Megértem én, már hogyne érteném. A papír pénzbe kerül, a nyomda dettó. Ha ehhez még hozzáadjuk a terembért, a zenészek illetményét, (mert úgye muzsika nélkül torkán akadna a nagyérdeműnek a sok rím és költői fifika), meg az illusztris irodalomkritikusok (akiknek az a tisztük, hogy kellően csomagolják a szellemi csemegét) honoráriumát, máris összegyűl egy szerényebb lakodalom kiadásaihoz mérhető összeg. Azt is elfogadom, hogy túl kell  adni a folyóiraton (versköteten, antológián stb.) ha már kinyomtatták, hogy visszacsoroghasson a kasszába legalább a költségek duplája, egyébként ki lenne az az eszement, aki ilyesmire pazarolná a drága idejét. Aztán egy dörzsölt vállalkozó semmit sem bízhat a véletlenre. Mert eljön ugyan néhány unatkozó nyugdíjas, hogy meglangyosítsa feneke alatt a széket, de az ingyen várja a mannahullást. Még kajára, gyógyszerre is alig futja neki, nem hogy könyvre pazarolja a nyomorúságos nyugdíját. Marad hát egyetlen reményként az újsütetű szerző. Minél több van belőle, annál kifizetődőbb. Például ha kb.200-300 naív firkászt sikerül összeverbuválni s mindenik beszáll egy-egy “alkotással” a készülő antológiába, máris holtbíztosra vehető ugyanannyi vásárló is. Mert miután 30-40 évig csak a fióknak írt a fószer, kapva kap az alkalmon, hogy nevét kinyomtatva lássa egy könyvlapon. De persze nem öröm az, aminek csak ő tapsikolhat. Sürgősen meg kell osztania valamelyik világszórású közösségi oldalon, (egyúttal besegítve a kiadvány hírverésébe is) azzal a rejtett szándékkal, hogy jó lesz az szomszédpukkasztónak, meg irigykedő lájkok bezsebelésére. Szóval neki már ezért is érdemes megvennie azt a könyvet. A mindenkori vállakozó pedig azért vállal, mert mindig is erőssége volt a matek. Abban nem lehet csalódni. Már a hírdetés előtt ki szokta kalkulálni mennyi gyűl majd be a (vissza nem téríthető) benevezési díjakból, mennyi a kinyomtatott nevek tulajdonosaitól,(mert, hogy mindenik megvesz legalább egy példányt, az nem kérdés) és mennyi attól a 100-200 vékony arcbőrű havertól, akire mindig lehet számítani.

Engem nem is érdekelne, hogy mennyi az annyi, hiszen úgy tartják, nem  biznisz az, ami nem hoz nyereséget. Csak az dühít, hogy palira veszik a jóhiszemű (bár valljuk be: naív és híú) fószert, akit nagy fenntartások mellett neveznék írónak-költőnek. Ugyanis a főmufti elkéri tőle a benevezési díjat, majd az 1-5 db. “művet”, kifizetteti vele a kiadvány árát, mely végső soron az ő és a hozzá hasonlók munkáját tartalmazza,  plusz postaköltség (esete válogatja), aztán felolvasás ürügyén meghívja a kb. félnapos bemutatóra (mely kimondottan a hírverést és eladást szolgálja) és mindezt (hogy félreértés ne essen) teszi a tisztelt szerző érdekében. Persze most nem kekeckedek azért a pár forintért (lejért) amit ilyenkor összedobnak a résztvevők, hogy a prezídium asztala se árválkodjon szégyenszemre üresen, sem azért a csekély összegért, amit adomány formájában egy következő kiadást segítendő, önszántukból lepengetnek.

De mindent lenyel a jámbor szerző, ha álmát valóra válthatja. Csak hogy nem mindeniknek sikerül. Mert van akinek túl hosszú vagy drága az út, ha bemutatóra, brancstalálkozóra invitálják, van akinek mutogatni való lába sincs a sok rövidszoknyás csinibaba  társaságában és olyan is, aki nem szokott hairstylist-hez, kozmetikushoz, körmöshöz járni s persze így túl ciki lenne megjelenni a puccos találkozón, esetleg a derékzsábája, visszere vagy porckopása tesz neki keresztbe. Szóval az ilyen nem megy el a szocializálódással megspékelt bemutatókra s így a kiadványt sem vásárolja meg, nem adományoz, nem bókol a főmuftinak, egyszóval egyáltalán nem működik közre. Ezt elnézik neki egyszer-kétszer, nagyvonalúbb korrifeusok még “tiszteletpéldányt” is küldenek neki, de idővel elhalványul a nagylelkűség. Nem hívják meg a találkozókra (miért is, ha úgy sem vesz részt?) nem válogatják be irományait az antológiákba, (hiszen nem vásárolná meg őket) aztán a nyomtatott folyóiratokba se, végül már a weblapok oldalára sem kerül fel.

Most már érted úgye, mire megy ki a játék? Ez olyan zsuka, ahol a “művek”, melyeket az esztergályos, a háziasszony, vagy éppen a nyugdíjas mérnök letesz  egy főmufti asztalára, csak arra jók, hogy bemaszatoljanak velük pár száz oldalt, ráborítsanak egy figyelemkeltő fedőlapot s máris ÁRUKÉNT fungáljon a mufti javára. Bármilyen szépen csengenek a toborzó szlogének (Mi csak a minőséget díjazzuk! Nincs részrehajlás, nincs nepotizmus! Felszínre hozzuk az elsikkadt értékeket! stb.) végül a PÉNZNEK mindig sikerül átvennie az irányítást.

Tudom, nem kellett volna olyan durván beolvasnom a nagyfőnöknek, hiszen meglehet, hogy egy ilyen piszlicsári fröcsögés fel sem jut az ő szintjéig. Sőt lehet, hogy teljesen felesleges volt elküldenem azt a “felvilágosító” episztolát, hiszen ő nálamnál is jobban ismeri a játszma menetét: toborozni, kamatoztatni, besöpörni. Nem ül ezen az elnyűtt hokkedlin, melyen én ülök most, miközben e sorokat pötyögtetem, és nem ebből a szögből szemléli az aktuális miliőt. Szóval, ha belegondolunk, talán nem is okolható azért, hogy ott nyüzsög körülötte egy bárgyú szolgahad, mely önként felajánlja pénzét és szolgálatait, aztán még ő érzi megtisztelve magát, ha azokat el is fogadják. Bár nem ennyire nyíltan, de nagyjából a főmufti is ezt válaszolta az inkrimminált levelemre. Hajszálon múlott, hogy nem kért bocsánatot, amiért “megnyúzott” minden szerencsétlen, hiú fószert, aki hajlandó volt vásárra vinni a bőrét. De mit tehetett volna? Ő erre a vágányra állt be már a kezdet kezdetekor, ezen kellett haladnia, főleg, hogy utólag sem volt oka megbánni választását.

Nos, ha már az irodalom pástján is ilyen a felállás, túlzás-e kijelenteni, Shakespeart parafrazálva: biznisz az egész világ?

Amikor záróakkordként elküldtem egyszavas reprikámat (NYASGEM!), életemben először olyan megkönnyebbülést éreztem, mint aki elégtételt szerzett minden kihasznált, naív álmodozónak.

1. Patócs Molnár János:
   2023. november 15. 15:48

   Szinte tökéletes leírása az amatőrizmusból, dilettantizmusból, meg főleg az emberi hiúságból szépecskén megélő, magukat irodalomszervezőnek aposztrofáló (s akkor még finom voltam) szélhámosoknak és szélhámosságoknak. Bravó!