni. De akkor miért hazudott? Mit rejteget? Bekísérhetik, s akkor fuccsba mehet az akció. Kockáztatnia kell, mégis csak a hotel lesz a megoldás. Már az érkezéskor áttanulmányozta az összes menekülési útvonalat. A szemetes kukákhoz vivő kijárat kívülről nem, csak belülről nyitható. Túlhaladt a hotel bejáratán, majd hirtelen visszafordult. Követője kénytelen volt pillanatnyilag tovább haladni. Gyors irányváltással berohant a hotelbe. Ezzel elárulta, hogy felfedezte követését. Mindegy, most már menekülni kell, fel kell szívódni, hogy végrehajthassa későbbi terveit. A szobakártya nála volt, nem kellett a recepcióhoz mennie, szerencséje is volt, épp érkezett egy lift, gyorsan beszállt. Miközben becsukódott az ajtó, még látta a bejáratnál feltűnni követőjét, feltehetően az is észrevette őt, az ilyen típusú jeleneteknek ez a kölcsönösség az egyik filmszerű ismérve. A második emeleten kiszállt, vissza sietett a lépcsőn a földszintre. A kukákhoz vezető ajtó eléréséhez be kellett lépni a vendéglőbe, onnan a mosdókhoz vezető folyosóról nyílt az ajtó, amire angolul is ki volt írva: NO ENTRY. Futó pillantást vetett az előtérre, a követő a recepción feltehetően a mobiljára rögzített fényképét mutathatta a recepciósnak, miközben fél szemmel a lifteket leste. Valószínű a vendéglőben maszk nélkül is lefényképezhették. Nem hinné, hogy a recepciós felismerné, vigyázott rá, hogy őt csakis maszkosan lássa. A maszk-típusokat pedig sűrűn váltogatta. Hacsak nem készített másolatot az útleveléről. Elég sokat matatott a pult alatt, ahova neki nem volt rálátása. Az eligazításon azt mondták, a legtöbb kínai hotelben a külföldiek útlevelét lemásolják. Mindegy. A szobáját átkutathatják, pár ruhán kívül semmit nem találnak. Már az utcán volt, és futott a Sárga Daruhoz, ahol a kocsija állt. Érezte, hogy sarkában lohol az idő, bármely követő ügynöknél is szorosabban sarkallva tettre.

A kocsiját látszólag nem figyelték. Indulás után a visszapillantóban ellenőrizte, nem válik-e ki azonnal másik gépkocsi is a parkoló sorból. Nem. Akkor irány a piac. Megvette a boxert. A házigazdája pavilonja zárva volt. Érdekes. Ő maga mondta, sosem szokta a piac bezárása előtt elhagyni. Ja persze, a fekete meló. Szorít az idő, sarkában az idő, rohan az idő, neki még gyorsabban kell rohannia. Közben tervezett, kattogott az agya, félő, hogy valami titkosan kifejlesztett szerkezettel lehallgatják az agyát. A kínaiaknál sosem lehet tudni. A biztonság kedvéért a szülővárosa utcáin gyermekként ösztönösen elsajátított puerto ricoi spanyolul gondolkozott. Amíg azt lefordítják….

Az első kanyarnál leparkol, és ahogy megjelenik a szemetes, rááll. Megelőzi. A lámpák előtt lassít, ezzel felbosszantja a sofőrt, akinek sietnie kell. Ha sávot vált, ő is. Ez még jobban felbosszantja. A piros lámpáknál ezzel a módszerrel annyira felhergelheti, hogy kiugrik a fülkéből. De legalább is letekeri az ablakot, s úgy üvöltözik. Kérdés, mennyire ideges típus, mennyire szabálykövető. Ha szabálykövető, nincs mit tenni, egy piros lámpánál radikális akcióba kezd.

Valahogy mozgásképtelenné teszi. Megölni nem szeretné, mégis csak az emberi jogok híve. Elkábítja, a nadrágszíjában megvan hozzá a megfelelő eszköz. Ha nem sikerülne, marad a klasszikus módszer, a leütés. A sikerhez az is kell, hogy ne kövessék a kukást. Az nagyon összekuszálná a szépen kigondolt projektet. Beállt a leshelyre, beöltözött a sárga kezeslábasba, amilyent a szemetes sofőrje viselt. Hátha úgy adódik, hogy neki kell vezetnie a szemeteskocsit. Bármelyik percben megjelenhet.

Villogtató rendőrjárőr tűnt fel, majd a szemetes. Összetartoznak? Véletlen?

 

 

(Folytatása következik: Kockáztatnia kell. A rendőrautó mellé húzott…)

Az eddigi részek

 

Zsubori Ervin fotója

 

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ