Belső-Magaria Ázsiában, a Himalája fősodorvonalán helyezkedik el, ami számunkra nagyon érdekes, talán az, hogy itt laknak a khám-magar nyelvű népek, különös körülmények között. A Himalája olyan eldugott területén élnek, ahol egy néhány hittérítő és sámánkutatón kívül, európai ember nem járt. Egykoron Körösi Csoma Sándor is tervbe vette ezen terület felkutatását, de a korai halála miatt nem tehette. Annak idején a gurka hadseregben szolgáló magar harcosokkal találkozott, ők hívták fel figyelmét “hazájukra”. Ősi világukban boldogan és egészségesen élnek, a kereket sem használják, kivétel a kézimalom. Házuk szigetelésére, agyagszerű anyagot döngölnek, a tetőbe. Vas eszközeik is vannak, de ezeket csak cserélgetik. A földműveléshez ásóbotot és faekét használnak, ezt örökölték nemzedékeken át. A tűz szent dolog, kovával, szárított mohával és taplóval gyújtják, és mindig próbálják megőrizni, így imájuk is hamarabb feljut az istenhez. Az ősi szkíta hagyományokat még megélik, a szkíta vallásban és erkölcsben nem ismerték a lopást, így hát a magar népeknél senki sem lop. Ősi mondáikat átadják a fiataloknak, szájhagyomány az erősebb közvetítő. Első településük Unám volt, a csodaszarvast üldözve ide érkezett Tadzsi és Türki. Akárcsak az ősmagyar genezisben Hunor és Magor. A magor népnél a csodaszarvas neve Rotoát. Az ősi magar rovásírás része volt a szkíta kultúrának, akárcsak az ősi magyar-székely rovásírás. Az évszázadok elzártságában nyelvük lassan a nepáli nyelvhez idomul. Sámánjaik vannak, még gyakorolják az ősi rítusokat, a gyógyítás is része ennek. Ezek a szokások a környező népeknél nem így nyilvánulnak meg. Ezek a népek halottaikat elhamvasztják, de a magar nép földbe temetkezik, a sírokra kopjafát állít. Ezekre hasonló jeleket, motivúmokat faragnak, mint az erdélyi székelyeink, és a tőlük távolabb élő szikek. Megjegyzem, hogy a hinduizált vagy akár az ortodox hindu, színbráhmin falvakban is működnek dzsankrik, azaz sámánok. E szerepnek a nepáli hindu közösségekben is van funkciója más, hasonló képességű egyénekkel, és ez a funkció térben és időben a mai napig dinamikusan változik.

A Magyar Tudományos Akadémia Körösi Csoma Társasága nevében Csáji László Koppány, Hoppál Mihály néprajzkutatók és László Zoltán barlangász járta végig ezt a különös „országot”. Addig a vidék legmagasabb hegycsúcsát érintetlenül hagyták, nem zavarták az isten világát. Végül beleegyeztek, és ezt a legmagasabb csúcsot 1997. augusztus 16-án Körösi-csúcsnak keresztelték, mely Belső-Magaria mértani középpontjában helyezkedik el. Csáji, kitűzte a csúcsra a magyar zászlót.

Érdemes elolvasni a következő könyveket: Beames, John 1869 On the Magar Language of Nepal. Journal of the Asiatic Society of Bengal 178228. Grimes, B. F., Ed. 1996 Ethnologue, Languages of the World. (13th ed.) Dallas: Summer Institute of Languages, Csáji László Koppány: Dzsánkri. Utazás Belső-Magaria bronzkorába. Budapest: Masszi Kiadó, 1999. A Belső-Magaria megnevezést először Csáji László használta A Magarat Kathmandutól nyugatra, északnyugatra található, középhegységi, nagyjából 180 km hosszú és 30 km széles sáv, amely a magarok és a kham-magarok eredeti lakóhelye. A Nepál 14 századi egyesítése előtti időben ezt a területet Barat Magaratnak is hívták, azaz a tizenkét magar fejedelemsége. Nepál létrejötte után magar személyek katonai vagy adminisztrációs okokból távolabbra is költöztek, le is telepedtek a sok-sok egyéb népcsoport között. Találhatunk néhány száz magart Sikkimben és Dardzsilingben is. Nepálban élő számos etnikum, két nagy csoportra oszthatók: az indoeurópai nyelveket és a tibeto-burmai nyelveket beszélő népekre. Az előbbi őshonos a nyugati területeken, ők élnek nagy többségben a déli síkságon és a fõváros medencéjében, és belőlük kerül ki a hatalmi, politikai, adminisztratív és vallási elit. A tibeto-burmai nyelveket beszélő népek is két csoportra oszthatók, az ország középső és keleti területein élő etnikumokra, másrészt az északi határ mentén lakó, a tibeti nyelv nyelvjárásainak tekinthető nyelveket beszélő népekre. A tibeto-burmai csoport első alcsoportjához tartozik a magar nyelv. A magar nyelv jellegzetessége, hogy a nyelvcsalád többi tagjától viszonylag elkülönül. Remélem kutatóinknak sikerül a rokonsági viszonyt a nyelvcsalád többi tagjaival meghatározni. Ezen etnikai csoport majdnem 500 000 főből áll. Tőlük nyugatra kisebb csoportok élnek a zárt hegyek között, nyelveik egymással közeli rokonságban állnak. Ezek közül az egyiket kham-magarnak hívják. létszámuk több mint 30 000, és határozottan őrzik anyanyelvüket, és identitásukat. Ezt a nepáli kasztrendszer kívülről is támogatja, a magarok jól alkalmazkodnak a jelenkor követelményeihez, és tekintélyes érdekérvényesítő képességekkel rendelkeznek.

Reméljük, hogy anyaországunk még küld e vidékre történészeket, nyelvészeket, antropólógusokat és nemsokára a magar néppel szorosabb kulturális kapcsolatot tudunk kiépíteni.

1. Doniga Lenke:
   2023. november 4. 08:17

   A nepali magarokrol lattam egy videot (lehet hogy Te kuldted). Kb.2-3 honapja nagy foldrenges volt naluk – errol is lattam egy rovid filmet. Miota tudok Roluk, imadkozok ertuk is, mert ok is a testvereink.