Örömében a kapitánnyal együtt alaposan a pohár fenekére néztek

 

戲仿

 

(Az előző rész tartalmából: Robert Li vállalva minden kockázatot, kiiktatja a kukásautó sofőrjét, megszerzi az ellopott mintákat, és sikerül postára adnia. Összejön a találka is a kutatónővel, noha a kínai kémelhárítás már akcióba lépett, és összefüggést sejt a Sárga Daruban és a vírus-laborban történtek között. Liu Feng részletesen beszámol az ellene indított vizsgálatról.)

 

A behatoló egy állatkereskedőnél bérelt szobát, aki „véletlenül” rokona a laborbeli kukásnak. Az idegen ismeretlen helyre távozott, de korábban meg akarta szerezni az illető gépkocsiját. Nem gondolja-e, hogy összefüggés lehet a toronybeli idegen, és a laborban történtek között? Mert amikor kérdőre akarták vonni az állítólagos konzulátusi fickót, meglógott. Miért menekült volna el, ha nincs takargatnivalója? Vajon nem azonos az áltakarítóval? Nem lopott-e mintákat? Nem voltak-e erre utaló nyomok? Miért nem kérdezték ki a szállásadóját? – hárította a felelősségét. Kikérdezték. Annak azt hazudta beijingi központi ügynök. Ezért szánja-bánja, de segítette is valamelyest. Persze a valóságban semmilyen titkos ügynököt nem küldtek ki a fővárosból labor-ellenőrzés céljával. Kihallgatói jelenlétében leltároznia kellett a majdnem ezer vizsgálati anyagot, amihez legalább két nap szükséges. Első áttekintésre, úgy tűnt, van némi hiány, de nem volt benne biztos. Azt nyilatkozta – ezt írásban is rögzítették –, látszólag rendben van minden. Folytatja a vizsgálatot, s ha kiderül valami, azonnal jelenti. Persze ellenőrzés alá vonták. Közben megjelent a pincér a rendeléssel, s érdeklődött, mit kíván a hölgyvendég? Ő is egy kantoni kacsát kér. A lakótömbből a barátnője ruhájában és kocsijával tudott csak kijutni. Úgy tűnik a csel sikerült, nem vette észre, hogy követnék. Fontosnak tartotta a találkozót, mert lelkiismerete erősebb, mint a hazafias kötelesség. A járvány kitörése után megtiltották, hogy külföldivel érintkezzenek, belföldi újságírókkal sem beszélhettek. Egy félreértelmezhető hír súlyos károkat okozhat az országnak – indokoltak a titkosszolgák.

Most ő nem akarja színvallásra bírni Robert Lit, hogy azonos-e a behatolóval. Talán jobb is így, mert amit nem tud, azt nem tudják belőle kisajtolni semmilyen módszerrel. Az igazság az, hogy a mostani szigorú intézkedések csak január óta érvényesek. Kiderült, hogy a kísérleti állatok tetemét korábban a szemetes, állateledel készítőnek adta el, ahelyett, hogy az égetőbe vitte volna. Az égető illetékese megegyezett a kukással, hogy kiadja az átvételről szóló igazolást, ha osztoznak az állateledel gyártótól kapott pénzen. Leváltották a kukást, megtiltották az új sofőrnek, hogy útközben bárhol megálljon, váratlan ellenőrzéseket foganatosítottak, satöbbi. Egy a lényeg, december előtt kikerülhettek a kísérletezés különböző stádiumában lévő vírusok a laborból. Bizonyítéka nincs, de a piacon nemcsak állatokat, állateledelt is árulnak. Ha a gyártó nem vigyázott, a járvány előtt semmi oka nem volt különleges kezelési módra, megfertőződhetett, átadhatta a vírust a vásárlóknak. Anélkül, hogy tudta volna, hiszen azóta már ismeretes, sok fertőzött teljesen tünetmentes. A selymes hangú közölte, nem tudja, hogy az idegen kicsoda valójában, de reméli, nem kerül a kínai titkosszolgálat karmai közé, és kijuttatja az igazságot az országból. Li azt mondta, ő nem hazudott, az a földrajztudós, akinek mondta magát, semmi köze semmilyen áltakarítóhoz, a megfigyelés alól valóban kivonta magát, de egyszerűen csak azért, mert bosszantotta, hogy szemérmetlenül követik, hogy az ő emberi jogait ennyire semmibe veszik a kínai hatóságok. De ha így áll a helyzet, megpróbálja eljuttatni a hírt, forrás megnevezése nélkül a világ számára. Miért nem próbálta a WHO küldöttséggel közölni az információit? Mert a WHO hisz a helybeli hatóságoknak, nekik is érdekük, hogy a közölt híreknek hitelt adjanak. Csak azt ellenőrizték, hogy a nemzetközi protokollnak megfelelnek-e a labor előírásai. A helyzet, úgy tűnik fokozódik, mondta Li, ezért egy szívességet kér tőle. Hazaviszi, de hadd maradjon nála a gépkocsi. Másnap délben, nyugodtan bejelentheti, hogy ellopták. Vigyáz rá, ígéri, sértetlenül vissza fogja kapni.

A selymes szavú arca nem árulta el, hitelt ad-e Robert Li előadásának. Útközben a nő lakása felé, többször biztosította mélységes elismeréséről a tanúsított bátorsága miatt, és szívhez szólóan megkérte, hogy ha az USA-ban jár, ne kerülje el. Ha esetleg mégis valami kár esne a kocsiban – nem szerencsés előre inni a medve, alias Chan Bin bőrére –, egy nagyobb összeget szeretne neki átadni kárpótlásul, mert ő egy gentleman. A nő nemet intett, ám nem akadályozta meg, hogy az előzetesen henger alakúra tekert száz dollárosokat a táskájába csúsztassa.

A kocsiban szundikált, a dokkok közelében. Arra ébredt, hogy erősen rezeg a telefonja a zsebében. A kapitány volt. Megmondta, melyik dokkban találja meg. Néhányan engedélyt kaptak a hajó elhagyására, reggel nyolcig kell visszatérjenek. Ő is ott lesz a beszállásnál, a kínai vámhatóságokkal együtt. Ő igazolja, hogy hozzájuk tartozik, útlevelét visszatartotta, ezzel is ösztökélve arra, hogy ne keveredjen olyan helyzetbe, amelyben a hatóság igazoltathatná. Reméli, ez az állítása megfelel a valóságnak. Természetesen, válaszolta ő, minden oké. Megértette, hogy Chan Bintől útban a hajóig meg kell szabadulnia. Nyilván a kapitány ezt azért nem mondta ki, mert tartott az esetleges lehallgatástól. Borotválkozásra azonban nincs lehetősége. Bajusza mellé ötnapos szakálla nőtt, tapasztalata szerint minél keletebbre mész, annál kevésbé tetszik a hatóságnak, ha útlevél fényképed és aktuális fizimiskád nem passzol.

Lesből várta meg, amíg pirkadatkor a négy eléggé elázott matróz megérkezik, s ő csatlakozhat hozzájuk. A találkozás némi feszültséggel töltötte el, amit a begyakorolt módszerekkel igyekezett leplezni. Egy papírok nélküli idegen minden hatóság szemében gyanús, akkor is, ha igazolják, hogy kicsoda. Nagyon csóválta a fejét az egyik vámos, megjegyezte, borotválkozzon meg mielőbb, hogy hasonlítson saját magára, nem biztos, hogy mindenki olyan vajszívű, mint ő. Száz dollár zsebbe csúsztatva. Elégedett vámos-vigyor. Sikerrel vették az akadályt, ezek szerint nincs országos körözés kiadva ellene.

Azonnal felszedték a horgonyt. A kapitány magához rendelte és megosztotta vele aggodalmait. A hajónak elvileg sehol sem kell kikötnie Tajpejig. De a kínai határrendészet vizsgálatát biztos nem ússzák meg Shanghai környékén. Rendszerint kábítószer keresésre idomított kutyákkal szaglásznak. Ezt csak azért mondja, ha el akarna rejtőzni, arra számítva, hogy felismerik. Majd kitalálnak valamit a két napos út alatt. A kapitány reméli, nincs arcfelismerő eszközük. Az eddigi tapasztalatai szerint. Reméli, a vírus járvány idején volt mivel foglalkoznia a hatóságoknak, nem a technikai újdonságok beszerzésén agyaltak. Azért a biztonság kedvéért bajuszától, szakállától megszabadult.

A határrendészet ellenőrzése után végre fellélegezhetett. Örömében a kapitánnyal együtt alaposan a pohár fenekére néztek. A whisky pedig ételt kívánt, végre jóllakhatott hamburgerrel, igaz csak fagyasztot húsból, ami nem az igazi, de mégiscsak burger.

Tajpejből már minden álcázás, kerülőút nélkül egyenesen Washingtonba repült. Hazaérve szóbeli jelentéstételre jelentkezett, ami persze nem váltja ki az aprólékos írásbeli beszámolót. Két héttel később felettesével együtt újból meghívást kapott a Fehér Házba. Az elnök gratulált. Előléptetik alezredesnek. Szegény apja, most nagyon büszke lenne rá. Az elnök arról is tájékoztatta, hogy az egyik csomagja sértetlenül megérkezett. A másikat feltehetően a Moszad visszatartotta, állítólag nem tudnak róla, azt közölték, valószínűleg elveszett. Épp akkoriban robbant ki egy intifáda, nagy volt a káosz minden területen. Nem nagy baj, mondta az elnök barátságosan, náluk nincs rossz kezekben. Ennyit ők is megérdemelnek a kontribúciójuk fejében. Ha avatatlan kezekbe került volna, akkor nem lennének nyugodtak, idegesen követelnék tőlünk a vizsgálati eredményeket – mosolygott az elnök saját elmés következtetésén. A laboratóriumi elemzések folynak. A hanganyag elemzése folytán arra a döntésre jutottak, hogy noha az információk nagyon értékesek, nem publikusak. Liu Feng beszámolója a vírus kijutásának lehetőségéről nem ellenőrizhető. Ha kiszivárogtatják, az jó néhány embert veszélybe sodorhat. De lehet megéri a kockázatot. Majd eldöntik. Az amerikai állatvédők wuhani akciójáról értesültek. Nem az első, valószínű nem is az utolsó. Letartóztatták őket, de rövidesen szabadulnak, amerikai állampolgárokat nem hagynak cserben. Hogy állatvédők és állatok közti testi kontaktus révén terjedhet a vírus, csak nagyon óvatosan kezelendő. Ha bizonyítékot is találnak rá, nem tanácsos az állatvédők lobbiját megharagítani a választások előtt néhány hónappal. Felhőt karcoló egyetértésben, jó kedéllyel váltak el. Felettese meghívta vacsorára, amit ő nem utasított vissza.

Néhány nap múlva felment a láza, erős köhögési rohamok kínozták, a vizsgálat kimutatta, megkapta a fertőzést, egyenesen a CIA szuperbiztos kórházába szállították. Altatóinak éberségét kijátszva sikerült felismernie a helyszínt. Apja annak idején beszállítója volt a létesítménynek, és útjára kamaszként Robert többször elkísérte. Megbetegedésének okairól számtalan gyanú merült fel benne, és mindegyiket valószerűnek vélte. Ezért senkinek sem beszélt róla. Eljátszotta a sorsába beletörődött, orvosaiban vakon megbízó polgár szerepét, miközben élénken agyalt szökési tervén. Erősen bízott a szakmai jártasságában és legendás jó szerencséjében, ami már annyiszor mellé szegődött. És amikor alkalmasnak ítélte a pillanatot, azonnal megpattant.

 

(Vége)

 

Mosonyi Tamás alkotása

 

Az elõzõ részek

Patócs Molnár János a Káféban

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ