elkeseredésemben hogy ellopták az életemet
minden amiben nevelkedtem amit az orrom alá dörgöltek
odalett
csupa szakadozott sztaniol pattogzó festék
az nem lehet hogy máról holnapra minden elvész
hogy agyaggá válik az arany porrá a test
az elmúlás a veszteség a fokozatokhoz szokott
az utolsó pillanat bármilyen illó hetek hónapok előzik meg
és utána is kitart még mint egy távolodó bandérium trombitahangja
vagy lehet hogy csak káprázat a múltam
s mint aki sorsába rohan
én vagyok a védő a bíró s a hóhér maga

1. Patócs Molnár János:
   2023. november 9. 07:20

   Fájdalmasan gyönyörű nemzedék elégia.

2. Patócs Molnár János:
   2023. november 9. 07:21

   Fájdalmasan gyönyörű nemzedéki elégia.

3. Demeter Mária:
   2023. november 9. 08:42

   Megrázó vers. A távolodó ember fájdalmas felkiáltása, tragikus vergődése, de talán felszabadulása is, amiről már csak ő tudna szólni…