Tízmillió négyzetkilométer Interjú Horváth Sz. Istvánnal
A szerzõnek a Kriterion Könyvkiadónál megjelent A tájkép arctalan címû könyve kapcsán
Kérdez: Gergely Tamás
1. Melyik táj az arctalan, ahogy Maga fogalmaz?
Az úgy történt, hogy két címet javasoltam eredetileg, az egyik volt az arctalan tájkép, a másik “Méternyi Kanada”. Mindkettőt magyarázza a szöveg. Az észak-amerikai kultúrantropológusok, szociológusok szerint az angolszász fehérember nem tekinti emberi lénynek a bennszülött indiánt (akit mellesleg, manapság nem is illik e szóval illetni), hanem a tájkép részének, amikor körbenéz. És annak a tájképnek, ezek szerint, nincs arca… aztán ebből csak alcím lett. Volt egyszer egy érdekes élményem, amikor engem is a környezet részének “láttak” – talán innen eredt, hogy mély nyomott hagyott bennem az indiánok tájképszerű érzékelése. Amúgy a táj nagyon fontos elem, és óriási ez a táj, az ország. Nagyrésze lakatlan. Ha Erdély nagyjából 100 ezer négyzetkilométer, akkor Kanada százszor nagyobb: kb. tízmillió négyzetkilométer. Ahol átnéznek rajtunk, az a táj arctalan.
2. Kanadáról ír, pedig Erdélyben nevelkedett, mik voltak élete eddigi színhelyei?
Ez akkor két kérdés számomra: az első az írás tárgyát célozza. Maga is a Mälar-parton sétál, nem a Cenk tetején! Bár úgy vélem, mi emigránsok és száműzöttek, elvándorlók meg kóbor lovagok, kicsit mindannyian úgy vagyunk ezzel, mint Mikes az ő Rodostójával meg Zágonjával… Amikor ennek a könyvnek a terve szóba került, onnan indultunk, hogy én elég sokat autóztam oda-vissza Kanada atlanti és csendes-óceáni vége között (bár északon még nem voltam eleget!), és akkor azt gondoltam, elmondom, hogy mit láttam. De ez csak egy ürügy volt, hogy elmeséljem, miként látja a magamfajta erdélyi ember ezt kontinensnyi világot. Mert mindent erdélyiként nézünk és látunk, hadd mondjak egy példát. Amikor először vágtam neki nyugat felé autózni, valahol az ország földrajzi középpontja táján felfedeztem egy Ukrajnából idevándorolt mennoniták által alapított kisvárost. Ők valamiféle németet beszélnek, így a hely neve Steinbach, ami olyan, mint minálunk Kövespatak. S aztán az ottani “falumúzeumban”, ami a 19-ik század végi kezdeteket szándékolja bemutatni, szívmelengető döbbenet volt látni, hogy majdnem minden olyan, mint nagyapámék mezőségi falujában, Kisiklódon. Minden szerszám, eszköz és a ganédomb épp olyan volt. Szinte kedvem támadt lótetű után kutatni, ahogy azt a kisiklódi nagy horgászások előtt műveltük.
Színhelyek? Kolozsvár, és az említett Kisiklód, mert gyerekkorom nyarait ott töltöttem, aztán Dés, ahol tanítani kezdtem, és a tanítványaimnak köszönhetően bölcsebb lettem, aztán Budapest majdnem egy évtizedig, utána meg a szeretetszolgai állomások: Bijeljina Boszniában, Haszavjurt Dagesztánban, Groznij Csecsenföldön. Ezután jött Kanada, és itt is vándoroltam: előbb Hamilton és Toronto környékén, aztán Vancouver táján éltem, vissza Hamiltonba, utána majd egy évtized a prérin, Winnipegben. Egy ideje megint itt lakozom Ontarióban, többnyire félúton a Niagara és Toronto között. Azt mondják, hogy most már megöregedtem, s ideje megállapodni…
3. Kinek szánta a könyvet, ki olvassa, kinek szól a „messzidzs”?
Fogalmam sincs, ki fogja elolvasni a néhány hívemen kívül… Minden magyarul olvasó értelmes embernek szántam, de majd a piac mondja meg, érdemes volt-e? Én jókedvvel és lelkesen írtam, de nem hinném, hogy lenne benne eszmei mondanivaló meg ilyesmik. Leírtam a tájképet, amit felfedeztem, és ami mára részemmé vált. Itt élek. Pár hónappal ezelőtt egy itteni kiadó felhívására beküldtem egy esszékötet tervezetét, néhány (angolul írt) dolgozatommal illusztrálva a pályázást. Tetszik, azonnal küldd az egészet! – jött a válasz. Ám az a baj, hogy a többit még meg kell írni. És ezt csak azért említettem (a büszkeségen túl), mert annak a kötetnek lesz üzenete – szándékom szerint. Súlyos és nehéz gondolatok kavarognak bennem, amikor azon matatok.
Ezt az arctalan tájképest nektek, nekünk, magyaroknak írtam, humorba oltva az én Rodostómat. A másikat nekik, nekünk, kanadaiaknak írom, keserűen számonkérve az én elveszett Zágonomat.
Pusztai Péter rajza
2023. november 24. 16:43
Örvendek, hogy írsz. Örülök a hírnek.