Szép az őszünk? – érkezik a messenger üzenet a KF szerkesztőjétől. Írd meg 23 sorban! Épp a szögedi Tisza parton sétálunk feleségemmel. Nyárias ősz tombol, amióta mérik az időjárást nem volt még ilyen kellemes az október. És ami a legfontosabb: nem kell fűteni. Idősek, fiatalok, családosok korzóznak a bódító sugárzásban. A túlsó parton, a Laposnak becézett szabadstrandon valaki homokvár-sorozatot épített, messzire látszik. Jó ideje ott van, hír lett belőle, csoda, hogy senkinek nem jutott eszébe lerombolni.

Pedig köröttünk közel és távol egyre fokozódik a rombolás eufóriája.

Csak ma hajnalban kapcsolok, miért épp 23 sorról van szó.

A kiindulóponthoz pár emlék fűz. Folyton a Kossuth-rádiót hallgatják a szüleim, bezárkózva. Apámmal a nagyváradi állomás peronján állunk. A Macskadomb alatti legszélső vágányon marhavagonokból álló szerelvény zakatol. A vagonok megszólalnak: Kenyeret, vizet testvérek! Kenyeret, vizet! Menjünk innen – súgja fojtottan apám, s ellentmondást nem tűrően húz maga után, ki az állomásból. Aztán évekig készítjük a csomagokat szüleim bebörtönzött barátainak.

Az ötvenediken Salllacival rójuk Pest utcáit. Zászlófelvonásra igyekszünk. Mindenütt rendőrök. A Duna-parton igazoltatnak. Nem lehet megközelíteni a Kossuth-teret. A földművelésügyi minisztérium felől gyurcsánytakarodj dübörög. Tüntetők közé keveredünk a Corvin-köz felé igyekezve. Két fickó arra biztat, törjük be a kirakatokat. Kezdjétek ti, mondjuk mi, szekuritátén nevelkedett hazafiak. A Béke-szálló előtt angolul beszélő turisták mondják a taxisnak: forradalom lesz. Ők csak tudják. Az Astorián Martens és Orbán szónokol. Mindenki térjen békésen haza – figyelmeztetik a tömeget. A mellettünk állókat szeretteik mobilon értesítik, hogy a Nyugati felé ne menjenek, lovasrendőrök verik az embereket. Az állomásra menet a metró a Kálvin tértől nem áll meg sehol. Laci a Móricz Zsigmond körtérre siet, én haza Szegedre. Feleségem sírva telefonál: vigyázzunk magunkra, látja a tévében, hogy lőnek a tüntetőkre. Szép az őszünk most…